Nagyvilág

A Föld legsúlyosabb menekültválságával küzd Dél-Szudán

A dél-szudáni polgárháború több mint kétmillió gyereket kényszerített otthona elhagyására - közölte hétfőn két szakosított ENSZ-szervezet.

Ugandába, Kenyába, Etiópiába és Szudánba összesen 1,8 millió dél-szudáni menekült el, 62 százalékuk gyerek. Több mint egymillió gyerek pedig az országon belül keresett menedéket az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) szerint. A szervezetek úgy ítélik meg, hogy ez most a legsúlyosabb menekültválság a Földön, az 1994-es ruandai óta nem volt ilyen méretű.

Leila Pakkala, az UNICEF reginális igazgatója szerint az a tény, hogy minden ötödik dél-szudáni gyereknek el kell hagynia otthonát, jól mutatja, milyen pusztító a polgárháború. Hozzátette: egy teljes, sebezhető generáció jövője a tét.

Az eredetileg 12 millió lakosú Dél-Szudánban 2013 decemberében tört ki a polgárháború, amikor Salva Kiir elnöknek és volt helyettesének, Riek Macharnak az ellentéte elmérgesedett. A véres konfliktusban több tízezer ember meghalt, és 3,5 millióan menekültek el otthonukból. Közülük mintegy 100 ezret éhínség fenyeget, egymillióan pedig élelemhiánytól szenvednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik