Ezzel néhány hónapra megoldódott a több mint fél évig tartott kormányválság. A pártoknak azonban márciusig meg kell állapodniuk a holland nyelvű flamandok és a franciaajkú vallonok közös államának olyan szerkezeti átalakításában, amely tartósan működőképes kormányzást tesz lehetővé.
Verhofstadt flamand liberális politikus, aki szocialista-liberális koalíció élén kormányozta az országot a június 10-i választásokig. A koalíciós pártok a választáson vereséget szenvedtek, és a győztes flamand kereszténydemokraták nyertek jogot arra, hogy kormányalakítási tárgyalásokba kezdjenek. Vezetőjük, Yves Leterme azonban hosszas próbálkozások után sem tudta összehozni a két népcsoport konzervatív, illetve liberális pártjaiból tervezett négypárti koalíciót, mert olyan autonómiaelképzelésekkel állt elő, amelyeket a vallonok nem fogadtak el.
Az uralkodó végül az ügyvezető kormányfőt, Verhoftstadtot bízta meg azzal, hogy kovácsoljon össze legalább három hónapra olyan ideiglenes kormányt, amely el tudja készíteni a jövő évi költségvetést – amire egy ügyvezető kabinetnek nincs felhatalmazása –, gondoskodik a legsürgősebb ügyek intézéséről, valamilyen módon eléri az üzemanyag- és élelmiszerárak felgyorsult emelkedésének visszafogását, és helyreállítja a Belgium életképességébe vetett bizalmat, a külföld előtt is megmutatja, hogy „van kormánya Belgiumnak”.
Verhofstadt végül olyan, 14 fős ideiglenes kormányt állított össze, amelyben a tervezett jobbközép koalíció négy pártja mellett a vallon szocialisták is helyet kapnak. E széles politikai spektrum egy kormányba „összezárva” hosszú távon nem lenne működőképes, de arra elvben alkalmas lehet, hogy három hónap alatt megteremtse a feltételeket a stabil kormányzáshoz.
A mostani elképzelések szerint Verhofstadt három hónap alatt megteszi kötelességét, majd Verhofstadt mehet, és átadja a kormányalakítás jogát Leterme-nek. Ehhez azonban arra van szükség, hogy tisztázzák, milyen mértékű államreform képzelhető el a közös állam kereteinek szétfeszítése nélkül. Leterme pártja adózási, szociálpolitikai kérdésekben is jelentősen ki akarja bővíteni a két közösség önálló döntési jogkörét. A vallonok azért ellenkeznek, mert úgy ítélik meg: ha a gazdagabb Flandria és az elmaradottabb Vallónia között lazulnak a kötőelemek, akkor az Vallónia még drámaibb leszakadásához vezet.
