Közélet koronavírus

Kásler: Csekély a vírus elkerülésének a lehetősége

Nincs az új koronavírussal fertőzött beteg a visegrádi államokban, emelte ki az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kásler Miklós ugyanakkor azt mondta, csekély a vírus elkerülésének a lehetősége, ezért az első pillanattól úgy készültek, hogy a magyar egészségügyben el tudják látni a szükséges teendőket. Szerinte a pánikkeltés az egyik legnagyobb veszély.

Elmondta:

fontos a személyi higiénia, mindenki tisztálkodjon rendszeresen, sokszor mosson kezet.

Ha valaki szárazon köhög, láza eléri a 38 fokot, hívja fel a háziorvosát, tanácsolta a miniszter. Az eljárásrend az, hogy ő telefonon kikérdezi az illetőt egy segédlet alapján. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy fennáll a fertőzés gyanúja, értesíti a mentőket, akik megfelelő védőfelszerelésben elszállítják a potenciális beteget.

Szájmaszk viselése akkor kötelező, ha határozott az új koronavírus gyanúja — közölte Kásler Miklós. Amennyiben viszont az illető nem járt fertőzött területen, nem érintkezett onnan hazatért emberekkel, ha nincsenek tünetei, akkor nincs sok értelme maszkot hordani. Kiemelte: még tömeges fertőzés esetén is elegendő lenne a magyar egészségügy kapacitása. Az országban 29 infektológiai osztály működik, az ágyak száma több mint 800. Az ellátás központja a Szent László-kórház, amely a legsúlyosabb betegek kezelésére is felkészült.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ olyan laboratóriummal rendelkezik, amelyet Közép-Kelet-Európában egyedüliként nemzetközileg akkreditáltak. Néhány órába telik megerősíteni az új koronavírus jelenlétét, vagy egyértelműen kizárni a fertőzést, közölte a miniszter. A labor kapacitása szintén megfelelő.

Kásler Miklós azt mondta: nem igaz, ami egyes médiumokban megjelent, hogy nem tájékoztatták kellőképpen a háziorvosokat. Úgy vélekedett, hogy Magyarország rendkívül gyorsan reagált a fejleményekre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én nyilatkozott először az új koronavírusról, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig már másnap összehívta az érintett háttérintézményeket, amelyek egy napon belül intézkedési tervet dolgoztak ki – mondta a tárcavezető a Kossuth rádióban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik