Nagyvilág

Trump Kim Dzsongunnak: Az én gombom nagyobb a tiédnél

Bohózatba illő tweettel indította első munkanapját 2018-ban az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Mint arról korábban a 24.hu is beszámolt, Kim Dzsongun észak-koreai diktátor újévi beszédében azt mondta, hogy az USA egésze nukleáris fegyvereik hatósugarán belülre került, és az indítógomb mindig ott van az asztalán.

Ez maga a valóság, nem egy fenyegetés

– fogalmazott Kim.

Ezt természetesen nem hagyhatta szó nélkül Donald Trump, aki a Twitteren azt írta,

valaki a kimerített és éhínség sújtotta rezsimjéből világosítsa őt fel, hogy nekem is van nukleáris gombom, ami sokkal nagyobb és erősebb az övénél, és az én gombom működik is!

Trump eszmefuttatás után beindult a mémáradat, egyesek szerint a nagyobb nukleáris gomb például így nézhet ki:

Mások azon viccelődtek, hogy helyi médiaértesülések szerint egyetlen gomb van Trump asztalán, amivel cukormentes kólát tud rendelni a sajtótájékoztatók alatt.

Új rakétateszt jöhet

Mindeközben Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a világszervezet székhelyén, New Yorkban arról beszélt, hogy Washington kész további szankciókra Észak-Korea ellen, ha Phenjan újabb rakétakísérletet hajtana végre. Mint mondta, az amerikai kormány információi szerint Phenjan újabb rakétakísérletre készül.

Remélem, hogy ez végül nem történik meg

– szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy amennyiben az ázsiai kommunista ország vezetése mégis végrehajtana újabb kísérletet, mindenképpen újabb szankciókat kell hozni a phenjani rezsim ellen.

Fotó: Europress/AP/Getty Images/Drew Angerer

A civilizált világnak egységesnek és ébernek kell maradnia egy haramia ország atomarzenál fejlesztésére irányuló programjával szemben

– fogalmazott a nagykövet. Hozzátette: az Egyesült Államok soha nem egyezik bele, hogy Észak-Koreának atomfegyvere legyen.

Kedden Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben fejezte ki elégedettségét azt illetően, hogy az Észak-Korea ellen eddig foganatosított szankciók szerinte már kezdik éreztetni hatásukat. Az elnök legalábbis ekként értékelte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nyitását Dél-Korea felé.

Először fordul elő, hogy a rakétás ember beszélni akar Dél-Koreával. Ez talán jó hír, talán nem. Majd meglátjuk

– írta bejegyzésében Trump.

Kim Dzsong Un hétfőn jelentette be, hogy “kész a párbeszédre Dél-Koreával”. Szöul kedden üdvözölte az észak-koreai vezető készségét és a két ország közötti határon tartandó, magas szintű tárgyalásokat javasolt a jövő hétre.

Kiemelt kép: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánlott videó

Olvasói sztorik