A több mint két hétre egy barlangban rekedt, majd az utolsó pillanatban kimentett thai kölyökcsapat meseszerű megmenekülését alighanem még évtizedek múlva is emlegetni fogják. Olyan történetek, reménytelennek tűnő csapdahelyzetek megoldásai között, amelyeknek annak idején ugyancsak csodájára járt a világ. Ezek közül idézünk fel néhányat.
Szabadulás a 72 méteres mélységből
1939. május 23. kora reggelén immár a 19. próbamerülésére készült az amerikai hadiipar vadonatúj fejlesztése, a dízelmotoros USS Squalus tengeralattjáró az Isles of Shoals szigetcsoport közelében. Az előző tizennyolc alkalommal minden simán ment, ezúttal azonban a merülés megkezdése után nem sokkal egy végzetes szelephiba következtében betört a tengervíz a tengeralattjáró hátsó részébe, a gép pedig azonnal süllyedni kezdett. Kilenc embernek sikerült átjutni a vezérlőbe, ezután azonban Lloyd Maness tengerésznek nem maradt más választása, le kellett zárnia az átjárót a bezúduló víztömeg elől, a halálba küldve ezzel a hátul rekedt huszonhat társát, köztük a legjobb barátját, akinek azon a héten lett volna az esküvője, és ő lett volna tanúja. Mivel a hajótest erősen megbillent, a túlélők közül is sokan összezúzták magukat, a Squalus pedig a tenger fenekéig, 72 méteres mélységbe süllyedt. Az életben maradt 33 embernek körülbelül 48 órára elegendő levegője volt, a hőmérséklet fagypont alá süllyedt, az elárasztott akkumulátorokból pedig klórgáz kezdett szivárogni, amitől többen rosszul lettek.
Délután volt már, mire a kereső hajók rábukkantak a tengeralattjáró nyomát jelző sárga mentőbójára, és megkezdődhetett a mentőakció szervezése. A bója kábele azonban elszakadt és elsodródott korábbi helyétől, így a Squalus helyzetét csak nagyjából tudták meghatározni, és az is sok időbe telt, amíg a speciális mentőegységek a helyszínre érkeztek. A mentést így csak másnap tudták megkezdni egy tengeralattjárókból és mentőhajókból álló flotta, valamint 53 búvár részvételével, illetve egy speciális mentőkamrával, amit itt próbáltak ki először élesben. Az embereket négy csoportban hozták a felszínre, és bár az utolsó etapban több súlyos problémával is meg kellett küzdeni, miután a kabin 48 méteres mélységnél váratlanul elakadt, és el kellett vágni a kábelét. Nem sokkal éjfél előtt, 39 óra után azonban felszínre értek az utolsó túlélők is, akiknek az óceán mélyén, sötétben és hidegben kuksolva sejtelmük sem volt róla, hogy világszenzációvá váltak, miután a mentés környékét ellepték az újságírókkal és filmhíradós stábokkal érkező hajók.
1939. augusztus 12-én a tengeralattjárót is kiemelték, aztán felújították, és közel egy évvel a katasztrófa után USS Sailfish újra csatasorba állították. Végig is harcolta a második világháborút, összesen 20 japán hajót küldött a tenger fenekére – derül ki a Háború művészete leírásából.
A majdnem-Titanic
Az SS Andrea Doria nevű luxus-óceánjáró a nemzeti büszkeség egyik jelképének számított a világháború után újjáépülő Olaszországban. A korszak összes olasz hajója közül ez volt a legnagyobb, leggyorsabb és elméletileg a legbiztonságosabb is, ennek ellenére 1956. július 25-én New York felé tartva az az Atlanti-óceán ködében összeütközött egy svéd hajóval, és elsüllyedt. Az oldalról telibe kapott Dorina azonnal megborult, minek következtében 500 tonnányi tengervíz zúdult a hajóba. A mentőcsónakok fele túl magasra került ahhoz, hogy elérjék azokat, a környéken tartózkodó hajók riasztása és gyors megérkezése révén azonban sikerült elkerülni a Titanicéhoz fogható katasztrófát. Bár 46-an életüket vesztették, 1134 utast és a személyzet 572 tagját ki tudták menteni. Tizenegy órával az ütközés után az Andrea Doriát teljesen elnyelte a tenger.
72 nap a magaslati pokolban
1972 októberében a legszörnyűbb rémálom vált valósággá egy uruguayi rögbicsapat és hozzátartozóik számára, a történet azonban a kitartás és akarat diadalával, illetve a túlélők csodával határos megmenekülésével fejeződött be. A Montevideóból a chileli Santiagóba tartó kirepülőgép az erős szélben egy hegycsúcsnak ütközött az Andokban, a gép lezuhant, becsapódásakor a 45 utasból 12-en azonnal meghaltak, öten másnap, egy ember pedig a nyolcadik napon halt bele a sérüléseibe. Huszonheten maradtak életben, de többségük ugyancsak megsérült. A jellemzően végtagtöréseken kívül a túlélőknek a hideggel és a hó okozta extrém fényviszonyokkal is meg kellett küzdeniük. Az egyik túlélő a pilótafülke darabjaiból készített napszemüvegeket, két elsőéves orvostanhallgató pedig a gép roncsait orvosi eszközként használva próbáltak segíteni társaikon. 16 nappal a gép lezuhanása hatalmas lavina zúdult a még életben lévő utasokra, nyolc újabb áldozatot szedve. A hóomlás mindenkit maga alá temetett, de a többiek három nap fogság után innen is kiszabadultak, miután az egyiküknek, a Nando Parradónak sikerült alagutat fúrnia a hóba.
Fotó: AFP/Martin BERNETTI
A 3600 magasságban rekedt túlélők egy idő után teljesen kifogytak az élelemből, és csak halott társaik húsával táplálkozva voltak képesek életben maradni. Három ország hatóságai is keresték őket, de 72 napig a világ semmit sem tudott a repülőről és utasairól. A túlélők találtak a gépen egy tranzisztoros rádiót, onnan hallották a 11. napon, hogy nem keresik őket tovább. Ettől fogva tudták, hogy csak magukra számíthatnak, és bár több felderítő útnak is nekivágtak, a hideg és a legyengült szervezetük miatt nem jártak sikerrel. Végül egy 12 napos kőkemény túra során Nando Parrado és Roberto Canessa átkelt az Andokon, és találkozott egy chilei emberrel, aki értesítette a hatóságokat. A történetet két könyv és az Életben maradtak című 1993-as hollywoodi film is feldolgozta Ethan Hawke főszereplésével.
Mindenki gyermeke
Ugyancsak gazdag kulturális utóélete lett Jessica McClure balesetének, aki 18 hónapos korában beleesett egy elhagyatott, közel hét méter mély kútba a Texas állambeli Odessában, és csak egy keserves, több mint 58 órás mentőakció végén tudták kiszabadítani onnan. A kislány drámájáról Mindenki gyermeke – Jessica McClure megmentése címmel készült tévéfilm, Eminem rapelt róla, a Simpson családban kiparodizálták. 1987 októberében Jessica édesanyja azonban a kínok kínját élte át, miután pár percre beszaladt a házba, hogy felvegye a telefonon, és egyedül hagyta a gyerekét. A mentőalakulatnak az okozott szinte megoldhatatlan problémát, hogy Jessica rendkívül szűk helyen esett fogságába, így nem fértek hozzá, mígnem az idővel versenyt futva, sziklákon áttörve egy alagutat fúrtak a kislányhoz föld alatt. A CNN mindvégig élőben közvetítette az akciót, Amerika a képernyőhöz tapadva követte a fejleményeket, ahogy „Baby Jessica” sír, alszik vagy az anyukáját hívja. A dráma egyik legszívbemarkolóbb pillanata az volt, amikor Jessica hosszú hallgatás után a Micimackó egyik dalát kezdte énekelni, ebből derült ki, hogy még életben van. Kiszabadulása után a kislány egyik lábfejének egy részét amputálni kellett, és összesen 15 operáción esett át sérülései következtében, a kútban töltött időből később semmire sem emlékezett.
Míg a thai gyerekek megmenekülése óta a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, mi mindenre oda kell figyelni, hogy ép lélekkel fel tudják dolgozni a történteket, Jessica mentőakciójának utóélete arra világított rá, hogy ez a veszély nem csupán bajbajutottat fenyegetheti. A mentést vezető Robert O’Donnellnél az átélt feszültség hatására poszttraumásstressz-szindróma alakult ki, és nem tudta kezelni azt sem, hogy a hősies cselekedete után ráeső dicsfény és médiafelhajtás egyszer csak semmivé foszlott – depressziós lett, és nyolc évvel az események után agyonlőtte magát. A jelenleg tanárként dolgozó Jessica viszont boldog családanyaként él Texasban, egy ideig gazdag embernek is mondhatta magát, miután a 25. életéve betöltésekor felvehette azt a 800 ezer dollárnyi adományt, amely a támogatására létrehozott alapban gyűlt össze, a pénz azonban rossz befektetési döntések martaléka lett.
15 nap a romok alatt
2010. január 12-én a Richter-skála szerinti 7,0 erősségű, pusztító földrengés döntötte romba Haiti fővárását és környékét, a természeti katasztrófa több mint 230 ezer halálos áldozatot követelt. Tíz nap elteltével a kormány utasítására befejezték a túlélők utáni kutatást, ám öt nappal később, a földrengés utáni 15. napon néhányan egy erőtlen hangra figyeltek fel egy összedőlt ház törmelékei alól. Már több órája zajlott a keresés, amikor a romok között egyszer csak feltűnt a porlepte fekete haj, egy nagy fémdarab alól pedig egy beesett szempár nézett a mentőkre. A 16 éves Darlene Etienne lábai eltörtek, de ezen kívül csak kisebb sérüléseket szenvedett, és maradéktalanul felépült. A lány három nappal a földerengés előtt látogatóba érkezett Port-au-Prince-be, utóbb pedig azt mondta, mindvégig a tudatánál volt, és folyamatosan segítség után kiabált, de 15 napig senki nem hallotta meg. Ő volt az utolsó abból a 135 emberből, akit élve mentettek ki a katasztrófa után.
Előbb a bánya, aztán hírnév omlott rájuk
2010 augusztusában háromszáz méteres mélységben beomlott egy arany- és rézbánya Chile északi részén, és 33 bányász a föld alatt rekedt. A világ számára csak 17 nap múlva derült ki, hogy bányászok egyáltalán életben vannak, és sikerült lejutniuk a 700 méter mélyen lévő, 50 négyzetméteres menedékhelyhez. „Jól vagyunk a mind a 33-an” – üzenték a mélyből, a bánya körül több mint két hete várakozó családtagok pedig hatalmas ünneplésben törtek ki. Hamarosan azonban világossá vált, hogy a mentés akár hónapokba is beletelhet a beomlott terület instabil állapota miatt. Élelmet és gyógyszereket azonban már le tudtak juttatni a jelentősen lefogyott bányászoknak, akik közül többen alkoholelvonási tünetekkel is küzdöttek. Rövid időkre beszélhettek is a felszínen lévő családtagjaikkal, egyikük még a kislánya születését is megnézhette videofelvételről. A bányászok végül 69 nap után jutottak ki a felszínre, amit több mint egymilliárd ember figyelt élőben szerte a világon.
Egy ideig természetesen még óriási szenzációnak számítottak, egymást érték a felajánlások, a meghívások és élménybeszámolók, körbeturnézták a világot, a 15 perc hírnév azonban lejárt, ők pedig ugyancsak megsínylették a felkapottság és a feledésbe merülés hullámvasútját. Volt, aki öngyilkosságot kísérelt meg, jó néhányan depresszióval, anyagi gondokkal és alkoholproblémákkal küzdenek közülük. Nem véletlenül figyelmeztette több bányász is a thai fiúkat arra, hogy próbálják elkerülni azokat a csapdákat, ami a csodálatos menekülésük után várhat rájuk, és amibe ők annak idején boldogan belesétáltak. A 33 bányász történetét könyvben és Antonio Banderas főszereplésével filmen is feldolgozták.
Kiemelt kép: A thaiföldi kormány sajtóhivatala által közreadott kép néhány barlangból kimentett fiúról a Csiangraj tartománybeli Maeszai kórházában 2018. július 11-én. Fotó: MTI/EPA
