Nagy felfordulás volt a mögöttünk hagyott évben a világpolitikában, bár közel sem akkora, mint 2016-ban, amikor Donald Trumpot amerikai elnökké választották, a britek pedig a brexit mellett döntöttek. 2017-re Orbán Viktor a lázadás évét jósolta meg, és ugyan mondhatjuk azt, hogy befürdött, de azért nem ez a teljes igazság. A magyar kormányfő ugyanis az új, a szélsőjobba hajló populista, sokszor oroszbarát jobboldalak hatalomszerzését remélte, ebből viszont csak az erősödés valósult meg.
Franciaországban a harmadik utas Emmanuel Macron nyerte az elnökválasztást, majd újonnan alapított pártja a nemzetgyűlésben is stabil többséget szerzett az amúgy tényleg egyre erősebb Nemzeti Fronttal szemben. A németeknél Angela Merkel konzervatívjai ismét nyerni tudtak, bár szűkös többséggel, és a Bundestagba a populista Alternatíva Németországért is bekerült, a koalíciós tárgyalások pedig azóta sem értek véget. A hollandoknál – hála a török hisztériának – megtorpant és kissé visszaesett a bevándorlásellenes Szabadságpárt. Amerikában pedig egyre inkább úgy tűnik (az alabamai szenátorválasztás alapján pláne), hogy visszaesőben a Trump fémjelezte altright lendülete.
Európa – Putyin újrázhat, Berlusconi visszatér
Talán még mindig elmondható, hogy a sok kis országra tagolt Európában a legerősebb és legkoncentráltabb a demokrácia, így itt idén is sok fontos választás lesz. Magyarország környékén érdemes lesz odafigyelni rögtön januárban a csehekre, ahol Miloš Zeman elnök igyekszik újabb öt évre bebiztosítani államfőségét. A szomszédban a szlovénok választanak még a parlamenti képviselőket a nyáron, Miro Cerar és Janez Janša pártjai a nagy esélyesek. Magyar szempontból Habony Árpádék tevékenysége, illetve az alkotmányosan garantált egy fix magyar kisebbségi mandátum miatt is érdekes lesz ez.
Érdekes lesz a svéd általános választás is szeptemberben: 2014-ben fél Svédország a szívéhez kapott, amikor ott is megjelent egy szélsőjobbos párt, a Svéd Demokraták, és harmadik erőként 49 képviselői helyet szereztek a parlamentben. Azóta lement a menekültválság, Stockholmot megrázta egy iszlamista merénylet, így kérdéses, mennyire tudja Jimmie Åkesson bevándorlásellenes pártja megszorongatni Stefan Löfven baloldalát vagy a jobboldali Szövetséget. Lesz lett parlamenti választás is októberben, ami maximum a helybeli orosz kisebbség szavazási hajlandósága miatt érdekes, valamint egy januári finn elnökválasztás nyolc jelölttel, köztük a regnáló államfővel, Sauli Niinistövel.
A kontinens jelentős választása lesz még az olasz parlamenti március 4-én. Ugyanis a megkopott népszerűségű, az elbukott alkotmánymódosítási reformja miatt lemondott Matteo Renzi újra harcba száll a kormányfőségért, és visszatér az elitkörbe az elpusztíthatatlan Silvio Berlusconi is. Érdemes lesz figyelni a populista-újhullámos Öt Csillag Mozgalmat, ami évről évre erősebb, Róma polgármesterét is ők adják. A kutatások szerint fej fej mellett áll Renzi balos Demokrata Pártja és az Öt Csillag, jócskán lemaradva, de azért királycsináló szerepre készen mögöttük Berlusconi Forza Italiája és a szakadár, délgyűlölő Északi Liga.
Ezen kívül sok kis apró voksolás lesz még: elnököt választanak az írek, a montenegróiak és a ciprusiak, parlamentet és ezzel kormányt a bosnyákok, a luxemburgiak, a moldávok és a monacóiak is, a briteknél pedig helyhatósági választásokat tartanak, amin lemérheti Theresa May kormányfő, mennyire jött fel a nyakára a Munkáspárt.
Amerika – Trump megszorulhat, véget ér a Castro-korszak
Az amerikai kontinens legfontosabb választása egyértelműen az Egyesült Államokban tartandó midterm election, magyarítva félidei választás lesz november 6-án. Két elnökválasztás között félúton szokták ezt tartani, amikor
Nemrég egy felmérés azt mutatta ki, hogy egy évtizede nem voltak ilyen erősek a demokraták, benne van a pakliban, hogy a Képviselőház és a felsőház, a Szenátus irányítását is átvegyék, de ehhez az alabamai bravúrokra hasonló sikerekre lenne szükség. Ez Donald Trump elnök mozgásterét drasztikusan csökkentené, ahogy a legutóbbi ilyen választáson ez megtörtént Barack Obamával is. A helyi választásoknak is lehet tétjük, ugyanis az új állami törvényhozások rajzolhatják újra a választókörzeti térképeket, ahogy ez minden népszámlálás után lenni szokott.
Az USA déli szomszédja, Mexikó is választani fog júliusban, Enrique Peña Nieto elnök hat év után leköszön. A hosszú évek óta tartó, szűnni nem akaró drogellenes háborúval terhelt ország vezetéséért egyelőre öt jelölt tűnik úgy, hogy elindul, de mivel a választást nyáron tartják, korai biztosat mondani. Közép-Amerikában Kuba is parlamentet és elnököt választ: Raúl Castro nem indul újra, az egyetlen jelölt pedig Miguel Díaz-Canel, a politbüro tagja, volt alelnök és miniszter. Costa Rica és Salvador is parlamenti választásokat tart még.
Dél-Amerikában a brazil választások lesznek a legfontosabbak. Az országot és a politikába vetett közbizalmat alaposan megrengette az iszonyatos korrupció, ami a foci-vb és a riói olimpia rendezését jellemezte, valamint a szintén e bűncselekményhez kapcsolódó Petrobras-ügy, amibe Dilma Rousseff elnök is belebukott. Michel Temer elnök keze se biztos, hogy tiszta, így az elit egy része lecserélődhet. A brazilok az elnök mellett alelnököt, parlamentet és tagállami vezetőket is választanak októberben. Ami még érdekesebb lesz a kontinensen, az a mélyülő nyomorban és forradalomban tengődő Venezuela októberi, előre elcsalt elnökválasztása és a szomszédos Kolumbiáé, aminek elnöke Juan Manuel Santos tavaly Nobel-békedíjat kapott, de ő kitöltötte ciklusát, nem indulhat ismét májusban.
Ázsia – Pakisztán is választ
A világ nagyhatalmai közül tehát idén az oroszok és amerikaiak is választanak, Kínában viszont épp 2017-ben erősítették meg posztján és emelték a fellegekbe Hszi Csin-ping elnököt.
Ázsiában a Kaukázus lesz forró pont, az örmények, azeriek és grúzok (újonnan georgiaiak) is elnököt fognak választani. A Közel-Keleten az instabil Libanon parlamenti választást tart májusban, várhatóan a nemrég az életét féltő és kormányfőségét felfüggesztő Szaad Hariri részvételével.
Nem messze innen, Bahreinben is a parlamentről szavaznak, ahogy Afganisztánban is, ahol 2016 októberéről halasztották a választást 2018 júliusára. A szomszédos Pakisztáné lesz talán a legfontosabb ázsiai választás, amire három párt három jelöltje is bejelentkezett. A mostani miniszterelnök, Sahid Hakan Abbászi tűnik a legesélyesebbnek. A 2014-es katonai puccs óta nincs civil kormánya Thaiföldnek, így érdekes lesz látni a novemberi választást. Két szomszédjában, Kambodzsában és Malajziában is új parlamentet és kormányt választhatnak majd az emberek, de a türkmének és bhutániak is voksolhatnak idén.
Afrika és Óceánia – Mugabe utódja bebetonozhatja magát
Általában a radar alatt szoktak maradni az afrikai választások, kettőt szükséges kiemelni. Jövőre története során először úgy választhat nemzetgyűlést és szenátust, végső soron komplett vezetést magának Zimbabwe, hogy nem lesz a képben a tavaly év végén megbuktatott Robert Mugabe. Az új elnök, Emmerson Mnangagwa várhatóan ismét elindul, és vannak félelmek, hogy neki sem érdeke egy fair választás szeptemberben.
Egyiptomban szintén egy puccs után vagyunk, bár évekkel, Abdel Fattah el-Sziszi pedig a hadseregből a civil hatalomba átülve megszilárdította posztját. Ezt valamikor az év első felében egy elnökválasztással hosszabbíthatja meg négy évvel. Az ellenzék mindenesetre már készülődik, hogy legyőzze el-Sziszit. Végül a világ legfiatalabb államát, Dél-Szudánt kell megemlíteni, ahol elnök- és államtanácsi választásokat tartanak júliusban. Ezt évek óta halogatják, miután Salva Kiir elnök és Riek Machar alelnök összekapott, és ebből ezrek halálát követelő polgárháború lett.
Afrikában még egy rakat ország tart valamilyen választást Kameruntól Gabonon, Guineán, Líbián, Malin, Ruandán át Togóig. Ha már kis országok, akkor így a végére megemlékezünk arról is, hogy Óceánia is választ jövőre: a Fidzsi-, a Cook- és a Salamon-szigetek országgyűlési választásain tengerparti urnákban koppanhat a voks.
(Kiemelt kép: Mikhail Klimentyev/SPUTNIK/AFP)
