Közélet

„Szlovákiában élni olyan, mintha kémfilmben lennénk. A Fico elleni merénylet csak fokozta ezt az érzést”

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Korszakváltás volt a szlovák alvilágban, de a véres ’90-es évek öröksége ma is él. Ezt Barak Dávid bűnügyi újságíró mondja, akivel arra kerestük a választ, miért van ennyi politikai merénylet Szlovákiában, miért ilyen erőszakos a közélet olykor északi szomszédunknál.

A Robert Fico elleni szerdai támadás újra bizonyította, hogy Szlovákiában más uniós országokhoz képest jóval gyakoribbak a merényletek, illetve a politikai, közéleti szereplőkkel szembeni gyilkosságok, gyilkossági kísérletek. Ezekről az ügyekről csütörtöki cikkünkben részletesen olvashat, köztük arról, amikor 1995-ben a titkosszolgálat közreműködésével elrabolták az államfő, Michal Kovác fiát, illetve hogy ennek az ügynek a folyományaként a nyomozásban részt vevő Róbert Remiást felrobbantották, pár évvel később pedig saját lakása előtt ölték meg Vladimír Meciar korábbi gazdasági miniszterét. Ugyanakkor nem csak a ’90-es évekből tudunk szomorú eseteket feleleveníteni: elég az 2018-as Kuciak-gyilkosságot vagy az eredetileg Eduard Heger miniszterelnök ellen irányuló, végül két férfi meggyilkolásával végződő 2022-es pozsonyi tragédiát említenünk.

STR / AFP Vladimir Meciar volt szlovák miniszterelnök Pozsonyban 2004. április 4-én.

A kérdésről Barak Dávid bűnügyi oknyomozó újságírót faggattuk, aki több könyvben is foglalkozott a szlovák alvilággal, Elásott igazság és Rossz vér című kötetei például a különösen kegyetlen  dunaszerdahelyi maffia történetét dolgozták fel. Hogy kell értelmeznünk ezeket a különböző eseteket, van-e valami olyan közös pont köztük, vagy épp a különbségek a hangsúlyosabbak? – kérdeztük az újságírótól.

Szerinte az erőszakos eseteket érdemes két részre bontani. Az egyik csoportba a ’90-es évek ügyei tartoznak, így az elhíresült Kovác- és Remiás-eset. Később történt, de ennél a pontnál említi Frantisek Gaulieder rejtélyes halálát, akinek szintén volt konfliktusa Meciárral és Ivan Lexa korábbi titkosszolgálati vezetővel, és egy vonat gázolta el. Szervezetében később nyugtatókat mutattak ki, miközben családja cáfolta, hogy a korábbi parlamenti képviselő szedett volna ilyen szereket. A ’90-es évek végén történt a dunaszerdahelyi maffia leghírhedtebb leszámolása is, a Fontána bárban történt tízes gyilkosság is.

Ezek azok az ügyek, ez az a korszak, a független Szlovákia első évtizede, amikor a szlovák titkosszolgálat, az alvilág és a politika mélyen, már-már szétszálazhatatlanul összefonódott.

A másik típusba azok az esetek sorolhatók, amikor magányos farkasok követnek el mészárlásokat, sajnos erre is vannak példák Szlovákiában. A dévényfalui lakótelepen nyolc áldozatot szedő 2010-es mészárlás, amikor egy gépfegyveres férfi nyitott tüzet az ott élőkre. Pár évvel később pedig Ógyallán egy helyi rendőr végzett három romával. A 2022-es pozsonyi gyilkosságot is egy magányos ámokfutó követte el, és a jelenlegi információk szerint a Robert Fico elleni merénylet is ebbe a kategóriába tartozik. Bár nem kizárt, hogy utóbbi esetében később megtudunk valami újat.

Arra, hogy miért lett az erőszak terepe a szlovák közélet, Barak Dávid nem tud egyetlen, mindent megmagyarázó okot mondani. „Az biztos, hogy az amúgy nagyon előnyös sajtóvisszhanggal rendelkező Václav Havel által adott amnesztia, amikor a cseh és szlovák börtönökből is rengetegen szabadultak idő előtt, komoly támogatást adott humán-erőforrásban a szlovák alvilágnak. Érdemes azonban látni, hogy 2016-ig ennek a korszaknak a jelentősebb bűnözői vagy előzetes letartóztatásba kerültek, vagy már el voltak ítélve.

Tehát a 2010-es évek közepe, amikor a Sátor-féle dunaszerdahelyi maffiát is lekapcsolták, korszakhatár a szlovák bűnözés történetében.

SAMUEL KUBANI / AFP Rendőrök állnak egy megölt férfi mellett 2010. augusztus 30-án Pozsonyban, Dévényfalu külvárosában, ahol egy sörétes puskával felfegyverkezett férfi tüzet nyitott az utcán, megölve hat embert és megsebesítve 19-et.

Hozzáteszi: ekkora a ’90-es évek alvilági vezetőit elkapták, inaktiválták, a klasszikus maffiamódszerek, az eltüntetett, elásott holttestek kora a múlté. A Kuciak-gyilkosság kivitelezői már nem is ebből a körből kerültek ki, hanem egy exrendőr és exkatona felel az oknyomozó újságíró és barátnője haláláért. . Igaz, a valószínűsíthető megrendelő, Marián Kocner tipikus ’90-es évekbeli figura, aki akkoriban alapozta meg milliárdos vagyonát.

Barak ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy noha korszakváltás történt a szlovák bűnözői körökben, az örökség ma is tapintható. „Van is két kifejezés, amelyeket ma is használunk, és az elmúlt évtizedek termeltek ki Szlovákiában. Az egyik úgy fordítható magyarra, hogy «elrabolt állam»: ez arra vonatkozik, hogy a különböző politikai szereplők a bűnüldöző szerveket, az igazságszolgáltatást, esetleg a titkosszolgálatokat a saját céljukra használják. A másik «a mi emberünk». A hatalom emberei, akik sokáig érinthetetlenek voltak a bűnüldöző szervek számára. Ebből a szempontból volt turbulens időszak az Igor Matovic vezette kormányzás, amikor rengeteg, magas pozícióban lévő szereplő korábbi titkosszolga, illetve rendőrségi, ügyészségi vezető került a vádlottak padjára, eljárás indult ellenük, esetleg börtönbe is kerültek. Így a bíróság legalább részben bizonyította, hogy a rendőrség bűnszervezetben működött.”

Az is a ’90-es évek öröksége, hogy a szlovák titkosszolgálat egy része valójában gazdasági társaságként működik, és értesüléseit üzleti célra használja fel.

A Fico elleni merénylettel kapcsolatban két elkeserítő momentumra hívja fel a figyelmet az újságíró. „Közvélekedés Szlovákiában most, hogy katasztrofális volt Fico védelmi biztosítása szerdán. Az valóban menthetetlen, hogy egy 71 éves nyugdíjas ötször meg tudta lőni a kormányfőt közvetlen közelről. Ezzel kapcsolatban merülhet fel kritikaként, hogy a szlovák közjogi méltóságok védelmét ellátó biztonsági hivatal vezetője a közelmúltban egy civil lett. Ugyanakkor ha bárki bármilyen kritikát fogalmaz meg, rásütik, hogy Fico halálát akarja. Ezt az érvet fogják a kormánypártok felhasználni, hogy minden kritikát lesöpörhessenek. Ez szörnyű, hiszen senki nem akarja a kormányfő halálát, mert ami szerdán történt, az ugyanúgy a demokrácia elleni merénylet, mint ahogy a Kuciak-gyilkosság volt”, ami pedig Fico bukásához vezetett miniszterelnökként.

VLADIMIR SIMICEK / AFP Emberek gyertyákat helyeznek el Jan Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője, Martina Kusnirova portréja előtt Pozsony központjában 2018. február 27-én.

„Jelenleg szándékos dezinformáció történik a legmagasabb szinten az elkövetővel kapcsolatban, és ez elkeserítő” – mondja Barak. A dezinformációs kampány lényege a Fico elleni merénylet elkövetőjének, Juraj Cintulának baloldaliként való beállítása, illetve az, hogy a független sajtót teszik felelőssé a történtekért. „Ebből akarnak politikai tőkét kovácsolni Szlovákiában, de Magyarországon is. Nagyon keveset tudunk a tettesről. Az tény, hogy a csehszlovák titkosszolgálat megfigyelte őt, és azt is tudjuk róla, hogy az utóbbi időben több kormányellenes tüntetésen vett részt, de a korábban nyilvánosságra került nyíltan rasszista nézetei, illetve az, hogy feltűnt egy oroszbarát neonáci csoport rendezvényén, inkább ideológiai rendetlenségéről árulkodnak vele kapcsolatban. Mindenesetre kérdéseket vet fel az a rövid videó is, ahol valaki nagyon szuggesztív kérdésekkel faggatja az elkövetőt az elfogás után. Nem világos, vajon ki és milyen szándékkal tette ezt?”

Barak szerint a nagyképhez mindenképp szükséges, hogy Robert Fico megszólaljon. „Talán akkor kiderül, hogy mi történt, de legalábbis közelebb jutunk hozzá.”

A szlovák közállapotokról, a közelmúltbeli merényletekről, a Kuciak-perről, a legmagasabb szintig érő korrupciós esetekről és vizsgálatokról általánosságban azt mondja Barak:

Szlovákiában élni kicsit olyan, mintha egy kémfilmben lennénk. A Fico elleni merénylet, a körülötte lévő összes bizonytalansággal és kérdéssel együtt csak fokozta ezt az érzést.

Kapcsolódó
Öt kegyetlen politikai merénylet, ami megrázta Szlovákiát
Szlovákiában feltűnően sok politikai motivációjú, életellenes bűncselekményt hajtottak végre az elmúlt évtizedekben. Ezekből szedtük össze a legsúlyosabbakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik