Ma tartják Németországban a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányának legfontosabbnak tartott eseményét, a kancellárjelöltek televíziós vitáját.
Németországban csak a tisztség elnyerésére esélyes két néppárt, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata (SPD) párt állít kancellárjelöltet, így a vasárnap esti vitában
A két országos köztelevízióban (ARD, ZDF) és a két legnagyobb országos kereskedelmi televízióban (RTL, SAT1) élőben közvetített rendezvényen a két jelölt egymás mellett, egy-egy pulpitus mögött áll, velük szemben pedig helyet foglal minden csatornától egy-egy műsorvezető, akik felváltva kérdéseket tesznek fel nekik. Sorsolással döntik el, hogy ki kapja az első kérdést, és ki szólalhat meg utoljára. Közönség nincs a stúdióban.
A legutóbbi felmérések alapján a CDU/CSU a szavazatok 37-40 százalékát gyűjtené össze, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás. Az SPD mintegy 15 százalékponttal lemaradva, 22-23 százalék körül áll. Az SPD szerint azonban még nem “lefutott” a választás, a párt a bizonytalan szavazók megszólításával felzárkózhat az utolsó három héten. Reményeik szerint ennek a felzárkózásnak az első lépése lesz a kancellárjelölti vita, amelyre sajtóértesülések szerint Martin Schulz hetek óta készül.
Merkel leginkább veszíthet a vitával. Sajtóértesülések szerint környezetében megelégednének azzal, ha az összecsapás nem rontaná a megítélését, és még azt is sikerként könyvelnék el, ha a vita után az SPD támogatottsága csak kismértékben emelkedne. A legfontosabbnak azt tartják, hogy a szociáldemokraták népszerűség-növekedése ne legyen tartós.
A legtöbb választási szakértő úgy látja, hogy az SPD legfeljebb a párttól korábban elfordult választók körében szerezhet új támogatókat, és így néhány százalékponttal növelheti táborát, ha Martin Schulz jól szerepel, de a CDU/CSU-t már nem tudja megelőzni szeptember 24-ig.
A kutatások azt is kimutatták, hogy a kancellárjelölti vita 6,8 millió választó döntését befolyásolhatja, ami a 61,5 millió választópolgár 11 százaléka.
A választók 48 százaléka azt mondja, hogy meg akarja nézni Merkel és Schulz vitáját, ami ugyan csak “szándéknyilatkozatot” jelent, de a 20.15-kor kezdődő 95 perces műsor nézettsége így is jelentősen meghaladhatja a 2013-ban – Angela Merkel és az akkori SPD-s jelölt, Peer Steinbrück részvételével – tartott előző vita 18 milliós nézettségét.
(MTI)