Ádám Zoltán: A második forduló után
A mérleg egyik serpenyőjében a demokratikus politikai és közéleti normák erodálása, a magán- és a közszféra közti határvonal elkenése és az önmagát a pártok fölé helyező, nehezen kontrollálható politikai fővezér által okozott, potenciálisan óriási károk állnak. A másikban a semleges választókat megszólítani képes, az eddiginél jóval erősebb és cselekvőképesebb, népszerű demokratikus alternatíva megszületésének reménye.
Márki-Zay Péterre valószínűleg mindkét interpretáció igaz. Egyszerre van okunk tartani tőle és reménykedni a sikerében. Hogy a kettő közül melyik forgatókönyv dominálja majd a magyar ellenzék vezéreként betöltött szerepét a következő időszakban, az jelentős részben az őt miniszterelnök-jelöltükké emelő pártokon, illetve a hat párt és Márki-Zay közti viszonyon múlik majd. Ami önmagában sajnos nem and nagyon sok okot az optimizmusra.
Váncsa István: Godot megjött és dolgozik
Hogy mért volt rá képes, az egyfelől rejtélyes, másfelől viszont nyilvánvaló.
Rejtélyes azért, mert az előválasztáson a dolog természetéből fakadóan pártok feszültek egymásnak, Márki-Zay viszont nem párt, hanem magánszemély. Semmi módon nem magyarázható, hogy a pártok versenyében rajthoz állhatott. Evvel együtt bejutott a második körbe, ahol is újabb csoda történt, amennyiben a sok ponttal előtte járó versenytársa egyszer csak hipp-hopp, az ő javára visszalépett. Indoklás persze van, csak hát normális körülmények között ilyesmi sohase fordul elő.
Ha viszont másfelől nézzük, MZP győzelme magától értetődik. Neki azért jött össze, mert kívülálló, mert nem azok közé tartozik, mert nem érezni rajta az ő szagukat. Közép-Európa politikai emberpiacain manapság azok a legkelendőbbek, akiknek még esélyük se volt arra, hogy nyilvánosan porig égessék önmagukat. Ellentétben a fölöttük járókkal és pláne az elit sűrűjéből érkezőkkel, utóbbiaknak még csak szarba se kell lépniük ahhoz, hogy körülöttük mindenki fintorogjon.
MZP győzelmének ez az első oka. A második maga az előválasztás, amely
Ha ez nincs, akkor a politika szentélyébe senki outsider a saját erejéből be nem furakodhat, márpedig a választóknak és kiváltképp a politika szele által eddig meg nem legyintett fiataloknak pont egy ilyen hiányzott. Egy kívülálló, akit emberszámba lehet venni, aki ráadásul keményfejű, jobboldali, ultrakonzervatív vidéki gyerek, viszont nem a bunkók közül való, szekérderéknyi diplomája van, mindenféle nyelveken beszél. Márki-Zay ugyanis nem a pártokkal, hanem a pártok ellenében győzött vasárnap, az utóbbiak által szervezett előválasztáson. A show-t tőlük ellopva, jó részüket megalázva állt a hatpárti választási lista élére. És egy pillanatig sem rejtette véka alá, hogy mit gondol róluk és az általuk megtestesített részérdekek helyéről a majdani kormányzásban.
Csepi Lajos: Alattomos kátyúk az új kínai selyemúton
A magyar miniszterelnök ez év májusában Budapesten találkozott a Kínai Népi Gyűlés elnökével. Megbeszélésük során kijelentette:
híve a kínai elnök nagy stratégiai terve, a selyemút újraélesztésének.
Sok sikert kívánt a terv megvalósításához.
A történelmi „selyemút” újraélesztése kétséget kizáróan sikerült. A jelenleg „Belt and Road” (Egy övezet, egy út) nevet viselő fejlesztési program világszerte dübörög. Az elmúlt két évtized folyamán Kína minden korábbinál több nemzetközi fejlesztési projekt finanszírozására vállalkozott.
Ami a program eredményeit illeti, a vélemények megoszlanak. Az értékelést alapvetően nehezíti, hogy Kína a nagyszabású fejlesztési akciókról átfogó, hivatalos tájékoztatást nem tesz közzé. Sőt, igyekszik azokat a lehető legszigorúbb titokban tartani. A titkolózás azonban, mint annyi más esetben, ezúttal sem hozott teljes körű eredményt. Az amerikai William & Mary Állami Egyetem kutatói utánajártak a selyemúti projekteknek, és összegyűjtötték 13 427 konkrét, 165 országban megvalósított kínai beruházás adatait. Az információk tanulmányozása alapján új, világméretű adatbázist állítottak össze a program legfontosabb jellemzőiről, és összefoglalták a tapasztalatok legfontosabb tanulságait.
Az egyik leglényegesebb megállapítás, hogy az ázsiai nagyhatalom együttműködési javaslataival elsősorban az alacsony és közepes jövedelemmel rendelkező országokat keresi meg.
Kovács Zoltán: Csak józanul
Nem szeretnék okoskodni, de azért második hallásra már nem annyira egyértelműen jó ötlet az újabb előválasztás. Részben, mert a köztársaságielnök-előválasztás legföljebb fölmutat ellenzéki javaslatot, ép ésszel végiggondolva a választás nem nyerhető. Elnököt ugyanis a parlament választ, és kizárható, hogy a mostani összetételben nem a saját jelöltjüket választják. Ez pedig akkor is vereség lesz, ha az ellenzék a remélhetően addig is erősödő kormánykritikus hang bátorításában jobb, a köznek szimpatikusabb jelöltet képes bemutatni. Sajnos, a tíz év alatt közömbössé vált tömegek – ne legyen igazam – ebben is csak vereséget látnak majd, ami egy hónappal a parlamenti választások előtt hangulatilag biztosan rossz. Magyar György maga is szimbolikusnak nevezte a jelölést, hogy a polgárok által kiválasztott személy a nemzet egységét jelképezze „egy párt kedvezményezettjével szemben”.
További nehézség és a félreértések tárháza, hogy a tavaszi parlamenti választások egy hosszabb időszakban egybeesnek majd az ellenzék elnök-előválasztásával, ami súlyos kavarodást okozhat. Nyilván kampányolnak majd az elnökjelölti elnökjelöltek, ugyanabban az időben, amikor a parlamenti jelöltek is, a választópolgár mást sem lát majd, mint szószékeket, a szószékeken beszélő fejeket, akik lánglelkű beszédeket mondanak saját megválasztásuk érdekében.
Régebben talán tudta, de miután az elmúlt tíz évben a Fidesz–KDNP szörnyűséges és népbutító hatalmi berendezkedésének, politikai struktúrájának alapja az ország egészére kivetített kollégiumi hálószoba volt, ilyen ismeretek iránt a köznép nem érdeklődik. Ebben a politikai sekélyben egy időben rendezni két választást nagy rizikó.
Bokros Lajos: Az újjáépítés csiszolatlan sarokkövei – V. A hatékony és tisztességes kapitalizmus politikai gazdaságtana
A gazdasági és politikai rendszerváltás óta eltelt emberöltő hosszúságú időszakban nem haladt előre a kapitalizmus valódi természetének megértése. Annyit tudunk, hogy a magántulajdon és a tőke uralja, a tőke tulajdonosai pedig profitra törekszenek, üzleti tevékenységüket elsősorban a nyereségvágy hajtja.
Nincs azonban egyetértés abban, hogy milyen intézményi feltételek mellett hatékony a kapitalizmus működése, milyen körülmények között tisztességes a nyereség. Az eszmei zűrzavar fokozásához hozzájárulnak a szocializmus hívei, még inkább az immár évtizedes populista-nacionalista önkényuralom. Ez utóbbi tudatosan kihasználja a fordulat vélt vagy valós veszteseinek félelmét és dühét, amikor a szabad versenyt és nyílt piacot azonosítja a féktelen és szabályozatlan vadkapitalizmussal, a külföldi tőkét pedig rendszerint tisztességtelen fellépéssel vádolja, miközben saját piacromboló és versenytorzító tevékenységét a nép és a nemzet érdekeinek védelmeként állítja be. Noha sokan felismerik, hogy mindez elsősorban az államot foglyul ejtő korrupt oligarchia önző céljait szolgálja, nincs egyetértés abban, hogy milyen kellene legyen az a kapitalizmus, ami világpiaci mércével mérve elégségesen hatékony, miközben politikailag és erkölcsileg kellőképpen tisztességes. A gondolati köd eloszlatása megköveteli a hatékony és tisztességes kapitalizmus politikai gazdaságtanának kidolgozását.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
