Bosszantó, mikor egy egyébként sűrűn járó busz megállójában fél órát kell várakozni a reggeli hidegben csak azért, mert a BKV garázsaiban egyre kevesebb működőképes busz van, egyre több jármű robban le a forgalomban. Olvasónk is erre panaszkodik:
Tisztelt BKV-figyelő!
Alábbiakban küldöm a szinte naponta ismétlődő bosszúságainkat – Csillaghegyről.
2009. április14., kedd, hajnali 5 óra 35 perc. Csillaghegy, Czetz János u., Huba utcai buszmegálló. Hőmérséklet: +4 fok, ennek megfelelő öltözet. Madárcsicsergés, tavaszi illatok, a kertekben virítanak a tulipánok és a virágba borult gyümölcsfák. Húsvét utáni kipihent, stresszmentes hangulatban irány a munkahely. A hét első munkanapja.
A 134-es busz 2009. április 1-től érvényes menetrend szerinti járata késik. Ezt ugye, már megszoktuk. Hála a tavasznak és a kora reggeli szürkületnek, már olvasással csaphatjuk agyon a várakozás unalmas perceit. Az újság 3 teljes oldalát betűről betűre kiolvastam. A 134-es busz sehol. Immár 5 óra 45 perc. A remény hal meg utoljára, olvasok tehát tovább. Bár kissé hűvösebbnek érzem az aszfaltot lábaim alatt, a megfelelő öltözék is mintha lassan lengének tűnne, de sebaj! Fel-alá sétálgatva olvasok tovább.
A madárcsicsergést egyszer csak motorzúgás zavarja meg. Egy 134-es! A baj csak az, hogy Békásmegyer felé robog! Ami azért – ismerjük el – igazán nem jellemző tempó a mi buszunknak, melyet mi csak csigajáratnak nevezünk. Tehát robog a busz – üresen! Meg nem áll egyetlen megállóhelyen sem.Furcsa, nem furcsa, még mindig tántoríthatatlanul bízom abban, hogy egyszer majd csak megérkezik az Árpád-híd felé közlekedő 134-es is. Míg ezen elmélkedem távolba meredő szemekkel, ismét motorzúgást hallok: nini, egy 134-es busz, száguld Békásmegyer felé olyan tempóban, mintha legalábbis Fittipaldi vezetné (a fiatalabbak kedvéért: Fittipaldi régen híres Forma 1 pilóta volt). Ez a busz is üres, ez se áll meg sehol.
No, itt már halvány reménysugár világlott lassan befagyni készülő szemeim előtt (mert +4 fok, ugye, mégsem valami simogató tavaszi langymeleg). Ha már két üres busz is a békásmegyeri buszvégállomás felé süvített, majd csak megérkezik valamelyik az Árpád-híd felé is.
Olvasok hát tovább, bár az újsághírek némelyike egy ökölcsapás éhgyomromra, de mi, a 134-es utasai edzettek vagyunk ám! Minket nem lehet csak úgy legyűrni holmi cikkecskékkel, holmi – immár tudatosult – buszkimaradással! A hét első munkanapján? Csak nem hagyom elrontani a hetemet! Nem és nem! Olvasok tovább. Lassan azonban összefolynak a betűk szemeim előtt. Rájöttem, hogy reszketek. A hidegtől. Merthogy hideg van. Immáron 25 perce álldogálok a buszmegállóban buszra vára – hiába. Egy idősebb hölgy is egyre türelmetlenebbül topogással melengeti lehült lábait. Már leheljük ujjainkat. Feladom, nem tudok tovább olvasni se. Pedig az évszaknak megfelelő öltözékben vagyunk, csak hát azért mégsem félórai hajnali ácsorgásra predesztinált ruhadarabok borítják időben munkahelyre beérés után vágyakozó testünket.
6 óra 2 perc.Sétálgatunk a megállóban és nyomdafestéket nem tűrő gondolataim támadnak. Táskámban mintha mocorgást észlelnék: a buszbérletem! És akkor aztán fejemben elszabadultak a gondolatok: fizetésem 1/10-ét fizetem ki fiam és saját bérletemért, 7 (azaz HÉT ) megállóért. Mit kapunk cserébe? NAPONTA kimaradó 134-est. Ha megérkezik végre a következő, a MARHAVAGON szindróma lép fel, az utasszállítás módját tekintve.
6 óra 5 perc. MEGÉRKEZETT! (a marhavagon, bocsánat, csigajárat).
A Huba utcától a Raktár utcáig közel 50 perc alatt értem el! Egy normális busznak ez 10 perc (lásd 34-es busz, merthogy néha megtesszük, hogy elgyalogolunk a 34-es Szentendrei úti megállójához. Láss csodát! – mindig pontosan érkezik, mindig normális tempóban közlekedik, nincs marhavagon szindróma érzet és 10 perc alatt megteszi fenti útvonalat).
Mondhatná valaki, akkor miért nem gyalogolunk fel máskor is 15-20 perc alatt a 34-es járathoz? Elmesélem. Azért, mert a Czetz János utca járdáin lehetetlen bokatörés nélkül közlekedni. A járdák menti fák gyökerei ugyanis akkora kitüremkedéseket produkálnak a járdán, hogy az életveszély. Ha felgyalogolunk a 34-eshez, azt csakis az úttesten tesszük. Remélve, hogy az autóvezetők élve hagynak minket. De ez már egy másik történet.
Visszatérve a 134-eshez. Sokszor utánajártunk már annak, mi lehet az oka annak, hogy a 134-es (volt 42-es buszjárat) olyan megalázóan csapnivaló, amilyen? A válasz mindig az volt, hogy mert rossz állapotban vannak a buszok, az alacsony lépcsőjűek kiégnek, lerobbannak, ezért a járatkiesés.
Tessék mondani, mennyiben érdekel ez minket, utasokat? Mondtuk-e mi valaha is egy ellenőrnek, hogy most nem vettünk bérletet, mert ki-kimaradnak a buszok, mert elkésünk a munkahelyünkről, mert lekési a gyerek a vizsgát, mert elhúz a busz az orrunk előtt anélkül, hogy megállna? Nem mondtuk! Mi megvesszük bérletünket, jegyünket.
Ki a felelős mindezért? Tudjátok mit, engem már nem is az érdekel, ki a felelős. Az érdekel, hogy gyomorgörcs nélkül, időben érkezzen a 134-es járat.
Aki erre tud megoldást, kérem, jelentkezzen!
U.i.: Ma délután 17 óra 20 perckor teljesen megszokott látvány fogadott a csillaghegyi Czetz János utcában: egy lerobbant 134-es!Következmény: járatkimaradás csúcsidőben. És így tovább…
