Gazdaság

Még mindig a pénzügyesek keresnek legjobban

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 5,7 százalékos növekedése mellett - az idén az első hat hónapban 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A nettó átlagkereset a versenyszférában és a költségvetési szektorban egyformán 9,7 százalékkal emelkedett így a féléves reálbér növekedés is ugyanannyi volt. – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A júniusi bruttó keresetek csak 0,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a nettó kereset pedig 7,5 százalékkal nőtt. A júniusi reálbérek a versenyszférában 2,9 a költségvetési szektorban 0,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 2,9 százalékkal, 207 719 forintra nőttek, a költségvetési szférában 0,5 százalékkal,194 694 forintra csökkentek, míg a nettó keresetek 8,4, illetve 5,8 százalékkal emelkedtek.

A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi, biztonsági tevékenység volt (449.500 forint), ezt követte az információ és kommunikáció (375 400 forint) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (351 600 forint). Legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (123 900 forint), valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászatban (137 200 forint) dolgozók kerestek.

A rendszeres átlagkereset júniusban 2,6 százalékkal volt magasabb a versenyszférában és 1,4 százalékkal a költségvetési intézményeknél. Ezen belül az iparban 3,9 százalékos volt a rendszeres átlagkeresetek éves emelkedése júniusban a mezőgazdaságban 4 százalékos emelkedést mértek, míg az építőiparban stagnáltak a rendszeres munkajövedelmek. A szolgáltatásokon belül a pénzügyi és biztosítási ágazatban 7,2 százalékos emelkedést mutat a statisztika a közigazgatásban pedig 12,9 százalékos volt a béremelkedés.

Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január-júniusban átlagosan 2 millió 671 ezer volt.

Idén január–júniusban a költségvetési szférában 767 ezren, a versenyszférában 1 millió 803 ezren dolgoztak. A költségvetési szférában – a közfoglalkoztatás bővülése miatt – 4,9 százalékkal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,3 százalékos csökkenés következett be. A versenyszférában 2,4 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint az előző év első felében. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma 0,2 százalékkal emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik