Nagyvilág

Vizsgálat Arafat állítólagos megmérgezése miatt

Jasszer Arafat (jasszer arafat, arafat,)
Jasszer Arafat (jasszer arafat, arafat,)

Feljelentés tett Franciaországban a 2004-ben elhunyt Jasszer Arafat özvegye, aki férje halálának okait szeretné kivizsgáltatni, miután a sajtóban napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy a palesztin vezetőt annak idején megmérgezték.

Az özvegy a Párizs közelében lévő Nanterre egyik vizsgálóbírójánál tett feljelentést, aki hivatalosan továbbíthatja azt az illetékes ügyészségnek. Ez utóbbi eldöntheti majd, hogy a rendelkezésre álló információk alapján bűnügyi vizsgálat indulhat-e az ügyben – mondta el Szuha Arafat ügyvédje, Pierre-Olivier Sur.

Az al-Dzsazíra arab televízió svájci laboratóriumi vizsgálatokra hivatkozva július elején adott alapot ismét annak a korábban is napvilágot látott feltételezésnek, amely szerint Arafatot polóniummal megmérgezték. A dokumentumfilm szerint laboratóriumi elemzéseket végeztek az elhunyt személyes tárgyairól származó DNS-mintákon, s állítólag  jelentős mennyiségű polóniumot találtak.

A palesztin vezető 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban. Onnan szállították egy Párizs melletti katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. A francia orvosok tiszteletben tartották a család kérését, így nem hoztak nyilvánosságra részleteket Arafat állapotáról, és fel sem boncolták. Az akkori szűkszavú orvosi jelentés szerint a politikus halálát „masszív agyi vérzés” okozta, amelyet a bélrendszer gyulladása, sárgaság, valamint fokozott vérzékenység és véralvadékonyság előzött meg. Az azonban nem derült ki, mi okozhatta a vérrendszeri problémákat.

Arafat halála után azonnal megindultak a találgatások arról, hogy a politikust az izraeliek ölték meg, a mérgezési teóriát emlegette Asraf al-Kurdi jordániai neurológus is, aki rendszeresen vizsgálta Arafatot. Izrael visszautasított mindennemű felelősséget Arafat haláláért. Taufík Tirávi volt palesztin hírszerzőfőnök néhány nappal később úgy nyilatkozott, hogy egy palesztin adta Arafatnak a mérget, mégpedig az izraeliek megbízásából.

A szakemberek azonban hozzátették: csak a földi maradványok átvizsgálása hozhat bizonyosságot az ügyben. A Palesztin Hatóság hozzájárult a palesztin vezető tetemének exhumálásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik