A horvátoknak minden sikerül

Horvátország stratégiai helyen fekszik, a volt Jugoszlávia adriai partvidékének jelentős részét a magának mondhatja. Ennek a partvidéknek ráadásul a NATO és az EU teljes jogú tagjaként az „őrzője” is. Már Tito, a volt jugoszláv elnök is tudta: azért szegülhet szembe akár Sztálin akaratával is – a kelet-európai kommunista vezetők közül egyedül –, mert a Nyugatnak is fontos, hogy „az oroszokat ne engedjék ki az Adriára”. A délszláv kommunista diktátor ennek megfelelően saját politikát folytatott, hol keletre, hol nyugatra tett gesztusokat, de őrizte az adriai partvidéket, ami Jugoszlávia stratégiai aduásza volt. S ez az aduász a horvátoknál landolt a délszláv szövetségi állam felbomlásakor, a kilencvenes évek elején.

Zágráb egy másik stratégiai ügyben is kulcspozícióban van. A balkáni migrációs útvonalon fontos állomás, egy esetleges menekültáradat megindulásakor komoly feladatok hárulnának rá. Az ország most a schengeni övezethez akar csatlakozni, és ehhez Angela Merkel megadja a német támogatást. Erről beszélt a kancellár, amikor horvát kollégájával, Andrej Plenkovićcsal találkozott nemrégiben. Merkel kiemelte azt is, hogy Horvátország pozitív szerepet játszik az európai migrációs kérdés kezelésében.

A horvátok ugyanis ügyesen taktikáznak: a határon keményen lépnek fel a területükre főleg Bosznia-Hercegovinából belépni szándékozókkal szemben, de európai szinten nem használnak olyan menekültellenes retorikát, mint például a visegrádi országok.

Erre a köztársasági elnök Kolinda Grabar-Kitarović is felhívta a figyelmet egy nemrégiben adott interjújában, azt bizonygatva, hogy a horvát szélsőjobboldal marginális, és nincsenek menekültellenes hangok az országban. Sőt Németország álláspontját is támogatni szokta Zágráb a menekültkérdésben – legalábbis szavakban. Ez Merkel számára nagy eredmény, összehasonlítva például egy Orbán Viktorral folytatott tárgyalás hangulatával. Cserébe a horvát miniszterelnök a mostani berlini tárgyalásain több befektetést kért a német cégektől. A német vállalatok azonban láthatóan inkább Orbánra fogadnának nagyobb téttel: ezt bizonyítják az Audi és a Mercedes folyamatos beruházásai Győrben és Kecskeméten, illetve a BMW bejelentése egy új debreceni gyár építéséről.

Pedig a horvátoknak nagyon kéne már néhány fejlesztés, hiszen gazdaságuk túlzottan az idegenforgalomra épül, a fiatalok körében pedig 30 százalékos a munkanélküliség. Ezért óriási a kivándorlás Németországba, Ausztriába és a skandináv országokba.

Elszámolták magukat a horvátok, a magyar turisták élhetnek az eséllyel

A vártnál kevesebben vesznek ki szállodai szobákat és kevesebben szállnak meg családi panziókban Horvátországban. Pedig a látogatók száma nem csökkent. Mindezt az élelmesebb magyar turisták kihasználhatják, de azért érdemes résen lenniük.

A Horvátországgal vitában álló országok – gyakorlatilag összes szomszédja ilyennek számít – közben döbbenten nézik, hogy mi mindent engedhet meg magának Zágráb. Ennek döntő oka az, hogy a horvát külpolitika viszonylag szilárdan tartja nyugati orientációját, míg szomszédai közül nem egyet vádol a nyugati sajtó oroszbarátsággal.

Éppen ezért a szlovénok riadtan szemlélték nemrégiben, hogy az USA egyik minisztere ellátogatott Zágrábba, Szlovénia viszont hiába várja Donald Trumpot, annak szlovén felesége sem volt elég ok arra, hogy az amerikai elnök odalátogasson. (Amilyen feszült a viszony Donald és Melania Trump között, ezen persze nem is csodálkozhatunk.)

A szlovénok azt is meglepődve tapasztalhatták, hogy a német kancellár a szlovén-horvát határvitában Zágráb mellé állt. Zágráb álláspontja ugyanis az, hogy a vitát kétoldalú tárgyalásokon kell rendezni (csak éppen a horvátok ezeken a megbeszéléseken évtizedek óta az időt húzzák), és sem Plenković, sem Grabar-Kitarović nem veszi figyelembe a nemzetközi döntőbíróság alapvetően a szlovének javára szóló ítéletét. Zágráb ezt megteheti, mert amerikai és német támogatást élvez, Szlovénia mögött pedig nincs igazi nagyhatalmi lobbierő. A németek most, úgy tűnik, a kétoldalú megbeszéléseket erőltetik a horvátokra és a szlovénekre.

A magyar kormány eközben azzal szembesült, hogy az Európai Unió bírósága a horvátoknak adott igazat Hernádi Zsolt Mol-vezér kiadatása, illetve a horvátok által kért nemzetközi elfogatási parancs ügyében. Más kérdés, hogy Magyarország végül nem adta ki Hernádit Zágrábnak, az ügyben Orbán Viktor és Andrej Plenković is informális egyeztetést tartott hírek szerint. Hernádit megvesztegetéssel vádolják, amit állítólag azért követett el, hogy a Mol megszerezze az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol és Hernádi az elmúlt években azonban visszautasította a horvát vádakat.

Bosznia-Hercegovinában is hiába ágáltak hosszú évekig a horvátok ellen, különösen a muzulmán bosnyákok vezetői. Az Európai Unió végül most hatalmas támogatást ad a horvátoknak arra, hogy a Peljesac-félszigeten keresztül híddal kössék össze államuk déli darabkáját Horvátország nagyobbik részével. A dalmát tengerparton ugyanis Bosznia-Hercegovina Neumnál egy apró tengeri kijárattal vágja félbe Horvátországot. Ezt a 20 kilométer széles kijáratot hidalja át – a szó szoros értelmében – most Horvátország a Neum elé benyúló Peljesac-félsziget és a szárazföld összekötésével. Ebben a bosnyákok sokáig saját szuverenitásuk korlátozását látták, végül azonban elálltak a tervtől, hogy nemzetközi pert indítsanak Horvátország ellen.

A 2,4 kilométer hosszú híd építési munkálatai már megkezdődtek, és az EU-pénzekből a Financial Times beszámolója szerint most egy kínai fővállalkozót, China Road and Bridge Corporationt bízták meg a beruházással. A híd a brit lap szerint Horvátország területi integritásának központi kérdésévé vált, tehát nemcsak Bosznia számára jelent ez komoly ügyet. A híd 55 méter magas lesz, Szarajevó kérésére, hogy a nagy hajók is elférjenek alatta. Ehhez az EU 357 millió eurót ad a kohézis alapokból, ami az összes költség 85 százaléka.

Ezt a szlovénok azért nehezményezhetik, mert ők koránt sem kaptak arányaiban ekkora támogatást a tengerparti Koperhez vezető második vasúti vágány megépítésére. Pedig ez az Adriára vezető vasútvonal nemcsak Szlovéniát, hanem egész Közép-Európát is közelebb hozná például a tengerhez, így nemzetközi jelentősége nagyobb, mint a belső horvát problémákat megoldó Peljesac-híd. Mégis, a szlovénok mindössze a beruházás negyedére kaptak EU-forrásokat, ezért most nemzetközi bankhitelekre, illetve esetleg magyar kölcsönökre szorulnak. Emiatt azonban leginkább magukat okolhatják, a hosszú távú infrastruktúra-fejlesztési politika hiánya, az állandó kormányváltások, minisztercserék és az az EU-s határidőkből való kicsúszások egyaránt nehezítették a helyzetüket.

A horvát elnöknő megvédte álláspontját az oroszügyekben is. Korábban is pozitívan nyilatkozott már az orosz kapcsolatokról  a nemzetközi szankciók dacára, Vlagyimir Putyint pedig egy focimezzel is megajándékozta a vébé alatt. Kolinda Grabar-Kitarović azt mondta a Guardiannek, örülök, hogy Trump elnök és Putyin elnök találkozott Helsinkiben, és reméli, hogy ez a kapcsolat folytatódni fog”. „Nem tudom, hogyan oldhatnánk meg olyan kérdéseket, amelyek minket Horvátországban és az EU-ban és máshol ennyire érintenek, anélkül, hogy Oroszországgal tárgyalnánk” – tette hozzá.

Mindebből látszik, hogy a horvát politika rendkívül ügyesen lavírozik a nagyhatalmak között, és nem arra figyel, mit mondanak a szlovének, a magyarok vagy a bosnyákok (esetleg a szerbek), hanem arra, hogy igyekezzen a két szuperhatalom elnökeinek közeledését kihasználni, és az így számára megnövekedett mozgástérben a legnagyobb előnyöket tudja kicsikarni az EU-ból is.

Kiemelt kép:  Andrej Isakovic / AFP