Nagyvilág

Trump őrjöngve akarja blokkolni a rettegett könyv publikálását

Magán kívül van az elnök egy olyan, még meg sem jelent könyv miatt, ami leránthatja a leplet arról, hogy lett elnök.

Michael Wolff írt egy olyan könyvet Donald Trump hatalomra kerüléséről és annak körülményeiről (Fire and Fury: Inside the Trump White House címmel), ami még meg sem jelent, már kiakasztotta az elnököt. Ami részletet eddig leközölt a New York Magazine belőle, aszerint Trump nem is igazán akart elnök lenni, csak ismertebbé akarta tenni magát, fia pedig az oroszokkal kokettált Hillary Clinton ellen.

A Washington Post most arról ír, Trump egyik ügyvéde igyekszik elérni a Fire and Fury megjelenésének blokkolását. A Post megszerzett egy üzenetet, amit Trump egy ügyvédje írt Wolffnak és a kiadónak, és perrel fenyegeti őket.

Azt követelik, álljanak el a publikációtól, nem csak az egésztől, a részletek se kerüljenek nyilvánosságra. Ezen kívül a szöveg példányát követelik, hogy az alapján vizsgálódjanak.

Mindez azután következett, hogy a szerzőnek nyilatkozó egykori kampánytanácsadó, Steve Bannon ellen össztűz irányult a Fehér Házból. Bannon ugyanis megszegte a Trump-csapat szerint a velük kötött titoktartási megállapodást. Bannon is kapott Trump ügyvédeitől levelet, amiben követelik, hogy ne szóljon egy további mukkot se, viszont minden vonatkozó felvételt adjon ki nekik, hogy egy per esetén segítségükre legyen.

A Post szerint az ügynek messzeható következményei lehetnek, akár a novemberi félidei választásokon is. Ez azon is látszik, hogy Trump a mai twitteres kirohanásában még az alabamai szenátorválasztáson történt repulikánus vereséget is rákente Bannonra, majd kijelentette, semmi köze nincs az egy éve még legjobb cimbora, augusztusban viszont kirúgott Bannonnak az ő elnökségéhez. A first lady és a Republikánus Párt is nekiment Bannonnak, aki nem szólalt meg nyilvánosan az utóbbi napokban.

Trump a Post értesülései szerint magánkívül van dühében, miközben munkatársai a nyakukat törik, hogy publikálás előtt szerezzenek egy példányt a könyvből. Trump azért is pipa, mert rendszeresen járta a Fehér Ház híres nyugati szárnyát Wolff, akinek több munkatárs is nyilatkozott. Wolff szerint azonban Trump tudott a készülő könyvről (amihez 200 interjút készített), sőt ők ketten is beszéltek erről. Ez utóbbit az elnök szóvivője tagadta.

Blair is nyakig a slamasztikában

Még Tony Blair egykori brit kormányfőnek is magyarázkodnia kellett Wolff könyve miatt a Guardian szerint. A könyv szerint ugyanis Blair figyelmeztette Trump kampánycsapatát, hogy a brit titkosszolgálat kémkedhet utánuk. A könyv azt írja, Blair az elnökválasztás előtt találkozott Trump vejével, Jared Kushnerrel. Blair szerint kitaláció az egész, nem találkozott vele, se bármilyen tisztviselővel a Fehér Házból. Trump amúgy már felhozta korábban, hogy még Barack Obama kormánya vette rá a briteket a kémkedésre, hogy ne a saját titkosszolgálatuk ujjlenyomata maradjon hátra.

(Kiemelt kép: AFP PHOTO / MANDEL NGAN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik