Nagyvilág

Elvitték Erdogan szobrát egy német művészeti fesztiválról

Eltávolították Recep Tayyip Erdogan török elnök monumentális szobrát a nyugat-németországi Wiesbaden egyik teréről, ahová egy már javában zajló művészeti fesztivál keretében helyezték ki az aranyszínű alkotást, amely heves reakciókat váltott ki a helyi lakosok körében.

A helyi hatóságok közölték kedd este, hogy a város végül az installáció eltávolítása mellett döntött, mivel a továbbiakban nem garantálható annak biztonsága. A hétfőn felállított, négy méter magas alkotás a néhai iraki diktátor, Szaddám Huszein 2003-ban ledöntött híres szobrát idéző pózban, jobb kezével előre mutatva örökíti meg a török elnököt.

Recep Tayyip Erdogan támogatói és kritikusai kedd este gyűltek össze a szobornál, ahol csupán szóbeli összecsapásokra került sor, erőszakos cselekmény nem történt.

A Wiesbadener Kurier című helyi lap azonban a város egyik illetékesét idézve arról számolt be, hogy fizikai összecsapásra is sor került, és éles tárgyak is előkerültek a helyszínen.

Az alkotás felállítása sokkolta a helyi lakosok egy részét.

Rengeteg hívást kaptunk olyan itteni lakóktól, akik nem értették, hogy mi történik – az emberek számára nem egyértelmű, hogy a szobor a fesztivál részét képezi

– mondta korábban a város egyik illetékese.

A Wiesbadener Kurier szerint a helyi hatóságok korábban engedélyezték a fesztivál szervezőinek egy “emberszerű szobor” felállítását, nem tudván, hogy az alkotás Erdogant fogja ábrázolni.

A wiesbadeni állami színház művészeti igazgatója védelmébe vette az installációt, amely szerinte a szólásszabadság megnyilvánulása. „Azért emeltük ezt a szobrot, hogy párbeszédet kezdeményezzünk Erdoganról” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a művészetnek a valóságra kell reflektálnia.

Laufenberg szerint ugyan ezt nem lehet könnyű megérteni, egy demokráciában minden véleményt tolerálni kell.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Arne Dedert/dpa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik