Közélet

Szigetvári: Habony is ért a technikához, mint Goebbels

Az Együtt társelnöke bejelentette, visszalépnek két LMP-s javára.

Az Együtt elnökségének döntése értelmében egyoldalúan visszaléptetik a jelöltjeiket két egyéni körzetben Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei javára – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Szél, aki egyben az LMP miniszterelnök-jelöltje Budakeszin, míg Hadházy Ákos Szekszárdon indul. Ugyanakkor Szigetvári azt szeretné, ha ezt a gesztust más pártok is megtennék az Együtt javára.

Másoknak viszont szerintem Berkecz Balázs, Baranyi Krisztina vagy Vajda Zoltán Együtt-politikusok javára kellene visszalépniük, és akkor nemhogy kétharmada nem lesz a Fidesznek, de többsége se.

Hozzátette: megegyezést szeretnének az egyéni választókerületekben, mert ott lehet leváltani Orbán Viktort.

Szeretnénk visszalépni, akár Hiller István vagy Burány Sándor javára is, és nem szeretnénk jelöltet állítani mondjuk Szabó Sándorral szemben Szegeden. De ehhez az kell, hogy az MSZP se veszélyeztesse Szabó Szabolcs 2014-ben megnyert egyéni mandátumát Csepelen.

Szigetvári biztos benne, hogy Pécsett Mellár Tamás, akinek a javára nem csak az Együtt, hanem az MSZP is visszalép (beleértve a DK támogatását is), győzni fog. A Jobbik javára azonban nem fognak visszalépni, mert a választmányi elnök szerint a Vona Gábor pártja nem hoznának változást a Fideszhez képest.

Lehetne akár Fidesz és Jobbik nélküli ellenzéki többség, de ma nem errefelé tartunk. Az viszont reális forgatókönyv, hogy kisebbségbe szorítjuk a Fideszt, és a Jobbiknak meg a többi ellenzéki pártnak lenne többsége. Egy ilyen helyzetben szét lehet verni az Orbán-rezsimet, és fél évvel későbbre új választást hirdetni.

Szigetvári Viktor úgy véli, hogy az ellenzéknek nincs szüksége arra, hogy kétharmados többséget szerezzen és a egy olyan rendszerrel, amelyet Orbán Viktor létrehozott, nem kell úgy bánni, mintha liberális demokraták lennének.

Rendszerváltásra kell felhatalmazást kérni, nem pedig sima kormányváltásra. (…) Ha a választók többsége változást akar, akkor új szabályok érvényesek, az orbáni kétharmados bebetonozás illegitimmé válik.

Ugyanakkor a politikus szerint minden törvényt nem kell kidobni, elég lesz néhány törvényt kiiktatni. Arra kérdésre, hogy a Fidesznek hogyan sikerült tematizálnia a közbeszédet az elmúlt nyolc év során, Szigetvári azt mondta:

Én akkor lettem politikus, amikor Orbán Viktor 2002-ben „a haza nem lehet ellenzékben” doktrínáját meghirdette. Márpedig a haza mindig egyszerre van kormányon, ellenzékben és a parlamenten kívül is. A Fidesz ezt szüntette meg, ezért tud tematizálni.

Ezen kívül a „a rezsim megszállta a megszállta a nyilvánosságot, a médiában a konkurenseket megpróbálják ellehetetleníteni, akár még a bojkottal is”. Szigetvári Viktor például lassan két éve nem volt a köztelevízióban, egy éve pedig a Kossuth Rádióban. Azt elismerte, hogy Habony Árpád ért a propaganda technikájához, ugyanúgy mint Adolf Hitler propagandaminisztere, Joseph Goebbels, de „tisztességes demokrata” nem beszélhet úgy egy Magyarországra érkező szír bevándorlóról, ahogyan azt kormányzati hirdetésekben teszik.

Orbán Viktor 2010-ben arra kapott felhatalmazást, hogy az ország szekerét ne csak kitolja az akkori válságból, hanem rakja is rendbe a korábbi problémákat. Ehhez képest továbbmentünk ugyanabban a zsákutcában.

Az interjúban elhangzott, hogy Bajnai Gordon ugyan meg fog jelenni a kampányban szórólapokon, de ennél komolyabb szerepre nem készül.

Bajnai Gordon az Együtt tagja, fizet tagdíjat, támogatja is a pártunkat, én még szakpolitikai kérdésekben is ki szoktam kérni a véleményét.

A volt miniszterelnök a minap azzal került be a hírekbe, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivő közleményére válaszolva a Tízparancsolat lopásra és hazugságra vonatkozó tiltásait idézte.

Szigetvári Viktor biztos benne, hogy bekerülnek a parlamentbe és a kampányban sikerül megszerezniük a hiányzó néhány tízezer szavazatot. Az Együtt a Republikon Intézet közvélemény-kutatásaiban rendre 1-2 százalékon áll.

Álhírkampányt nem fogunk csinálni, az biztos, de a másik nagyon fontos szerintem; használni is fogjuk törvényes adatbázisunkat a célzott üzenetekre.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik