Ali Reza Dzsafarzadeh, aki 2002-ben azzal vált ismertté, hogy a világ elé tárta Irán nukleáris programjának kulcsfontosságú részleteit, a magazin csütörtökön megjelent számában közölte, hogy a rendelkezésére álló információk nem támasztják alá a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) azt a véleményét, amely szerint az iráni atomprogram végrehajtásának üteme lelassult.
Ellenkezőleg, értesüléseim szerint legalább hat olyan nukleáris kutatórészleg működik a közép-ázsiai országban, amelyről a NAÜ-nek nincs is tudomása, és a natanzi urándúsítóban sem 2000, hanem 5000 centrifuga üzemel – fűzte hozzá az Ellenállás Nemzeti Tanácsa nevű szervezet szóvivője.
A NAÜ látószögén kívül eső létesítmények között említette a Huszein imám nevét viselő egyetem kutatólaboratóriumát, amely közvetlenül a Forradalmi Gárda ellenőrzése alatt áll. Arra a kérdésre, hogy becslése szerint Irán mikorra lesz képes atomfegyvert előállítani, az ellenzéki vezető úgy vélte, hogy ha „háborítatlanul folytathatja a munkálatokat, akkor egy éven belül”.
Úgy vélekedett, hogy a legrosszabb megoldás az iráni atomtörekvések megfékezésére egy katonai csapás lenne, amely „nagyon veszélyes következményekkel járna”. Fontosnak nevezte ugyan a NAÜ tevékenységét, mégis „arra lenne leginkább szükség, hogy az iráni ellenzéki mozgalom az eddiginél nagyobb támogatást kapjon külföldről a rendszer megváltoztatását célzó tevékenységéhez”. Közlése szerint csupán tavaly több mint ötezer tüntetést zajlott le a rezsim ellen.