Közélet

Cukros áfacsalás – újabb nevekre bukkantak

szerződés (szerződés, )
szerződés (szerződés, )

„Cukroznak azok, meg déli gyümölcsöznek, nagyban, de közben csalják az adót" - mondták a kiskőrösiek az érintettekről.

Kiskőrösön a fél város ismeri és tisztában is van azzal, hogy a nemrég kirobbant újabb áfacsalási ügyben ki lehet az egyik főszervező, háza a helyi rendőrkapitányságtól egy saroknyira van. Több közös cége is van vagy volt a családtagoknak Overdose most előzetes letartóztatásban ülő gazdájával. Bár sztárolt ló tulajdonosa az átlagember számára talán a legismertebb név abban az áfacsalási ügyben, amely nemrég bukott ki, mégsem ő a főkolompos, legalábbis ez szűrhető le azokból az információkból és elbeszélésekből, amelyek a hvg.hu-hoz eljutottak. A gyanúsítotti kör egyik, ha nem a központi figuráját a lapnak sikerült beazonosítania

„Cukroznak azok, meg déli gyümölcsöznek, nagyban, de közben csalják az adót” – Kiskőrösön szinte akárkit megszólítottak a kocsmában, ilyesmit mondott, amikor azt hozták szóba, hogy kik lehetnek benne a múlt héten feldobott cukros áfacsalási ügyben. A szóban forgó család háza a városi rendőrkapitányságtól egy saroknyira van. A lap szerint az ügy kapcsán az 55 éves családfőt és 27 éves lányát gyanúsították meg. Ők is előzetesben vannak. A család már korábban is összetűzésbe keveredett az adóhatósággal: hivatalos és nyilvános papír van arról a fent említett családtagok nem tartotta be az adózási fegyelmet. Többször rákerültek a nagy adótartozók listájára.

Hogy egyszerre kerültek bajba Overdose gazdájával, aligha véletlen. A hvg.hu több olyan céget is talált, amelyekben mindannyian érdekeltek.

Kiderült az is, hogy a NAV által leleplezett ügy egyik gyanúsítottját Futó Barnabás védi. Ő pár hónapja az adóhatóság elnökét, Vida Ildikót képviselte a kitiltási botrány idején. Vida magánszemélyként perelte be André Goodfriendet, az akkori amerikai ügyvivőt állításai miatt. A lap azzal a kérdéssel fordult az ügyvédhez, nem összeférhetetlen-e, hogy a Vida-vezette NAV gyanúsít egy embert, akinek a védelmét elvállalta, miközben nemrég még Vida az ügyfele volt? Az ügyvéd szerint ez nem vetődik fel, mert – mint magyarázta – az ügyvédi etikai törvény szerint azzal szemben nem képviselhet ügyet, aki korábban ügyfele volt. Egyrészt a NAV nem volt ügyfele – hanem Vida magánszemélyként -, másrészt nem a NAV ellen képvisel ügyet, hanem védelmet lát el olyan ügyben, amelyben az adóhatóság nyomoz, érvelt Futó. Ügyfeléről, Ny. Józsefről azt állította: nem tudott arról, hogy bűnszervezettel került kapcsolatba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik