Mielőtt a kormányzó tengerésztiszti karrierjéről beszélgetnénk, feltennék néhány személyes kérdést. Ön egész eddigi kutatói pályafutása alatt Horthy Miklóssal, a róla elnevezett korszakkal foglalkozott. Történészként el tudja kerülni, hogy valamilyen érzelmi viszonyba kerüljön a kormányzóval?
Örök kérdés: objektív lehet-e a történész, illetve maga a történettudomány? Az biztos, hogy minden professzionális történésznek kötelessége törekednie a kiegyensúlyozottságra. És itt a törekvés a lényeg, hiszen senki nem tökéletes. A történész sem tudja kizárni a munkájából a szubjektumát, hiszen nem egy zárt laboratóriumban dolgozunk. Másrészt viszont nem úgy kezdem meg a kutatómunkát, hogy előre felállítok egy hipotézist – amit nyilván befolyásolna a világnézetem –, hanem az érdekel, hogy mi lesz a végeredmény. Bármi legyen is az.
Ez világos, de az érzelmekről kérdeztem. A kiegyensúlyozottság ellenére is kialakulhatnak érzelmei egy emberrel kapcsolatban, akit a kutatás miatt napról napra egyre mélyebben ismer. Elkerülhető-e hogy előbb-utóbb rokonszenves vagy antipatikus legyen az alakja?
Szerintem nem, de ezek általában nagyon összetett érzelmek, amik nem jelenhetnek meg a történészi munkámban. Az érzelmek nem befolyásolhatják, hogy milyen eredményre jutok a kutatásban. Ugyanakkor azt is kizártnak tartom, hogy a „magánvéleményem” eltérjen a történészi álláspontomtól. Ha „magánvéleményt” fogalmazok meg Horthyról, akkor is történészként nyilatkozom meg, nem is tudnék máshogy. Legfeljebb abban van különbség, hogy baráti, családi körben lazábban fogalmazom meg a véleményemet, a nyilvánosság előtt, pláne a tudományos közegben pedig odafigyelve a pontos, szakszerű szóhasználatra.
Történészként meg kell szólalnia, amikor a nyilvánosságban zajló emlékezetpolitikai vitákban szélsőséges véleményeket fogalmaznak meg Horthyról? Fel kell tennie a kezét, ha valaki nácinak titulálja, vagy épp ellenkezőleg: szobrot akar állítani neki?
Egy ideig ambicionáltam ezt a feladatot, amit ismereterjesztésnek tekintettem. Nagyjából 2015-ig vezettem is egy blogot, amelyben Horthy aktuális megítéléséről írtam bejegyzéseket. Ha egy politikus vagy egy ismert közéleti szereplő tett valamilyen elfogult kijelentést a kormányzóról, akkor azt igyekeztem kontextusba helyezni.
Aztán meguntam. Folyton ugyanazt ismételgeti, aki rajong Horthyért, és az is, aki gyűlöli. Újra és újra ugyanazok az állítások bukkannak fel az egyoldalú álláspontok képviselőitől, így már nem jelent szellemi kihívást, hogy ismételgessem a cáfolatokat.
Ha valaki kikéri a véleményemet, akkor elmondom, de magamtól már nem jelentkezem, hogy korrigáljam a különféle butaságokat.
Még egy személyes kérdés: a teljes történész szakma feszülten várja öntől, hogy megírja az első átfogó, magyar nyelvű Horthy-monográfiát. Ez inspirálja vagy inkább feszélyezi?
Akkor feszélyezne, ha ez kizárólag külső elvárás lenne. De nem az. 2007-ben még egyetemista szakdolgozóként – Romsics Ignác irányítása mellett – kezdtem el foglalkozni a Horthy-kultusszal, aztán a Napvilág Kiadó felkérésére 2011-ben írtam egy tudományos-ismeretterjesztő Horthy-életrajzot, és ezek után én magam kezdtem el ambicionálni, hogy megírjam a nagymonográfiát. Természetesen sokan jelezték, hogy várják a „nagy művet”, de alapvetően nem külső kényszerről, hanem inkább belső késztetésről van szó.
És hogy áll vele?
Ha minden a terveim szerint alakul, akkor 2025-ben befejezhetem a kutatómunkát és magát a kéziratot is, mivel a kutatással nagyjából párhuzamosan írom a szöveget is. Jelenleg az 1937-es évnél tartok.
Laikusok valószínűleg nincsenek tisztában vele, mekkora munkáról is van szó.
Közel egy évtizedig tartó munkáról. Nagyjából hét évvel ezelőtt tűztem ki célként, hogy megírom a nagymonográfiát. Nyilván támaszkodnom kell az eddigi összes meghatározó, fontos történészi munkára, de új eredményeket is fel kell mutatnom. Ennek részeként töltöttem Bécsben kétszer is több hónapot, ahol átnézhettem a Horthy haditengerészeti pályafutásával kapcsolatban fellelhető dokumentumokat. Ennek az eredménye a most megjelent kötet, de nyilvánvalóan fontos eleme lesz a nagymonográfiának is. Néhány történész ugyan dolgozott már korábban ezekkel a forrásokkal, de még senki sem végzett ezen a téren szisztematikus kutatást.
És milyen forrásokra vadászik még?
Sok mindenre. Mondok egy példát. Tudjuk, hogy a kormányzó szárnysegédei naplót vezettek 1923 és 1930 között. Valószínűleg előtte és utána is, csak azok nem maradtak fent. Pontosabban néhány éve egy aukción felbukkant egy, a második világháborús időszakból származó ilyen napló, de nem volt több millió forintom, hogy megvegyem. Szóval nemcsak közgyűjteményekben, hanem magánkézben is vannak ilyen jellegű források, ezek felkutatása önmagában is nagy feladat. Ezekből a szárnysegédi naplókból kaphatunk képet arról, hogy egy adott napon Horthy pontosan mit csinált, milyen filmet nézett, milyen színházi előadásokat, sporteseményeket, egyéb rendezvényeket látogatott.
Az eddig feldolgozott szárnysegédi naplók alapján készítettem is egy táblázatot, amiből kiderül, hogy a kormányzó valóban nem volt egy intellektuális alkat, a könnyen fogyasztható tartalmakat kereste, imádta például a vígjátékokat. A filmek közül szerette a történelmi témájú alkotásokat, főleg, ha felbukkant bennük a hajózás, a kalózkodás, India vagy a brit birodalom.
Térjünk rá Horthy haditengerészeti pályafutására. Melyek azok a jellemvonások, magatartási minták, amelyek egyformán jellemezték őt katonaként és kormányzóként is?
Azt például már cirkáló- és kötelékparancsnokként is bebizonyította, hogy vannak bizonyos vezetői képességei, amikre kormányzóként is szüksége volt. Sőt, tény, hogy Horthy volt a legeredményesebb cirkálóparancsnok a Monarchia haditengerészetén belül. Persze a valóság és az idealizált értékelések között mindig van szakadék, így az például erős túlzás, hogy kiemelkedő hadisikereket ért volna el Otrantónál. Miközben cirkálóparancsnokként Horthy jelentős teljesítményre volt képes, később flottaparancsnokként már nem tudta ugyanazt a minőséget nyújtani, egyszerűen azért, mert ahhoz olyan típusú képességekre is szükség lett volna, amikkel nem rendelkezett. Elsősorban az összetett szituációk átlátásának képessége, a széles látókör hiányzott belőle.
Pedig az utóbbiakra kormányzóként is szüksége lett volna, nem?
Sok mindenre lett volna szüksége kormányzóként, amikre egyszerűen nem tanították meg. Elvégezte ugyan – kifejezetten gyenge eredménnyel – a fiumei haditengerészeti akadémiát, de érettségit például nem szerzett. Nem rendelkezett sem közgazdasági, sem jogi, sem államigazgatási ismeretekkel, hiszen nem politikusnak készült, hanem katonának. Haditengerésztisztként az volt a feladata, hogy minél hatékonyabban, eredményesebben hajtsa végre a föntről érkező parancsokat.
És akkor sem szerzett olyan ismereteket, amiket kormányzóként kamatoztathatott volna, amikor öt évig Ferenc József szárnysegédjeként szolgált?
Az kétségtelen, hogy 1909–1914 között a bécsi udvarban sok mindent látott és tapasztalt, de hogy pontosan mit tanult, azt nagyon nehéz rekonstruálni, mivel nem vezetett naplót, és nem maradt fenn az ekkori levelezése sem. Kizárólag közvetett források vagy feltételezések alapján lehet bizonyos következtetésekre jutni. Az kétségtelen, hogy a császár a szárnysegédeit nem a politikusok, az államigazgatási szakemberek, hanem a katonák közül választotta ki.
Vagyis szárnysegédként sem szerezhetett olyan ismereteket, amiket később hasznosíthatott volna kormányzóként?
Szerezhetett, ám ha összevetjük a pályáját, mondjuk, Bethlen Istvánéval, akkor azt mondhatjuk, hogy Bethlen egész életében arra készült, hogy politikus lesz. Nem feltétlenül miniszterelnök, de politikus. És ennek megfelelő végzettséggel és tapasztalattal is rendelkezett. Horthy nem.
Most nem igazságtalan? Egy kormányfőnek sokkal aktívabb politikusnak kell lennie, mint egy államfőnek, nem?
Természetesen, csupán arra utaltam, hogy például Bethlen már a dualizmus idején országgyűlési képviselő volt, olyan tanulmányokat folytatott, olyan végzettséget szerzett, ami Horthynak nem adatott meg. Ezt nem kritikaként fogalmazom meg, hanem tényként.
Másképp kérdezem: a 24 éves kormányzói pályafutása alatt a döntéseit érdemben befolyásolta-e, hogy nyugdíjas katonatisztként érkezett a politika csúcsára?
Erre nehéz válaszolni. Azt állítom ugyanakkor, hogy egy széles látókörű ember, aki sok mindenben jártas – nem olyan szinten persze, mint egy szakminiszter –, nagyobb eséllyel hoz megalapozottabb döntéseket bonyolult ügyekben. Márpedig Horthynak sem a pénzügyekről, sem a költségvetésről, sem az államigazgatásról, sem a közjogról nem volt érdemi tudása. Ezt sem kritikaként mondom, csupán rögzítem a tényt: egy olyan ember lett az ország államfője 1920-ban, aki sosem készült erre a pozícióra, leginkább a válsághelyzetnek, a mögötte álló nemzeti hadseregnek és az angol kapcsolatainak köszönhetően került a kormányzói székbe.
Ha a képzettség ennyire meghatározó, akkor ebből az is következik, hogy Horthy haditengerésztiszti pályafutása sikeresebbnek tekinthető a kormányzóihoz képest?
Annyira különböző dolgokról van szó, hogy ezt a két időszakot így nem lehet összevetni.
Melyek voltak a legfontosabb okai annak, hogy Horthy Miklós káprázatos karriert futott be a Monarchia haditengerészeténél? Ő volt az első és egyetlen magyar tiszt, aki flottaparancsnokságig vitte.
A legfőbb oka épp az, hogy magyar volt.
Az, hogy magyar?
Pontosan. A Monarchia haditengerészetének fejlesztése a XIX. század végén kezdődött, de nagyobb lendületet csak a századforduló után vett, márpedig a magyar kormány egyáltalán nem nagyon rajongott ezért, egyszerűen nem érezte úgy, hogy ez nemzeti ügy lenne. Egy birodalmi intézményt láttak benne – teljes joggal. Nem volt a flottában magyar hajó, a német volt a vezényleti nyelv, a tisztikarban viszonylag kevés volt a magyar, a legénységben pedig túlnyomó többségben voltak a délszláv nemzetiségűek. Az például csak egy álom volt, hogy a Horthy által irányított Novarán kizárólag magyarok szolgáljanak, egyszerűen nem állt rendelkezésre ennyi ember. Mivel a magyar kormányzat, a törvényhozás nem érezte magáénak a haditengerészet fejlesztését, így a bécsi udvarnak és a közös hadügyminisztériumnak látványos gesztusokat kellett tennie a támogatásért cserébe. Ezek közé tartozott például, hogy a századforduló után a magyar ipar egyre több megrendeléshez jutott a birodalmi hadihajók építésében. Aztán hadihajót neveztek el például Zrínyi Miklósról, Szent Istvánról és Budapestről is. Rudolf Montecuccoli, a haditengerészet parancsnoka interjút adott Tisza István lapjának, a Magyar Figyelőnek, az egyik beszédét pedig egy Kossuth-idézettel fejezte be: „Tengerre, magyar!” Idővel lehetővé tették a haditengerészeti akadémián, hogy magyar nyelven is lehessen tanulni. A gesztusok sorába illik Horthy Miklósnak a felfuttatása is a katonai ranglétrán.
Látványos támogatást kapott fentről?
Meglehetősen. A dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a haditengerészet főparancsnoka, Montecuccoli volt a legfőbb támogatója, akivel még 1907-ben ismerkedett meg személyesen, és akinek egyébként emberileg is szimpatikus lehetett a nyitott, közvetlen, kiválóan kommunikáló magyar tiszt. De Horthy szárnysegédi kinevezésében is döntő szerepe volt annak, hogy magyar, ugyanakkor a Ferenc József melletti szolgálat pedig visszahatott a katonai pályájára, és elősegítette az 1918-as, flottaparancsnoki kinevezését. Ez utóbbiban az is szerepet játszhatott, hogy 1918 elején a harmadik Wekerle-kormány napirendre tűzte az önálló magyar hadsereg létrehozásának ügyét. Ezzel is összefügghetett, hogy IV. Károly Horthyt nevezte ki a flotta élére. Ráadásul a háború utolsó évében az uralkodó az egyre hangosabb nemzetiségekkel szemben jórészt már csak a magyarokra támaszkodhatott, Horthyn kívül is számos magas pozícióba magyarokat nevezett ki.
Szóval a karrierjében a magyarságán túl a személyiségének is fontos szerepe volt?
Feltétlenül, hiszen kiváló kapcsolatépítő volt.
Bár nem volt széles látókörű ember, nyitott volt számos dologra, közvetlen természete segítette őt abban, hogy bárkivel el tudjon beszélgetni. Bár világnézetében katonatisztként és kormányzóként is meghatározó volt a tekintélytisztelet, a rendpártiság, a militáns gondolkodás, ezzel nem ellenszenvet, inkább sokaknak a szimpátiáját vívta ki.
Visszatérve még egy korábbi kérdésére, sok mindenben ugyanúgy gondolkodott és viselkedett a tengerésztiszt és a kormányzó Horthy is, így például soha nem szűnt meg a Ferenc József iránti rajongása, a britekkel szembeni csodálata vagy a szociáldemokratákkal, a munkásmozgalommal szembeni ellenszenve. Jobboldali-konzervatív világlátásához egész életében hű maradt, mindvégig elutasította az általános földreformot, védte a nagybirtokrendszert, vele együtt a fennálló társadalmi berendezkedést, miközben ellenezte a szociáldemokratáknak, illetve a nyilasoknak a társadalmat átformáló elképzeléseit. Az viszont erős hullámzást mutat, hogy a kormányzósága 24 éve alatt éppen a mérsékeltebb vagy a radikálisabb jobboldali nézetei kerültek-e előtérbe.
A magyarságán kívül milyen okok segítették még a haditengerészeti karrierjét?
Például az, hogy a fiatalabb tengerésztiszt-generációhoz tartozott. A trónra kerülése után IV. Károly egyik fő törekvése az volt, hogy a hadsereg vezérkarát megfiatalítsa. Márpedig Horthy népszerű volt az alacsonyabb rangú, vele egykorú tisztek – sorhajó- és fregattkapitányok – körében, így az ő kiemelése a tengernagyok közé bírta a haditengerészeti tisztek többségének támogatását. Az idősebb, magas rangú tiszteknek ez kevésbé tetszett – egyrészt fenntartásaik voltak Horthyval kapcsolatban, másrészt a saját karrierjüket látták joggal veszélyben –, hogy az uralkodó sorhajókapitányból ellentengernaggyá és flottaparancsnokká nevez ki egy olyan tisztet, aki ezzel a lépéssel számos előtte járó kollégáját átugrotta. Az is Horthy kiemelése mellett szólt, hogy offenzív szemléletű parancsnoknak számított. Sok tehetséges tiszt látta el tisztességesen a feladatát, de többségük csak várta a parancsokat, míg Horthy kiharcolta, hogy parancsokat kapjon. És van egy harmadik oka is Horthy látványos tiszti karrierjének, ez pedig az a kapcsolati tőke, ami az előmeneteleknél gyakran többet számít, mint a tényleges tudás és a tapasztalat. Miközben a volt évfolyamtársai Rómában vagy Londonban szolgáltak haditengerészeti attasékként, addig ő Bécsben az uralkodó közvetlen közelében töltött öt esztendőt. Kapcsolatépítés szempontjából ég és föld a különbség a két beosztás között.
Amikor kinevezték flottaparancsnoknak, Horthy maga is szabadkozott az uralkodói döntés miatt. Ez álszerénység volt, vagy valóban úgy érezte, hogy nagy rá a kabát?
Nem gondolom, hogy álszerénységről lenne szó. Egyrészt az emlékirataiban azt írta, hogy megpróbálta az uralkodót a döntése megváltoztatására rábírni, de nem járt sikerrel. Ha csak ezzel az egy forrással rendelkeznénk, felmerülhetne, hogy utólag akarta magát túl szerénynek feltüntetni, csakhogy egykorú forrásaink is vannak. Így például tudjuk, hogy a kinevezésekor megosztotta az aggályait Erich Heyssler sorhajókapitánnyal, aki a közeli barátja volt, a húszas-harmincas években Horthy gyakorta vendégül látta őt és a családját Gödöllőn. Horthy úgy fogalmazott a barátjának, hogy nem érzi magát alkalmasnak a feladatra, mert hajóparancsnoknak képezték ki, annál magasabb szintű parancsnoki beosztásra nem készítették fel, a szükséges tapasztalatokkal nem rendelkezett. De másnak is panaszkodott, hogy szorong a flottaparancsnoki kinevezés miatt, amit túl nagy feladatnak tart. Nincs okunk feltételezni, hogy ezt színjátéknak szánta volna.
És valóban túl nagy feladat volt a számára?
Legyünk korrektek Horthy Miklóssal. Senki más sem tudott volna olyan hadisikereket elérni az Adrián, amelyek érdemben befolyásolták volna a háború kimenetelét. Horthy, más hajóparancsnokok, sőt az egész adriai flotta is értek el hadisikereket a háború alatt, ám ezek csak átmenetileg tudták befolyásolni a szárazföldi hadműveleteket. A flottaparancsnoki kinevezését megelőzően Horthy hajó- és kötelékparancsnokként is helyt állt. Viszont ő lett a Monarchia haditengerészetének legszűkebb jogkörrel rendelkező parancsnoka, ráadásul ellentengernagyként, holott korábban minimum altengernagyokra bízták a flotta vezetését. Mégis elmondható, hogy amennyiben helyette egy rutinosabb, nagyobb kötelékek irányításában is tapasztalatot szerzett tisztet neveztek volna ki flottaparancsnoknak, ő sem tudta volna a magyar tisztnél sokkal eredményesebben irányítani a birodalmi flottát.
Azt írja a könyvében, hogy a Horthy család mérsékelt jómódban élhetett a családfő haditengerészeti fizetéséből. De mit jelent pontosan ez a mérsékelt jómód?
Egészen pontosan nem tudjuk megmondani, mivel egyelőre nem találtam olyan egyidejű forrásokat, amelyek egyértelműen igazolják, hogy Horthy mennyit is keresett. Más jellegű hivatalos adatokból, szabályzatokból nagyjából ki lehet számolni, de csak hozzávetőlegesen határozható meg a tényleges jövedelme, mivel a tiszteknek egyénileg is jártak különböző pótlékok, költségtérítések. Azt tudjuk, hogy a család egy szolgálati villában lakott Pólában, ahol élénk társadalmi életet éltek. Horthynak volt egy saját sportvitorlása, és megfelelő szintű magánoktatást tudott biztosítani a gyerekeinek. Komoly ingóvagyont is sikerült felhalmoznia, amikor például 1918-ban el kellett jönnie Pólából, Horthy arról panaszkodott, hogy számos ékszert, bútort, szőnyeget ott kellett hagynia a gyors távozás miatt.
Nem a legfontosabb, de az egyik legizgalmasabb kérdés: miért és hogyan került egy sárkánytetkó Horthy karjára?
A keletkezés körülményeiről lényegében szinte semmit nem tudunk. Feltehetőleg az 1892–1894 közötti világ körüli hajóúton varrathatta magára valahol a Távol-Keleten, talán Bangkokban vagy Szingapúrban. Ez egyáltalán nem volt kirívó eset a haditengerészeti tiszteknél, bár elsősorban a legénység körében volt divat. Azt is tudjuk, hogy a bal karjára tetováltatta a színes sárkányt, ami a válláról indult és az alkarjáig ért le. Készült is róla egy fotó 1943-ban, amikor a családja körében a kenderesi kúria medencéjében az unokájával lubickolt. Más fotókon is kivillan a tetoválás, például amikor a kormányzó feltárt ingujjban teniszezik.
Beszélt róla nyilvánosan bármikor is?
Kormányzóként soha nem reklámozta. Ami érthető is, a jobboldali-konzervatív politikai elitben ez azért nem volt divat. Nem véletlen, hogy Bethlen Istvánnak vagy Teleki Pálnak például nem volt tetoválása.
Nekem úgy tűnik, hogy ez a sárkánytetkó valahogy nem illik a személyiségéhez.
Én nem így látom. Kormányzóként talán már nem volt rá büszke, nem tudni, de a 25 éves, fiatal tengerésztiszt Horthytól egyáltalán nem állt távol, hogy extrém dolgokat is kipróbáljon.
De bennünk egy végtelenül konzervatív, szigorú, merev politikus képe él.
Kormányzóként valóban így viselkedett, de a húszas éveiben még meglehetősen bohém volt, fiatal tisztként például nem egy alkalommal alaposan berúgott. Ő maga írja, hogy egyszer egy orosz hadihajón ébredt fel másnaposan, és fogalma sem volt róla, hogyan került oda. De az is előfordult, hogy kijátszotta a felettesei éberségét, és engedély nélkül megszökött a hajóról, ahol szolgált. Máskor kritizálta a parancsnokát. Ezek csak részben írhatók a fiatalsága számlájára, valóban ilyen volt az alaptermészete. Később parancsnokként és kormányzóként is megkövetelte a vasfegyelmet, de fiatal tisztként az önfejűsége miatt számos alkalommal szembeszegült a szabályokkal.
A Monarchia összeomlásakor látszólag minden elveszett abból, ami számára fontos volt. Összedőlt a királyság, az önállóvá váló Magyarország elveszítette a tengerét, 1918 októberében skarlátban meghalt az egyik lánya, a Károlyi-kormány 1919 januárjában nyugdíjba küldte. Mégis túléli ezeket csapásokat egy évvel később pedig kormányzóvá választják. Hogyan tudott ekkora gödörből visszakapaszkodni?
Horthy végtelenül kemény ember volt, a súlyos csapások alatt sem vesztette el a tartását. Erre utal az a gesztusa is, hogy hazatérve az összes veszteség ellenére maga jelentkezik szolgálatra az önállóvá vált magyar honvédelmi minisztériumban. Sokan nem tudják, hogy amikor hazamegy Kenderesre, nem temetkezik magányba, hanem együttműködik az új hatalommal, ő lesz a helyi földosztó bizottság elnöke. Igaz, ez nem egy általános földosztás lett volna, hanem a frontról hazatért katonáknak, a hadiözvegyeknek és a hadiárváknak parcelláztak. Horthy vezetésével kezdték fölmérni, hogy helyben milyen földeket lehet kiadni.
Szolnokon a megyei levéltárban meg is találtam a dokumentumot, hogy a kenderesi főjegyző személyén keresztül közvetetten még esküt is tett a Károlyi-hatalomra, miután hazatért. Ez annyiból érdekes, hogy az emlékiratai alapján azt hihetnénk, mindig is gyűlölte Károlyi Mihályt. De ez nem igaz.
Aztán nagyjából akkor fordul 180 fokot Horthy véleménye az aktuális politikai hatalomról, amikor a románok és a csehek betörtek, és a Károlyi-kormány képtelen volt megvédeni az országot a külső támadástól. Innen azonban már egy másik történet kezdődik Horthy életében.
Kiemelt kép: Horthy Miklós és felesége, Magdolna utastársaikkal a Pátria hajó fedélzetén egy helgolandi kiránduláson Németországban, 1938-ban.
