Nagyvilág

Önről is lehet videója Putyinnak

Minden fontos vagy fontosnak vélt személyről lehet lejárató információja az orosz hírszerzésnek.

Kezdjük azzal, hogy jelen állás szerint semmi bizonyíték nincs arra, hogy Donald Trump valóban prostituáltakkal szórakozott a moszkvai Ritz hotelben néhány éve, és ezt az orosz hírszerzés videóra vette. Mint már korábban írtuk, az erről nyilvánosságra hozott jelentés több sebből vérzik, ráadásul sem az amerikai, sem az orosz hírszerzés nem erősítette meg a hitelességét. (Amitől még persze lehetne akár igaz is.)

A sztori – konkrétumok híján – itt akár véget is érhetne. Csakhogy érdemes néhány szót ejteni arról, hogy

az orosz titkosszolgálat valóban szinte mindenkiről gyűjt kompromittáló anyagokat (vagyis úgynevezett kompromatot), ha úgy gondolja, hogy az illetőt a jövőben zsarolni vagy lejáratni lehet.

Elképzelhető, sőt valószínű, hogy a nyugati hírszerzők is így tesznek, de ez a cikk most a KGB utódszervezetéről, az FSB-ről, vagyis a korábban Vlagyimir Putyin által vezetett Szövetségi Biztonsági Szolgálatról szól.

Az egyik példa egészen friss. Tavaly épp a parlamenti választás előtt hozott nyilvánosságra az állami kézben lévő NTV orosz televízió egy felvételt az ellenzék egyik vezéralakjáról. A videón az egykori miniszterelnök, Putyin egyik leghangosabb kritikusa, Mikhail Kaszjanov volt látható asszisztensével egy hotelszobában, intim helyzetben. Ennél is érdekesebb volt azonban, amiről beszélgettek, hiszen

válogatott szidalmakat

fogalmaztak meg a Putyin-ellenes szövetség többi vezetőjével kapcsolatban. A felvétel szétrobbantotta a már addig is nehezen együttműködő ellenzéki mozgalmat, így egy mandátumot sem sikerült szerezniük a választáson.

Néhány évvel korábban, 2010-ben is az ellenzék került az FSB célkeresztjébe. Egy feltehetően a hírszerzés által felbérelt modell, álnevén Mumu elcsábított több Putyin-kritikus újságírót és aktivistát, hogy kompromittáló helyzetbe hozza őket. A lakását telerakták mikrofonokkal és rejtett kamerákkal, amelyek rögzítették, ahogy a gyanútlan áldozatokat egy-két csík kokain felszívása után ágyba vitte. Egyikük, az akkor 70 éves Viktor Shenderovics, aki már régóta Putyin bögyében volt, még köszönetet is mondott Mumunak, amiért egy olyan idős férfit vonzónak talált, mint amilyen ő.

Getty Images Hungary
Getty Images Hungary

A legismertebb

kompromat-ügy még a Putyin-korszak hajnalán, 1999-ben történt, amikor a leendő elnök még az FSB-t vezette. A főszereplő Jurij Szkuratov, Oroszország főügyésze volt, akit az év januárjának egyik reggelén berendelt magához Borisz Jelcin vezérkari főnöke. Egy videót mutatott neki, amin épp két prostituált szolgáltatásait vette igénybe. Szkuratov nem tehetett mást, lemondott, pedig egyértelmű volt, hogy a titkosszolgálati akció célja a Jelcin-adminisztráció elleni korrupciós vizsgálat leállítása volt.

Csakhogy – egy, a napjaink Oroszországában már elképzelhetetlen fordulattal – az orosz parlament felsőháza nem akarta jóváhagyni a főügyész távozását, így a nyomásgyakorlás érdekében Jelcinék nyilvánosságra hozták a felvételt. Állítólag személyesen Putyin, az FSB akkori elnöke adta át a videót az RTR TV-nek, és később maga is megerősítette, hogy a felvétel hiteles. A többi, ahogy mondani szokták, már történelem. Jelcin utódjának választotta Putyint, aki hálából elnökként leállított minden nyomozást ellene. Az FSB

külföldiek ellen is gyűjt

kompromatot, különösen, ha diplomatákról van szó. 2009-ben az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének egyik alkalmazottjáról, Kyle Hatcherről jelent meg egy videó, amin állítólag ő látható, miközben egy prostituálttal szexszel. Az amerikai külügyminisztérium hamisítványnak nevezte a felvételt. Ugyanebben az évben a jekatyerinburgi brit főkonzul helyetteséről hoztak nyilvánosságra egy ugyanilyen videót, neki le kellett mondania.

Ami ezekből az esetekből körvonalazódik, az az, hogy

az orosz titkosszolgálatok folyamatosan gyűjtik a kompromittáló információkat,

legyen szó politikai ellenfelekről vagy barátokról, hiszen soha nem lehet tudni, hogy egy-egy videó vagy hangfelvétel mikor jön majd jól. Ahogy Julia Ioffe, a The Atlantic orosz témában jártas újságírója rávilágít, az amerikai diplomata esetében a felvételt még jóval azelőtt készítették, hogy Kyle Hatcher elkezdett dolgozni a nagykövetségen. Vagyis nem csak azokról gyűjtenek kompromatot, akik fontos beosztásban vannak, hanem olyanokról is, akikről feltételezik, hogy fontos beosztásban lesznek.

Donald Trumpról még az amerikai sajtó nagy része sem gondolta egy évvel ezelőtt, hogy esélye lehet megnyerni az elnökválasztást. Nehéz elhinni, hogy az FSB már 2013-ban tudta, hogy fontos ember lehet belőle, ezért bekamerázta a hotelszobáját, biztos, ami biztos.

Persze a megfigyelést teljesen kizárni sem lehet, hiszen Trump már akkor is ismert és gazdag üzletembernek számított.

(The Atlantic, BBC)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik