A Jobbik vasárnapi kongresszusát követően Vona Gábor azzal az alelnöki csapattal dolgozhat a választásokig tartó időszakban, akikkel szeretett volna – bő egy hónappal ezelőtti névsorát, melyben három korábbi alelnök „cseréjét” javasolta, a küldöttek szentesítették. Igaz, az egyik újonc, Janiczak Dávid bekerülése csupán hét szavazaton múlt, ráadásul a legtöbb szavazatot kapó Volner Jánosra többen voksoltak, mint ahányan Vona Gábort elnöknek akarták.
Elégedetlen
A régi-új pártelnök mögött csak többség van, de nem egység – a kongresszus ötöde úgy voksolt nemmel az elnöki szavazáson, hogy Vonának nem volt kihívója. A Vonával elégedetlen hangok eddig névvel-név nélkül vállalt, a vezetés által marginálisnak beállított vélemények voltak, mostantól azonban egy számszerűsített kisebbségre lehet rámutatni.
Hogy mennyire aktuális ügy az egység és bizalom kérdése, arra lényegében maga Vona Gábor adott választ elnökjelölti felszólalásában: a 35 perces beszéd egy jelentős része ugyanis figyelmeztetés volt – aki nem osztja az általa kijelölt irányt, annak nincs helye a pártban („bokros lovakkal, hetvenkedő katonákkal, sértődékeny parancsnokkal mást nem lehet elérni (…) ha valaki nem tartja a sort, akkor mehet”).
Vona feltűnően sokszor hangsúlyozta saját vezetői szerepét, megkerülhetetlen múltját a Jobbikban, míg a beszéd legvégén egyenesen a tagság és a küldöttek felelősségét kérte számon („ebben a történelmi helyzetben az lenne a feladatunk, hogy elbaltázzuk, elrontsuk? Hogy a komfortzónánkból üldögéljünk? Hogy a partvonalról verjük a mellünket? Hogy milyen tökös gyerekek vagyunk?”) – a hallgatóság ilyen jellegű felrázása némiképp az őszödi beszéd hangulatát idézi. Noha a két helyzet természetesen alapvetően más, a szándék hasonló: az aktív tagság elköteleződésének megszerzése, a beszélő által felvázolt irány kizárólagossá tétele.
Vona számára a kongresszus célja a minél egyértelműbb és kifelé is mutatható belső egység megteremtése volt – az alelnöki lista sikere mellett a húsz százaléknyi ellenszavazat egyértelmű kudarc és azt mutatja, hogy a pártban nem mindenki vevő Vona Gábor „aki nincs velem, az ellenünk van” hozzáállására.
Nem Novák Előd
A vasárnapi kongresszus nagy meglepetése is elsősorban a párton belüli harcokon keresztül értelmezhető: Vona Gábor lemondása a frakcióvezetői posztról első ránézésre azt az üzenetet közvetíti, hogy a pártelnök megosztja a hatalmat, munkát és felelősséget. E döntés rövid távon Vona szándéka szerint alakul: az elkövetkezendő napokban alighanem Volner János lesz a második legtöbbet emlegetett Jobbikos politikus, aki várhatóan ősztől a párt parlamenti frakciójának vezetője lesz – és nem Novák Előd, aki az elmúlt másfél hónap főszereplője volt.
Novák ugyanis még a kongresszus előtti napokat is sikeresen tematizálta a belső nyilvánosságnak szóló, de mégis „kikerült” levelével: noha ekkora már elfogadta, hogy nem lesz alelnök, a kiszivárgott témák egyértelműen jelezték, hogy ha akarna, éppen ott tudna ártani a pártnak, ahol az a legjobban fájna – Simicska, korrupció és antiszemitizmus.
A kongresszuson viszont Novák – sokak várakozásával szemben – nem csinált botrányt, ugyanakkor beszédes az a tény, hogy Vona sem mert vele direkt szembemenni: a felszólalásában egyszer sem nevezte meg őt, csupán látványosan kihagyta abból a felsorolásból, amelyben a párt fontos politikusait vette sorra, akikkel együtt kíván dolgozni. Ezt az üzenetet erősíti, hogy a másik két megvétózott egykori alelnök viszont – akik Novákkal szemben néhány nap után elfogadták Vona döntését – bekerült a beszédbe, jelezve azt, hogy aki elfogadja a pártelnöki irányt, annak van helye a pártban.
Kiemelt szereplő
Volner János ezen a ponton alighanem egy kiemelt szereplője lesz a Vona-Novák játszmának: első ránézésre Vona Gábor Volner felemelésével egy barátibb, megbízhatóbbnak és kiszámíthatóbbnak gondolt személyt tesz a „belső ellenzék” élére Novák helyett. A bejelentéskor Vona úgy tett, mintha Volner pályájából ez a lépés egyenesen következne, miközben épp tavaly októberben váltotta le őt frakcióvezető-helyettesi tisztségéből. Érdemes látni továbbá, hogy Vona ezzel a döntéssel valójában nem igazán mondd le semmiről: a parlament munka ugyanis már az elmúlt két évben sem volt fontos a pártelnök számára. A 2014-es ciklusban Vona Gábor eddig a legkevesebbet felszólaló frakcióvezető és a Jobbik frakcióban is a keveset beszélő képviselők közé tartozik (felszólalási idő alapján tizenkilencedik a huszonnégy fős frakcióban).
A parlamenti megszólalásaiból továbbá egyértelműen látszik, hogy Vona számára az országgyűlés nem a szakmai kérdések eldöntésének terepe, hanem politikai vitáké: szakpolitikai ügyek tárgyalásában lényegében egyáltalán nem vesz részt, felszólalásai döntően két részből állnak – napirend előtti felszólalás vagy azonnali kérdés, lehetőleg a miniszterelnöknek címezve. Ezek egyszerű parlamenti képviselőként is rendelkezésére állnak, a frakcióvezetői címről való lemondással tehát Vona – eddig használt – lehetőségei érdemben nem szűkülnek.
Kormányzati Előkészítő Bizottság
Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy Volner János mit tud kihozni a frakcióvezetői posztból, képes lesz-e önálló agendát képviselni, személyes sikereket elérni – akár frakción belül, akár más ellenzéki pártokkal. Az biztos, hogy Vona Gábor nem erre ambicionálja: a frakcióvezetőségről való lemondással párhuzamosan ugyanis egyértelművé tette, hogy a szakpolitikai munka a továbbiakban nem kizárólag a frakció feladata, a Jobbik legfontosabb szerve pedig a Kormányzati Előkészítő Bizottság lesz, amit viszont ő fog vezetni.
Noha a parlamenti munka érezhetően kiüresedett az elmúlt hat év során, a kétharmad hiányában olykor egyeztetni kényszerülő Fidesszel szemben Volnernek lehet némi mozgástere. Ráadásul a frakció lehet olyan keret, amit a Vona által mellőzni akaró politikusok megpróbálhatnak elfoglalni, ezáltal erősítve a meglévő különutasságot. Tény ugyanakkor, hogy Novák Előd – és általában a radikálisabb Jobbikosok – számára nem a parlament a legalkalmasabb terep, ám az Országgyűléssel járó nyilvánosság egy-egy alkalommal hozhat figyelmet.
A vasárnapi kongresszus után a Jobbik továbbra is elsősorban Vona Gábor pártja, de továbbra sem kormányváltó párt: ahol a pártelnök által előre megvétózott alelnökjelölteket a szervezetek fele támogatja, a kihívó nélküli pártelnököt viszont ötből egy küldött nem, ráadásul a rendezvényt csak egy, a párthoz közel álló portál közvetítheti, ott nincs meg az az egység és erő, amit egy választási kampány megkövetel.
