Amikor arra kérik Steve Fulcher exnyomozót, hogy magyarázza el, mit történt abban a néhány sorsfordító órában 2011. március 24-én, ő mindig kérdéssel válaszol.
Te mit tettél volna a helyemben?
Azok, akik ismerik a történet részleteit, el szokták ismerni, hogy Steve Fulcher mond valamit.
A lány, akit elnyelt a hajnal
Egy gyönyörű és népszerű lány eltűnésével kezdődött minden, egy kora tavaszi hajnalon, az Anglia déli részén, London és Cardiff között félúton fekvő, közel kétszázezer lelkes városban, Swindonban. A 22 éves Sian O’Callaghan bulizni indult a barátaival 2011. március 18-án, péntek este, és soha többé nem ért haza. Két nyom volt, amin a rendőrség elindulhatott másnap délelőtt, amikor a lány barátja, Kevin Reape bejelentette az eltűnését.
Tudott volt egyrészt, hogy Sian szombat hajnalban egy belvárosi bár előtt beszállt a 47 éves Christopher Halliwell taxijába. Másrészt, hogy Reape nem sokkal fél négy előtt küldött egy SMS-t a barátnőjének, a cellainformációkból pedig kiderült, hogy a Sian telefonja ekkor a várostól majdnem húsz kilométerre, egy erdős területen volt.
A nyomozást Wiltshire rendőrkapitányságának rangidős nyomozója, az akkor 46 éves Steve Fulcher vezette. A keresésben ezer egyenruhás, és Sian több száz ismerőse vett részt, de nem jutottak semmire.
A taxisofőr
Mivel Halliwell látta utoljára a lányt, Fulcher gyanúja a taxisra terelődött. A nyom sem ígért sokat, hiszen a férfi azon a hajnalon is csak a munkáját végezte, mint mindig. Miért ne történhetett volna úgy, ahogy a sofőr állította, hogy felvette a lányt, majd nem sokkal később kitette valahol? A nyomozónak csak ösztönei súgták azt, hogy egészen más történt. Fulcher figyeltetni kezdte Halliwellt, és amikor az csütörtök reggel nagy mennyiségű, kábító hatású tablettát vásárolt, elrendelte a letartóztatását.
Christopher Halliwell csuklóján 2011. március 24-én csattant a bilincs egy hipermarket parkolójában. A rendőrök a taxiját is lefoglalták, aminek hátsó szélvédőjére fel volt ragasztva az eltűnt Sianról készült poszter. A férfi egy szót sem szólt a nyomozókhoz, mert tudta, hogy nincs a kezükben közvetlen bizonyíték.
Fulcher akkor még bízott benne, hogy Sian még élhet, ezért úgy döntött, mindenáron ki fog szedni annyi információt a taxisból, amennyit csak lehet. Ahelyett, hogy a kapitányságra vitette volna a gyanúsítottat, arra utasította a kollégáit, hogy hajtsanak velük a vaskori Barbury földvár romjaihoz.
A történet ettől ponttól kezdve inkább hasonlít egy krimire, mint egy valós nyomozási ügyre.
Ez volt életem legintenzívebb négy órája, és azt hiszem, soha nem lesz még csak hasonlóban sem részem
– emlékszik vissza Fulcher. A nyomozó és a gyanúsított a tiszta kék ég latt, békésen cigarettázva beszélgetett, mintha régi ismerősök lennének. Halliwell következetesen kicsúszott a nyomozó minden csapdájából, Fulcher taktikát váltott.
A rendőr azt mondta a taxisofőrnek, idézze fel magában, hogy mi történt Christopher Jefferiesszel, aki néhány hónappal korábban gyanúba keveredett Joanna Yeates meggyilkolásának ügyében. Bár a férfi ártatlan volt, az egész élete tönkrement, miután kiszivárgott a neve a sajtóhoz. Fulcher azt mondja, néhány másodpercre volt attól, hogy feladja, amikor Halliwell végre megtört, és felajánlotta a nyomozónak, hogy elviszi arra a helyre, ahol eltemette Sian O’Callaghan holttestét.
A halottkém később megállapította, hogy a fiatal lánnyal egy hátulról, a fejét ért késszúrás végzett, és azt is, hogy nem erőszakolták meg. Pont, ahogy a taxisofőr a nyomozónak mesélte.
Egy másik lány
Amikor Sian O’Callaghan teste előkerült a sekély sírból, Halliwell hirtelen megkérdezte Fulchertől:
„Mutassak egy másikat is?”
A nyomozó bólintott, a taxisofőr pedig elvezette egy közel tíz éve megoldatlan eltűnési ügy áldozatának nyughelyéhez. Becky Godden, egy húszéves prostituált 2003-ban tűnt el, az ügyét megoldatlanként zárták le.
Amikor Fulcher a második sírhoz autózott Halliwellel, már tudta, hogy bajban van. Annak ellenére, hogy vallomásra bírt egy sorozatgyilkost, aki legalább két fiatal nővel végzett. A beismerés ugyanis egy minden létező szabályt áthágó kihallgatáson született. Nem volt jelen például Halliwell ügyvédje.
„A penge élén táncoltunk. Nem azt mondta, hogy akkor most elmesélem neked, mit és hogyan tettem, és részletesen leírom neked, hol van a sír. Nem így működött. Csak annyit mondott, hogy ha van egy kocsi, amit elvihetünk, akkor menjünk. Egy egyszerű morális döntést kellett hoznom. Azért tettem, amit tettem, mert az adott körülmények között az volt helyes. Sőt! Az volt az egyetlen lehetséges választás.”
Egy karrier vége
Fulchernek sokba került, hogy mindenáron meg akarta oldani az ügyet.
Az ügyvédje azt mondta, a nyomozást vezető Fulchner a hetvenes éveket idéző munkamódszerei megengedhetetlenek a huszonegyedik században, a vádlott pedig az állította, csak azért tett beismerő vallomást, mert a nyomozó őt és a családját fenyegette.
Bár fél évvel később, október 19-én Halliwell mégis bűnösnek vallotta magát Sian megölésében, Becky Godden meggyilkolását nem ismerte el. Laura Cox bírónő a tények mérlegelése után úgy döntött, a súlyosan szabálytalan nyomozás alatt gyűjtött bizonyítékok a törvény előtt semmisek, Fulcher ellen pedig a módszerei miatt belső vizsgálatot rendelt el. Halliwell a beismerése nyomán 25 év börtönt kapott az O’Callaghan-gyilkosságért, de Becky Godden ügye hivatalosan megoldatlan maradt.
Steve Fulcher karrierje összeomlott. Felfüggesztették, majd súlyos kötelességszegésért elmarasztalták. Bár nem rúgták ki a testülettől, Fulcher gyakorlatilag teljesen ellehetetlenült, ezért 2014-ben maga döntött úgy, hogy végleg leszerel. A hírnevét megtépázta az ügy, a folyamatos stressz miatt pedig rászokott a nyugtatókra és az antidepresszánsokra. Bár mind Sian O’Callaghan, mind Becky Godden családja támogatta a nyomozót –nemcsak erkölcsileg, az összes tőlük telhető módón, például egy petícióval próbálták helyreállítani a renoméját – ahogy Fulcher fogalmaz: „az alkalmazhatatlan emberek kategóriájába kerültem az Egyesült Királyságban.”
A különc zsaru
A volt rendőr azt mondja, bármit is gondoljanak róla az emberek, ha aznap bármit másképp csinált volna, Christpoher Halliwell talán ma is az utcákat járná, és a következő áldozatára vadászna. Fulchernek meggyőződése, hogy a taxisnak voltak még áldozatai a Godden és az O’Callaghan halála között eltelt több mint nyolc évben.
Steve Fulchnernek az élete volt a hivatása. Huszonegy évesen kezdett életvédelmi osztályon, és lassan, a legaljáról haladt fölfelé a ranglétrán. Majdnem húsz év alatt, 2007-re jutott el a legmagasabb rangig, amit terepen dolgozó rendőr betölthet. Karrierje során egyszer sem marasztalták el semmiért, ellenben négyszer kitüntették.
Mindezzel tisztában volt az a három főfelügyelő is, akik a Halliwell-ügy utáni vizsgálat végén Fulchner sorsáról döntöttek. Csakhogy ismerték a nyomozó másik oldalát is, ami sehogy sem illett bele a szabályok precíz betartásához ragaszkodó rendőr képébe. Fulchner például egy meglehetősen felvágós, metálszürke, tűzpiros bőrkárpittal borított belsejű Alfa Romeo Spiderrel járta az utcákat, s míg kollégái az edzőteremben izzadtak, ő inkább néhány sör mellett rögbimeccseket nézett a törzskocsmájában. Kollégái független, különc zsarunak tartották, amivel ő akkor nem sokat törődött, de ma már cáfolja, hogy az lett volna.
„Két út áll egy rendőr előtt, amikor elkezdi a karrierjét. Az egyik a főfelügyelőséghez vezet. Ezen az úton az embernek óvakodnia kell a nyomozástól, különösen az ilyen rázós ügyektől” – mondja Fulchner, és ezzel azt is elárulja, ő miért nem ezt választotta.
Törékeny megbékélés
A volt nyomozó azt mondja, mára teljesen megbékélt a történtekkel, annak ellenére, hogy nem csak ő, hanem a családja is sokat szenvedett. Sőt, úgy érzi, hogy a meghurcolása során szerzett tapasztalataival, ma sokkal jobb rendőr lehetne, mint valaha volt, hiszen pontosan tudja, min kell keresztülmennie egy gyanúsítottnak.
A lehetőségei azonban meglehetősen korlátozottak, bármilyen állásra. Az ügy érzékenysége és a hatalmas médiaérdeklődés miatt még legközelebbi ismerősei sem merték vállalni, hogy munkát adjanak Fulchnernek.
A munka életveszélyes, de vagy ez van, vagy a segély.
Két dolog segített Fulchnernek abban, hogy lezárja magában a Halliwell-ügyet. Egyrészt, hogy 2016-ban Sir John Griffith Williams bíró úgy döntött, mégiscsak tárgyalni kellene a bíróságon azokat a bizonyítékokat, amiket a nyomozó Becky Godden meggyilkolásának ügyében gyűjtött. Halliwellt bűnösnek találták, és életfogytiglanira súlyosbították a büntetését, vagyis a taxisofőr soha nem fog szabadulni.
Másrészt a nyomozó egy könyvben írt ki magából mindent, úgy mutatva be történetet, ahogyan ő élte meg. A Catching a Serial Killer (Egy sorozatgyilkos elfogása) című kötet alig egy hete jelent meg az angol Ebury kiadónál. Fulcher azt mondja, katartikus élmény volt számára a pillanat.
Már csak azért is mert, végre nyilvánosságra hozta mindazt, ami a mai napig dühíti a brit rendőrség működésével kapcsolatban. Például, hogy a Halliwell ellenni nyomozás során egyszerűen elsiklottak egy igen fontosnak tűnő bizonyítékkupac felett.
Egy erdőben eltemetve találtak egy 60 darabos, női holmikból álló gyűjteményt. Közöttük volt az a pár csizma, amit Sian viselt az eltűnése napján, és egy kardigán is, ami Becky Goddené volt. Fulcher úgy gondolja, nehezen hihető, hogy Halliwell 2003 és 2001 között, vagyis a két gyilkosság időpontja között, amikért elítélték, nem követett el semmit az égvilágon. Egyszerűen képtelen felfogni, miért nem zajlott minden idők legnagyobb szabású nyomozása az ügyben.
Fulchner azt mondja, nagyon aggasztja. hogy a rendőrségi vezetőket egyáltalán nem érdekli, hogy a nyomozók a munkájuk során kerülhetnek a nagykönyv szabályai szerint megoldhatatlan szituációkba.
„Ha a nyomozók ilyenkor elgondolkodnak, hogy mit kellene tenniük, az fog eszükbe jutni, hogy mit tett Steve Fulchner, és mi lett a vége” – fejtegeti, és gyorsan hozzáteszi azt is, hogy ez miért hatalmas probléma, ha ez így folytatódik: „Valakinek ki kell majd állnia, hogy közölje a közvéleménnyel, mire számíthat az, akinek eltűnik a lánya. Mert a jelenlegi helyzetben csak azt mondhatja őszintén, hogy valószínűleg soha sem fogjuk megtalálni.”
(via The Guardian, BBC)
