A második legősibb mesterséget űzi, az emberiség második legégetőbb szükségletét próbálja kielégíteni– így mutatkozott be Bozsik Gyöngyvér budapesti, Technology, Entertainment, Design, azaz TED-konferencián tartott előadásán. Elkerülendő a vitát, hogy mi követi a prostitúciót a legősibb mesterségek listáján, elmagyarázta, hogy nem halászattal vagy vadászattal foglalkozik: a kommunikáció, azon belül is a nyelvek közötti hídteremtés a feladata. Bozsik Gyöngyvér több TED-előadást is tartott az elmúlt hat évben, de először állt TED-színpadon. Amióta van Budapesten TED-talk, ő a rendezvény egyik szinkrontolmácsa.
A szervezőkkel szinte mindig ugyanabban a belvárosi kávézóban tartották a megbeszéléseket. Ott találkoztunk mi is. Sok az emlék:
A reggeltől késő estig tartó rendezvényeken körülbelül 20 előadó lép fel, úgyhogy az elmúlt hat évből van bőven tapasztalatom. Meghatározó élmények. A TED-en olyan embereknek lehettem például a hangja, mint Jane Goodall, a világhírű etológus. Ő olyan magával ragadó, annyira lehet vele azonosulni, hogy őt tolmácsolni sokkal inkább élvezet, mint munka.
A TED-en kívül is voltak felejthetetlen szerepei.
Esztergomban együtt prédikálhattam a fülöp-szigeteki bíborossal az oltárnál. Ilyet sem csinált még sok nő. Felemelő érzés volt.
Hosszú a lista, milyen hírességeknek adta már a hangját. Szakmai szempontból értékeli őket:
Magyarország miniszterelnöke többször is voltam. Személyesen nem találkoztam Orbán Viktorral, csak szinrontolmácsoltam őt. Nem okozott nehézséget, a beszéde szépen, logikusan van mindig felépítve. Nála lehet tudni, hogy honnan, hova akar eljutni. Deutsch Tamást ezzel szemben szenvedés tolmácsolni, soha nem tudni, hova szeretne kilyukadni. Franco Nero nagy csalódásként él az emlékeimben: hisztis volt, mert várnia kellett a tévéfelvételre negyed órát, és mert nem kapott olasz tolmácsot és angolul kellett beszélnie.
Más volt a gyerekkori álma
Nem a szülei vezették a tolmácsolás felé Gyöngyvért, ők egész más pályát választottak.
Anyukám orvos. Apukám rovarász. Fátyolkaszakértő. Emlékszem, napokig hálóval szaladgáltunk a kertben, amikor egy-egy kísérlethez legalább 100 egyedet kellett begyűjteni.
Gyöngyvért a színészet izgatta gyerekként. Szavalóversenyekre járt folyton.
Arany János balladáival sokkoltam a tanárokat. Hatodikban már a Hamis tanút, hetedikben a Tetemre hívást, nyolcadikban a Vörös Rébéket adtam elő.
Gimnáziumban aztán inkább a nyelvekre feküdt rá. Angol szakos volt és németet is tanult.
Az összes angol tanárom átképzett orosz tanár volt, gyakorlatilag egy leckével voltak előttünk, de sok nyelvóránk volt, még érettségi előtt felsőfokúztam. Németből pedig középfokú vizsgát tettem.
Érdeklődése egyre szerteágazóbb lett, így a középiskola után nagyon bizonytalan volt, merre tovább. Az ELTÉ-re felvették matek szakra, jogra és angolra is, végül a nyelvet választotta. Jelentkezett a Színművészetire is, és bár nem vették fel, nem mondott le a színészetről. Gór Nagy Mária tanodájában kezdett, amikor harmadikos volt. Akkorra viszont már volt két másik szakja is, kulturális antropológia és alkalmazott matematika.
Majd’ meghaltam, annyit tanultam és rohantam, úgyhogy a matekról le is mondtam egy fél év után.
Végül a tanodát is otthagyta fél évvel a végső vizsga előtt. Rájött, hogy nem az ő világa.
Nyelviskolákban tanított kezdetben, de egy idő után nagyon unalmasnak találta a „present perfect”-et magyarázni újra meg újra. Vállalt fordításokat és bár úgy gondolta, jól megy ez neki, tökéletesíteni akarta tudását. Az ELTE-n csak fordítás nem volt, így tolmácsolást is tanult.
Kiderült, hogy nagyon is testhez álló nekem ez. Színpadpótlékként is működik, az úgynevezett konszekutív tolmácsolásnál ott állunk az ügyfél mellett és pár mondatonként átvesszük a szót. Ott ugyanúgy elő kell adnunk, amit mondunk, nemcsak a hangunkkal vagyunk jelen.
Az első ilyen követő tolmácsolás igazi mélyvíz volt. Egy autógyár évzáróján még azt is meghatározták, milyen estélyiben jelenhet meg. A vezető, akit tolmácsolnia kellett, nem segítette, sőt.
Megjegyezte előtte, hogy jobban szereti, ha férfi tolmácsolja, és hogy szokott viccelődni, reméli, át tudom ültetni ezeket magyarra.
Gyöngyvér jól vette az akadályokat, amit annak köszönhet, hogy az iskolában alaposan felkészítették, sok gyakorlat volt.
A vizsgán 50 százalékos a bukás. Aki átmegy, tényleg piacképes.
Hallgatni és beszélni egyszerre
A szinkrontolmácsoláshoz nem elég jól ismerni idegen nyelveket.
Az nagyon nehéz, hogy egyszerre kell elkezdeni és befejezni a beszédet azzal, akit tolmácsolunk. Vagyis miközben emészted, mit hallottál, beszélned is kell. Például németül nem várhatom ki a mondat végi igét a megszólalással, ki kell csípni addig is más információkat és gördülékenyen átszerkeszteni a mondatot. És akkor is beszélni kell, ha nem értettél egy kulcsszót. Van, hogy a társad segít ki, ha nem egyedül vagy a kabinban, vagy megnézhetem én neten, de eközben is folyamatosan beszélnem kell.
Ez olyan koncentrációt igényel, amit csak 20 percig lehet tartani. Megesik, hogy egy órás eseményt is elvállal egy szinkrontolmács egyedül, de ilyenkor nem lehet ugyanazt a minőséget garantálni.
20 perc után lankad a figyelmed és ezt te észre sem veszed, mert visz a lendület, de az a jó, ha ott a társad, aki átveszi a tolmácsolást és a következő 20 percben te csak figyelsz, hogy ő nem hibázik-e. Az emberek általában zseninek, ufónak vagy robotnak hiszik a szinkrontolmácsot, de nem vagyunk egyik sem. Ezt próbáltam megértetni a TED-előadásomban is.
Gyöngyvér mindig kér felkészülési anyagot, de sokszor nem kap.
Ez különösen akkor bosszantó, ha valaki felolvassa a beszédét, amit ő írt. Ő ugyan nem tudja megtanulni, de a tolmácstól elvárja, hogy minden segítség nélkül ott a helyszínen adjon elő ugyanolyan összeszedett beszédet, amit ő egy hét alatt rakott össze. Nehéz azokat is tolmácsolni, akik állandóan idézgetnek, hiszen, irodalmi műveket nem lehet csípőből tökéletesre fogalmazni.
Folyamatosan tanul a munkája közben, olyat is, amit sose tanult volna magától.
A munkám nélkül sosem foglalkoztam volna fűmagnemesítéssel, radartechnológiával, élelmiszer-fagyasztással, aranyérgyógyszer hatásmechanizmusával vagy a vérplazmagyártás folyamatával. És sosem láttam volna katonai szállító-repülőgépet belülről.
Pacsirta akart lenni, papagájnak érezte magát
Volt egy időszak, amikor váltani akart. Hiányérzete volt, mert tolmácsoláskor mindig más gondolatait kellett elmondania, nem beszélhetett arról, ami valóban ő.
Volt, hogy azt gondoltam, olyan vagyok, mint egy papagáj. Csak néhányszor volt alkalmam olyat tolmácsolni, ami tényleg érdekel. Például operában vagy matematikáról. Szóval, volt, hogy úgy éreztem, ez nekem kevés. Többnyire csak egy hang vagyok, nem vagyok jelen a jelenléti íveken.
Előfordult, hogy tényleg levegőnek nézték. Ez fájdalmasan érintette.
Arcul csapott, amikor egy volt amerikai nagykövetnek be akartak mutatni és hátat fordított. Sokkoló volt. Azért mentem oda, hogy neki segítsek, az ő gondolatait megértessem a közönséggel. Neki csak egy hang voltam, egy gép.
Az ügyfelek többsége persze elismeri a munkájukat. A legmegtisztelőbb az volt, amikor az egyik állandó megrendelője arra kérte, hogy a bemutatkozó beszédet, amit többször tolmácsolt már, adja elő egyedül.
Operát kutat, bluest énekel
Azt mondja, azért kezdte el a doktori képzést, az operafordítást, mert az a sajátja. Amikor fordításkutatóként előad, az ő maga.
Zenével korán kezdett foglalkozni, de nem elég korán. Felső tagozatban tanult meg hegedülni.
Nagyon tehetséges voltam, de sajnos késő volt, mindent félre kellett volna dobnom, hogy behozzak éveket. Énekelni kezdtem, de ahhoz meg nem voltam elég tehetséges, hogy hivatalos operaénekes legyek, noha énekeltem nagy áriákat, például Pillangó kisasszonyt vagy a Figaró házasságából Suzanne-t. Operaházi énekkarban ellennék, de nem akartam úgymond másodhegedűs lenni.
Stílust váltott, most blues-énekesként adja át magát a zenének.
A komolyzenének sem fordított ugyanakkor hátat. Operafordítás-kutató lett.
Amikor egy volt tanárom felvetette ezt a lehetőséget, tudtam, ezt nekem találták ki. Annál is inkább, mert nem nagyon van olyan fordításkutató, aki énekel is és nyelvész is.
Most azt vizsgálja, hogy egyes operák magyarra vagy angolra fordításakor mi volt a fontos, a szöveghűség vagy az énekelhetőség, esetleg mindkettő.
Kutatott a Harvardon is pár hetet ösztöndíjjal. Nagy szívfájdalma, hogy az amerikai egyetem hívta egy fél éves munkára, de nem kapta meg hozzá a támogatást.
Amióta az opera is újra része az életének, a szinkrontolmácsolást is megint élvezi, különösen, ha a legjobbat tudja kihozni magából. Nagy elismerésként élte meg például, amikor egy építőipari tárgyalás szünetében a véleményét kérték, hogyan kell megépíteni egy résfalat.
Azt hitték, hogy szakember, építész vagyok. Ezek szerint elég hitelesen tolmácsoltam. Ha jól csinálom a munkám, akkor úgy érzem, hogy nem csak egy papagáj vagyok, benne vagyok én is, és egy sikeres beszéd, előadás egy kicsit az én sikerem is.
