Közélet

Augusztus 20.: minden eddiginél látványosabb lehet a tűzijáték

Tíz éve már, hogy az augusztus 20-án tomboló orkán miatt katasztrófába torkollt az ünnep. Utánanéztünk, milyen lépéseket tesznek idén a biztonságunk érdekében, és milyen műsorra számíthatunk a magyar államalapítás emléknapján.

Tíz éve az augusztus 20-i tragédiának:

2006-ban orkán söpört végig Budapesten, ami a tűzijátékra összegyűlt másfél milliós tömegre csapott le, több száz sebesültet és öt halottat hagyva maga után.

Habár az Országos Meteorológiai Szolgálat előre figyelmeztetett a jelenségre, senki nem számolt ilyen következményekkel.

A vihar pontban a 9 órás kezdéskor érte el Budapestet. Sokan egyből haza is indultak az erős szél és a zápor miatt, ám így is több mint egymillióan várták a szabadtéri helyszíneken a tűzijátékot. A hazafelé igyekvők nagy része nem jutott messzire, sokan aluljárókban és kapualjakban kerestek menedéket.

Hamar pánikhangulat alakult ki a nagy szél miatt vízszintesen lezúduló esőben. Ablakok törtek, cserepek estek le a tetőkről, fák dőltek ki, a Dunán hajók is összekoccantak. A tűzijáték a tervek szerint lezajlott, ám több tévé megszakította az élő közvetítést. A leszakadt felsővezetékek és kidőlt fák miatt több vonalon is megbénult a tömegközlekedés.

Az addig példátlan katasztrófa során több százan sebesültek meg a belvárosban, a várban és a budai rakparton is: csonttörések, fejsérülések miatt hívták a mentőt, de olyan is volt, akinek a szemét szúrta át valami.

Egy kidőlt fa miatt ketten vesztették életüket, köztük egy 12 éves kislány is.

Volt, akit gerinctöréssel szállítottak kórházba, mással a mai napig gyógytornász és ortopéd orvos foglalkozik.

Mécsesek annak a fának a tuskóján, amely az augusztus 20-i tűzijáték idején tomboló szélviharban kidőlt, és két ember halálát okozta a Bem rakparton. MTI / Szigetváry Zsolt
Mécsesek annak a fának a tuskóján, amely az augusztus 20-i tűzijáték idején tomboló szélviharban kidőlt, és két ember halálát okozta a Bem rakparton. MTI / Szigetváry Zsolt

Idén minden a biztonságról szól majd

A tömegszerencsétlenségnek már tíz éve. Kíváncsiak voltunk, azóta milyen biztonsági intézkedésekkel próbálják kivédeni az – idén is szeszélyes – augusztusi időjárás okozta veszélyeket.

Megkeresésünkre a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala közölte:

összeállítottak egy minden részletre kiterjedő biztonsági tervet.

  • A 2006-os események hatására 2010 óta nem kapcsolják le a tűzijáték alatt a közvilágítást a rakpartokon, így a lámpák idén is égni fognak, hogy szükség esetén könnyebben el lehessen igazodni a Duna-parton.
  • Az Operatív Törzs felügyeli a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolítását: ennek tagjai többek közt az Országos és a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Terrorelhárítási Központ, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Készenléti Rendőrség, az Országos Mentőszolgálat és az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai.
  • Nem csupán figyelemmel kísérik az eseményeket a Honvédelmi Minisztériumból: szükség esetén a tűzijáték leállítása mellett is határozhatnak. Ez pedig állítólag csupán egy gombnyomásba kerül, és az egyes részek külön-külön is leállíthatók.
  • Vészhelyzet esetén idén először hangosbemondó-rendszeren is tájékoztathatják a látogatókat.
  • A szolgálatok fél óránként jelentenek a legfrissebb időjárási helyzetről, ez alapján döntenek majd a programok megtartásáról:A Citadellára mobil időjárás-állomást is telepítenek, hogy onnan követhessék az előrejelzéseket.
  • Az összes kilövési pontnál – a Dunán, a rakpartokon és a Gellért-hegyen is – jelen lesz a katasztrófavédelem.
  • Az Országos Mentőszolgálat legnagyobb erőit az esti tűzijáték idejére összpontosítják: összesen 36 mentőegység felel majd a rendezvény egészségügyi biztosításáért, továbbá gyalogos elsősegélynyújtók is szolgálatban lesznek majd a különböző helyszíneken.
  • Habár terrorcselekmény a hatóságok szerint nem fenyeget, komoly rendőri jelenlétre számíthatunk már a rendezvények helyszínére vezető utakon is. Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes elmondta: a biztonság alapvető kérdés, különösen a nizzai támadás után.

Már nem csak az fontos a szervezőknek, hogy minél többen vegyenek részt a programjaikon, hanem a rendezvény biztonsága is elsődleges szempont.

Minden eddiginél látványosabb lehet

Idén is este 9-kor kezdődik és több mint 25 percig tart majd a tűzijáték. Hat helyszínről is lőnek majd a pirotechnikusok: a Gellért-hegyről, a Lánchíd déli járdájáról, a Duna három pontjáról és új helyszínként az Erzsébet híd északi járdájáról is.

A látványt a legtökéletesebben a Duna mindkét oldalán, a Lánchíd és Erzsébet híd közötti rakpartokon lehet majd élvezni.

A tűzijáték összesen 21 ezer látványeffektet tartalmaz: több, mint 5 ezer pirotechnikai elemet indítanak el, látható lesz csaknem 3500 nagy kaliberű tűzijáték bomba és -mozsár, illetve mintegy 2 ezer római gyertya lövés.

Idén a Citadella mellvédjéről is lőnek fel bombákat, így látványos elemek rajzolódnak majd ki a folyó fölött, háttérben a Gellért-heggyel. A tűzijáték a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal szerint több okból is rendhagyó lesz az idén:

Az új kilövési helyszínek reményeink szerint koncentráltabbá teszik a látványt. Bár a Lánchíd már hagyományos helyszínnek mondható, az idei évben a tűzijáték a híd sziluettjét még hangsúlyozottabban igyekszik kirajzolni.

A kísérő zenei összeállításban felcsendülnek a Szörényi-Bródy által jegyzett “István, a király” dalmű részletei is.

A rockopera a tűzijáték tervezői szerint a látványra jóval nagyobb hatást gyakorol, mint egy szokványos zenei háttér: némi túlzással fényjátékban is operába illő, nagyobb szabású hatásokat kíván meg a történet, a karakterek, a zenei hangulatok figyelembevételével. Így a történet, a zene és a tűzijáték kiegészítik és felerősítik egymás hatását az eddig megszokotthoz képest.

Magyarország tortáját is megkóstolhatjuk

Az ünnepi program reggel 8.30-kor kezdődik majd, amikor a Kossuth téren, a Parlament előtt, katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezután következik a honvédtisztek avatása, Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője és Áder János államfő ünnepi beszéde.

A Parlamentben reggel 10 és délután 6 közt idén is nyílt napot tartanak: ingyenesen látogatható majd az Országház és megtekinthető a Szent Korona. 17 órától szentmise lesz a Szent István-bazilikánál, amit az ünnepi körmenet követ majd.

Ismét megrendezik a mesterségek ünnepét a budai Várban, emellett a Clark Ádám téren is egész napos családi programok, koncertek és gyerekprogramok várják az érdeklődőket. Fellép a Buborék Együttes, a Supernem és az Anna and the Barbies.

Felvágása kerül a Szent István-napi kenyér, a Magyar Ízek utcájában, a Lánchíd utcai gasztrosétányon pedig Magyarország tortáját is megkóstolhatjuk – a címet idén “az Őrség zöld aranya” fantázianevű torta nyerte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik