Közélet

Balhé az LMP-ben: Schiffer is elmondta a véleményét

Az egykori társelnöknek nehezen emészthető a párt fordulata, de nem érzi kidobottnak a saját munkáját.

Schiffer András, az LMP korábbi társelnöke szemenszedett hazugságnak tartja, hogy Sallai Róbert Benedekkel együtt megfenyegette volna a párt képviselő-jelöltjeit, hogy ne lépjenek vissza más ellenzéki jelölt javára. Erről még a múlt héten beszélt Hadházy Ákos, az LMP most lemondott társelnöke a 24.hu-nak.

Hadházy: Schiffer és Sallai sokmilliós perrel fenyegette azokat, akik visszalépnek
A Fidesz megkörnyékezett ellenzéki politikusokat, nem lehet véletlen, hogy többen is úgy politizáltak, mintha a kormánypárt diktálta volna – állítja az LMP lemondott társelnöke. Azt mondja, át kell gondolnia, milyen formában érdemes folytatni a politizálást.

Schiffer most a 168 Órának azt mondta, még nem döntötte el, hogy a híresztelésért beperli-e Hadházyt. Arra a felvetésre, hogy az egykori szekszárdi fideszest ő vitte be az LMP-be, azt mondta, „az ember elkövet hibákat”. Sallai és Hadházy tettlegességig fajuló konfliktusáról pedig az a véleménye, hogy egy politikusnak akkor is meg kell őriznie a méltóságát, ha „egy hétköznapi helyzetben már lendülnének a kezek”.

Az LMP válságáról kijelentette: „elengedte a sztorit, elvégezte magában a gyászmunkát”, de nem érzi feleslegesnek és kidobottnak saját munkáját. Úgy fogalmazott, hogy ez volt az első párt, amely rácáfolt arra a rendszerváltás után, hogy „zöldmezős beruházással” legfeljebb milliárdok segítségével lehet bejutni a parlamentbe.

„De kétségtelen, én sem ide akartam eljutni” – fogalmazott Schiffer, aki elárulta, hogy nehezen volt emészthető számára a „werberi stratégia” során kialakult fordulat, aminek lényege szerinte az volt, hogy az LMP ráhajtott az MSZP és a DK szavazótáborára.

A Fidesz győzelmére úgy reagált, hogy látszik, az új generációk nem kérnek a gyűlöletre épülő szekértábor-logikából, ha csak a 40 vagy 50 év alattiak szavaztak volna, teljesen másként nézne ki a parlamenti patkó. Ez a generációváltás 2022-ben már látszani fog a választási eredményekben – mondta, kifejtve, hogy az Orbán-ellenesség és az „idióta kormánypropaganda” a felnövekvő generációkra már egyre kevésbé hat mobilizációs erőként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik