Külföld

Hazudik a média – írja a média

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 05. 16. 15:31

Egy amerikai elemzés szerint egyre kevésbé lehet hinni a médiának.

„Ma már klisének számít az, hogy a média nem szavahihető. Pedig jogosan nincs hitele, és a gondok sokkal nagyobbak annál, mint amilyennek tűnnek” – értékelte a MarketWatch pénzügyi portálon a helyzetet Brett Arends. A The Wall Street Journal szakírója felidézte, hogy a CNN a bostoni maraton elleni robbantásnál sietve számolt be egy letartóztatásról, ami tévesnek bizonyult, vissza kellett vonni.

Howard Kurtz híres tévés műsorvezető egy blogbejegyzésében alaptalanul bírálta a melegségét nyilvánosan vállaló Jason Collins kosárlabdázót, miután elkerülte a figyelmét, hogy az NBA-sztár elismerte, nőkkel is volt kapcsolata, volt egy jegyese is. A CNN műsorvezetője nyilvános bocsánatkérésre kényszerült. A legrangosabb tengerentúli liberális napilap, a The New York Times hírnevét is megtépázta, hogy egyik újságírójáról, Jayson Blairről kiderült, több mint tíz éven át valótlanságokat írt és plagizált – emlékeztetett Brett Arends.

Az első gond: rohanni kell!

Szerinte a média működésében az egyik fő gondot a hírek gyorsaságával kapcsolatos elvárás okozza. A lapok egykor napi egy példánnyal jelentek meg, és az újságírók zárásig, nagyjából este 6-ig gyűjthettek adatokat cikkeikhez, ellenőrizhették anyagaikat nyomdába kerülés előtt. A nagyobb lélegzetű írások hetekig, hónapokig is készülhettek. Hibák persze akkor is voltak, de volt idő gondolkodni. Ma már viszont – miközben a pontosság továbbra is elvárás – mindenki gyors híreket akar, a Twittert is le kell körözni. Emiatt bakizott a CNN és Howard Kurtz. A tudósítók fejetlen csirkeként rohangálnak, folyamatosan tweetelnek, blogolnak, videót készítenek, cikkeket írnak, és a kapkodás elkerülhetetlenül fokozódik. S mit eredményez? Az olvasók hulladékot kapnak. Talán az lenne a legegészségesebb, ha mindenki egy, a reggelije mellé felszolgált minőségi lapot olvasna. A villámgyors elektronikus média korában az ilyen lapok kihalásra vannak ítélve.

A második: a pénzhiány

A közelmúltban egy médium tapasztalt újságírót keresett, olyat, aki már tekintélyes cikkeket publikált neves lapokban. A felkínált fizetés azonban nevetségesen kicsi volt. S ez nem elszigetelt eset, a minőségi újságírást nem fizetik meg. Az olvasók egyre kevésbé adnak pénzt a lapokért, azok pedig nem tudnak fizetni munkatársaiknak. Ez felületes újságíráshoz vezet. A komoly újságírást nem honorálják kellőképpen, ami azzal is jár, hogy a lapok szinte csak a mindenkit érdeklő sztorikkal foglalkoznak, az a téma, amelyik nem elég népszerű, izgalmas, nem kap figyelmet, legyen akármilyen fontos.

A harmadik: a félelem

Biztosítani kell a hozzáférhetőséget a hírek forrásaihoz. Azért, hogy a megfelelő személyek, cégek szívesen nyilatkozzanak, az újságírók kerülik a kellemetlen kérdéseket. A keményen kérdezők nem kapnak nyilatkozatokat. A hitelválság kitörésekor néhány nagy hitelező cég vezetője arról nyilatkozott, vállalata teljesen rendben van, ugyanakkor ismertté vált, hogy titokban sietve megváltak részvényeiktől. Az egyik cég fél évvel később csődbe ment, olcsón értékesítették. Az igazgatót a történtek után a piaci helyzetről faggatták a tévében, de a neves riporter egyszer sem kérdezett rá, miért adta el részét a cégében, ha olyan jól teljesített. A riporternek előzőleg burkoltan meg kellett ígérnie, hogy az interjúban nem lesznek rázós kérdések.

A negyedik: a nyájszellem

Probléma a ragaszkodás a közvélekedéshez, a hagyományos igazságokhoz. Akkor is ezeket sulykolják a kommentátorok, ha közük sincs a valósághoz. Egy mai médiaszervezetben azt jutalmazzák, aki nyájösztönben gondolkodik, aki az általánosan elfogadott véleményekre ad és nem tesz fel meghökkentő kérdéseket, aki elégedett az életével. Sok gazdasági újságíró boldogon írogatja jelentéseit az amerikai vállalatok kitűnő állapotáról, miközben azok végzetesen eladósodtak, vagy tudósít a sokrétű részvény- és értékpapír-befektetések biztonságáról. Pedig a legjobb riporterek az okos, tolakodóan kíváncsi, konok, szétszórt és a világ gyarlóságaival folyton elégedetlen emberekből lesznek, Brett Arends szerint. Egykor ilyen újságírókat lehetett látni a szerkesztőségekben, magánéletük gyakran kaotikus volt, sokszor vitte el őket szívroham, de keményen kérdező, indulatos tollforgatók voltak, és a legjobb sztorikkal álltak elő. „Ha riporter akarsz lenni, legyél lázadó, tegyél fel kínos kérdéseket, és legyél ideges, ha mindenki egyetért veled” – írta Brett Arends.

Az ötödik: az elmebaj

Az elemző szerint a média működésében az is zavart okoz, hogy az emberi elme többnyire narratívákban gondolkodik. Az emberek történeteket kanyarítanak a tények köré, sokszor olyanokat is, amelyeket azok nem alapoznak meg. A sikeres elemzők is erre építenek, kihasználva, hogy az emberek a tények olyan értelmezésében hisznek, amely beleillik a világnézetük szélesebb narratívájába. Ez az amerikai baloldalra éppúgy igaz, mint a jobboldalra, az előbbi hajlamos minden történetet elhinni, amely a kormányzati költekezés jótékony és a magánszektor káros hatásairól vagy a rasszizmus terjedéséről szól, az utóbbi pedig minden történetet képes befogadni, amely a túl nagy kormányzás kártékonyságát vagy a piac tökéletességét igazolja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.