Guineában a járvány ellenére nem volt pánik. Steier József, aki gyermekkorának egy részét az országban töltötte, tavaly óta pedig tiszteletbeli konzul, azt tapasztalta, az élet ugyanúgy zajlik, mint korábban: a piacok és a mecsetek tele voltak emberekkel. Pedig ekkor már Conakryban, a kétmilliós guineai fővárosban 36 halottja volt a kórnak. Az ottani közállapotokra jellemző – és ez drámaian gyorsítja a betegség terjedését –, hogy
„hegyekben áll(t) a bűzolgő, rothadó városi szemét, mivel akadozik a szemétszállítás, állítólag nincs gázolajuk. Esős évszakban ez komoly kolerajárványt robbanthat ki, az egyéb fertőzésekről (hepatitis, tífusz stb.) nem is beszélve. A patkányok meg hihetetlenül szaporodnak.”
– írja Steier József Az ebola poklában jártam című könyvében. Hogy milyen állapotok fogadják az embert az országban, arra jó példa, hogy amikor valaki légi közlekedéssel érkezik Conakryba, amelynek repülőtere egy mangrovemocsárra épült,
„már a reptéren egy komolyabb szúnyoginvázió közepében találja magát. Nem csoda, hogy a helyiek majd’ mindegyike maláriás, és az európai emberek – orvosság hányában – garantáltan elkapják a kórt.”
Fotók: Europress
Járvány volt, mégsem tettek semmit
A helyiek tudhattak arról, hogy Ebola-járvány van az országban. Televíziója ugyan rengeteg embernek nincs, de kisrádiója igen, azt pedig állandóan magukkal viszik, így hallják a híreket. Steier József azt vette észre, hogy van egyfajta tartózkodás az emberekben, például a rokonokat nem szívesen fogadták. Ha valaki megbetegedett vidéken, a fővárosba jött orvosi ellátásért, ami elég nehézkes, mert ha egy beteg kórházba akar kerülni, akkor saját magának, vagy a rokonainak kell biztosítania az élelmezését, mivel az intézményben nincs ellátás. A higiénés állapotokról mindent elmond, hogy a kórházakban sokszor nincs ágynemű, ha van, mosás után a szabadban a fűre terítve, vagy a bokrok ágaira aggatva szárítják, ami ugyancsak fertőzés forrása lehet. A kórokozók terjedését fokozza, hogy a trópusi övezetben fekvő országban napközben 45 fok van, és rendkívül magas a páratartalom.
A halálos áldozatok ellenére a járvány nem volt beszédtéma az emberek között. Ez annak fényében különösen furcsa, hogy Steier József, aki idén először februárban járt Guineában, már akkor hallott híreket az Ebola-veszélyről. Az emberek viszonylagos nyugalmára az a magyarázat, hogy egyrészt Afrikában nagyon sok a fertőző betegség, másrészt a lakosság jelentős része természetes módon immunis ezekkel szemben. Ami viszont megdöbbentő volt a konzul számára, az az, hogy a hatóságok egészen július végéig semmit sem tettek a járvány megfékezése érdekében.
„Nincsenek útzárak és ellenőrzések, viszont egyre zsúfoltabbak a buszok és taxik, ahogy közeledünk Conakry felé. (…) Bementem – mert minden korlátozás nélkül megtehettem – a Hoppital Baley-ba, ahol két vezető főorvost faggattam a helyzetről, de megnyugtattak, hogy náluk nincs semmiféle esetnövekedés. Közben azért elkaptam egy mondatfoszlányt, hogy főnöküket Mamuba rendelte az egészségügyi miniszter, nyilván azért, hogy a fővárost védő legtávolabbi védőzónát létrehozzák. Jobb később, mint soha! (…)”
Drámai egészségügyi helyzet
Az afrikai egészségügyi viszonyokhoz tudni kell, hogy az Ebolával sújtott országokban sok más afrikai országhoz hasonlóan egyszerűen nincs olyan, hogy járványügy. Az egészségügyi rendszer kaotikus. Az emberek egy részének nincsenek személyi okmányaik, nem tudják pontosan, hány évesek, védőoltásokat nem kapnak. A kórházakban jó, ha naponta néhány alkalommal kicserélik az injekciós tűket. A lakosság túlnépesedett, és mohamedán országról lévén szó, jellemző a többnejűség. A családokba hatnál is több gyerek születik és három generáció él együtt, ezért – bármennyire döbbenetes is – ha valaki meghal a családban, főleg, ha lánygyerekről van szó, nem tekintik katasztrófának.
„Afrikában meg kell tanulni együtt élni a veszélyforrásokkal” – mondta Steier József a könyv bemutatóján. A kontinensen nemcsak az olyan betegségek gyakoriak, mint az Ebola, vagy a malária, hanem azok az Európából réges régen eltűnt, vagy gyógyítható betegségek is felütik a fejüket, mint a gyermekbénulás, a kolera, vagy a lepra. Conakryban akkor vált nyilvánvalóvá az emberek számára, hogy az Ebola jelen van a mindennapokban, amikor augusztusban egy ember összeesett az utcán, és a járókelők nem mertek odamenni hozzá, a betegségtől félve. A kormány is csak augusztusban lépett: lezárták az ország határait Libéria és Sierra Leone felé, hogy megakadályozzák a járvány terjedését. De addigra Guineában már ezer körül járt a halálos áldozatok száma.
Távol Afrikától – de még mindig veszélyben
Steier József néhány nap guineai tartózkodás után érkezett haza. Fájt a torka, köhögött, felszökött a láza. Alaposan megvizsgáltatta magát, leletei negatívnak bizonyultak – de a betegség 21 napos lappangási ideje alatt végig izgulnia kellett. A trópusi fertőzésekkel foglalkozó László Kórházban nem is kapott egyből ellátást, mert csak abban az esetben vették volna fel, ha vannak tünetei. Mivel időközben tünetmentessé vált, szakorvoshoz irányították. Végül megnyugtatták, hogy nincs semmi baja, nem kapta el a betegséget.
Az Ebola azonban mindig is megmarad Afrikában, mert a természetes ökoszisztéma része – olvasható a könyvben. A védőoltások kidolgozása és a terápiás kutatások felgyorsulása ugyanakkor reményt adhat a kór megelőzésére, ráadásul a világ nagy gyógyszergyárai is az Ebola elleni harcra fognak koncentrálni.
