Varsó ismét alaposan megcibálta annak az orosz medvének a bundáját, amelyet az elmúlt hónapokban már amúgy is többször sikerült felbosszantania. Az új lengyel kormány múlt pénteken közzétette az egykori Varsói Szerződés 1700, mindeddig szigorúan titkosan kezelt – és még ma is rendkívül érzékeny információkat tartalmazó – aktáját. Az archívumok mélyéről most napvilágra került anyagok között ott van többek között egy 1979-es hadgyakorlat terve, amelynek lényege, hogy a szovjet blokk haderői egy „válaszcsapás” során atombombákkal szórják meg Nyugat-Európát a holland tengerparttól Nyugat-Németországon át egészen Strasbourgig. Egy másik akta az 1968-as csehszlovákiai bevonulást jóváhagyó lengyel politikai döntés hátteréről lebbenti fel a fátylat.
Annak idején Lengyelország is aláírta azt a megállapodást, miszerint a Varsói Szerződés dokumentumait sosem hozza nyilvánosságra. Radoslaw Sikorski védelmi miniszter viszont most úgy nyilatkozott, hogy az egyezményt Varsó sosem ratifikálta. Ez a jogi kifogás azonban az elmúlt fél évszázad súlyos titkainak közszemlére tétele miatt aggódó Moszkvát aligha nyugtatja meg.
A Lengyelország kommunista múltjával minden elődjénél szigorúbban leszámolni igyekvő új kabinet azonban nem csupán Oroszország érzékenységére nincs tekintettel. Markánsan konzervatív eszmeiségéhez híven a kisebbségben kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt számos európai normával is szembehelyezkedik. „Tudja, az Európai Unió tagállamaiban az emberi jogok chartája az irányadó. Ebben pedig az áll, hogy mindenkit megillet a gyülekezési jog, szexuális orientáltságától függetlenül” – fogalmazott a minap például José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azon a munkaebéden, amelyen a Brüsszelbe látogató Kazimierz Marcinkiewicz frissen megválasztott lengyel miniszterelnök volt a vendége. Megjegyzésével Barroso egyértelműen arra a jelentős rendőri erő bevetésével meghiúsított poznani homoszexuális felvonulásra célzott, amelyet nem mellesleg a lengyel miniszterelnöknek a Newsweeknek adott interjúja váltott ki. Marcinkiewicz ugyanis az amerikai hetilapban kijelentette: a homoszexualitás nem természetes viselkedés, ami normális, az a családi élet, s az államnak ezt kell teljes erővel támogatnia. Mindazonáltal európai bizottsági kommentárok szerint a politikai hitvallását tekintve kérlelhetetlenül konzervatív, mélyen katolikus érzelmű lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélés Barrosót, úgymond, arról győzte meg, hogy az új kormány továbbra is az Európai Unióban képzeli el az ország jövőjét.
Hangváltás
Kérdés, a diplomatikusan semmitmondó brüsszeli megfogalmazás valójában mekkora lengyel uniós elkötelezettséget takar. A szeptember 25-i lengyelországi választásokat megnyerő PiS európai orientációja azt követően kérdőjeleződött meg, hogy az államfői posztért szintén a párt színeiben induló Lech Kaczynski október 23-i győzelme után kiderült, a PiS a jobboldali liberális Polgári Platform (PO) nélkül vág bele a kormányzásba. „Legfőbb célunk a korrupció visszaszorítása és a jogállamiság erősítése” – hangoztatta még a kampányban Jaroslaw Kaczynski, a párt első embere, a varsói főpolgármesteri hivatalt az elnöki palotára cserélő Lech Kaczynski ikertestvére. Csakhogy mire az elnökválasztás második fordulójában a PiS jelöltjével szemben már csak a PO által indított Donald Tusk maradt talpon, végképp elenyésztek ezek a hangok. Akkorra már a populizmustól sem visszariadó párt a liberalizmust kiáltotta ki a fő ellenségnek, s a váltás meg is hozta a gyümölcsét: a két parlamentbe került szélsőséges politikai erő, a balszélről érkező Önvédelem és a vallási őskonzervatív Lengyel Családok Ligája híveinek java Lech Kaczynskire szavazott.
Ez a taktika tehát az ikerpárnak kettős győzelmet hozott. A lengyel belpolitika azonban a konzervatív fordulat nyomán instabillá vált, nem elég ugyanis, hogy a PiS kisebbségi kormányzásra kényszerült, még azt az árat is meg kellett fizetnie, hogy mindehhez két szélsőséges formáció biztosítja a külső támogatást. Kétségtelenül ezt igyekezett ellensúlyozni a Jaroslaw Kaczynski háttérbe húzódása után miniszterelnöknek jelölt Marcinkiewicz, midőn hét párton kívüli szakembert is bevont a kabinetjébe.
Parlamenti „bemutatkozó” beszédében a miniszterelnök mindezek után újfent a lengyel állam megújulására, a korrupció leküzdésére és a jogállamiság erősítésére helyezte a hangsúlyt. A gazdaságpolitikáról alig ejtett szót. Az a kevés azonban így is azonnali reakcióra késztette az elemzőket. „Az euró bevezetését ebben a négy évben nem tartjuk prioritásnak, célunk a gyors, stabil gazdasági növekedés” – sokkolta például a pénzügyi köröket szűzbeszédében a miniszterelnök. Azaz az új kormány szeretné stabilizálni a költségvetési hiányt, de nem tervezi a kiadások szűkítését. Sőt, a szociális célok esetében a kabinet éppen hogy a kiadások növelését ígéri, miközben előreláthatólag csökkenti a személyi jövedelemadót. Marcinkiewicz mindezek tetejébe több vállalat privatizációját is felül akarja vizsgálni, bizonyos ágazatokban pedig leállítaná a magánosítást – e lépésektől sajátos módon a munkanélküliség mérséklését reméli.
Állami ötletek
„Óriási hiba volt a PGNiG gáz és olajtársaság privatizációja” – adott máris támpontot Andrzej Mikosz privatizációs miniszter ahhoz, hogy az új kormány hol kezdheti a szerződések felülvizsgálatát. A miniszter a PGNiG újraállamosítását sem zárja ki, sőt, jó előre leszögezte, hogy sem a postai szolgáltatás, sem a televízió- és rádiósugárzás területén nem lesz privatizáció. „Érdekes gondolatnak tartom a PKN Orlen és a Lotos kőolajtársaságok összeolvasztását is” – fogalmazta meg további elképzeléseit Mikosz, aki szerint ezzel a lépéssel az európai piacon is versenyképes konszern jöhetne létre. Szakértők nem is tartják feltétlenül rossz ötletnek a két társaság egyesítését, az viszont aggályos, hogy ezzel egy újabb állami kolosszus jönne létre.
„Aki már előre kijelenti, hogy nem csökkenti majd a kiadásokat, az nem csupán a munkanélküliséget nem lesz képes mérsékelni, de gyakorlatilag nyíltan bevallja, hogy nem folytatja a reformokat, s lassítja a felzárkózási folyamatot is” – adott hangot mindezek után éles kritikájának. Leszek Balcerowicz jegybankelnök, aki nemcsak a kilencvenes évek sokkterápiájának atyja, de a lengyel euró-csatlakozás egyik leghevesebb szószólója is. Márpedig az ország fiskális pozíciója – mindenekelőtt az államháztartási hiány növekedése – egyelőre aligha teszi lehetővé, hogy Varsó az euró gyors átvételéről szőjön álmokat.
