Üzleti tippek koronavírus

Koronaválság: újratervezésre kényszerültek a kkv-k

A kisvállalkozások kétharmada, a fogyasztók háromnegyede változtatott szokásain a COVID-19 miatt.

Miközben a világ kis- és mikrovállalkozásai továbbra is érzik a koronavírus-járvány pénzügyi hatásait, a többi között az is nyilvánvalóvá vált, hogy a túléléshez elengedhetetlen az eladáshelyi fizetési élmény átgondolása. A Visa ezért kiadta Back to Business című globális tanulmányát, melyben a pandémia következtében beindult és a digitális kereskedelem felé mutató jelentős elmozdulást vizsgálta.

A nyolc piacon végzett, kkv-kat és fogyasztókat vizsgáló tanulmány szerint világszerte 10-ből csaknem 8 fogyasztó (78%) változtatott fizetési szokásain, hogy csökkentse a fizikai kontaktusok számát. A kis- és középvállalkozásoknak pedig több mint kétharmada (67%) próbált ki valamilyen új eszközt – legyen az egy e-kereskedelmi oldal indítása vagy az alkalmazott POS technológia megújítása –, hogy életben tartsa üzletét.

Üzleti informatika: a járvány gyors fókuszváltást eredményezett
Úgy tűnik, az új helyzet legfőbb nyertese az integrált kommunikáció területe.

„Az értékesítési helyekhez kapcsolt viselkedési formák az idő múlásával mindig is változtak. A COVID-19 azonban azonnali igényt teremtett a biztonságosabb és hatékonyabb vásárlási élmény iránt mind online, mind az offline térben, amire a fogyasztók a digitális kereskedelemre való rohamos áttéréssel reagálnak” – mondta Suzan Kereere, a Visa globális kereskedelmi és értékesítési vezetője.

A kutatást az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kanadában, Németországban, Hongkongban, valamint Írországban, Szingapúrban és az Egyesült Arab Emírségekben végezték el.

Tarol a digitális kereskedelem

A vevők számára a járványhelyzet idején az egyérintésesnek is nevezett fizetés minden vizsgált piacon kardinális tényezővé vált. A fogyasztók 63 százaléka váltana új üzletre, ha az kínál fizikai érintkezés nélküli fizetési lehetőségeket. A válaszadók 46%-a számára az ilyen típusú fizetési módok használata az egyik legfontosabb biztonsági intézkedés, amit az eladási helyektől elvárnak.

A fogyasztók 48%-a nem vásárolna olyan üzletben, amely csak olyan fizetési módszereket kínál, amelyek során a pénztárossal vagy egy megosztott eszközzel kontaktust kell teremteni.

Új program segítene a koronavírus miatt bajba jutott kkv-knak
A digitalizáció ma már nem lehetőség, hanem a működés és a piacon maradás alapfeltétele.

A megkérdezettek 78%-a változtatott fizetési szokásain, beleértve az online vásárlást, amikor az lehetséges (49%), az érintéses fizetéseket (48%), és a ritkább készpénzhasználatot (46%).

Többségük (70%) először használt egy új vásárlási vagy fizetési módot: köztük 26% volt, akik érintéses módszerrel fizettek bolti vásárlásaik során, 34% vásárolt élelmiszereket és háztartási cikkeket online, 28% vett fel éttermi rendelést az étterem falain kívül és 25% vásárolt az interneten bolti átvétellel.

Hol lesz az alagút vége?

A nemzetközi felmérés szerint a kkv-k tulajdonosai legalább 6-10 nehéz hónapra számítanak még, mielőtt vállalkozásuk visszatérhet a régi kerékvágásba.

A legfontosabb közvetlen aggodalmaik a bevételcsökkenés (52%), az új ügyfelek szerzése (46%) és a bérek csökkentésének kényszere (22%).

A megkérdezett cégek 28 százaléka próbált meg célzott hirdetést feladni a közösségi médiában, vagy termékeket és szolgáltatásokat online értékesíteni (27%). További 20%-uk vezetett be érintéses fizetési megoldásokat. 33 százalékuk mondta azt, hogy kevesebbszer vagy egyáltalán nem fogad el készpénzt a koronavírus-járvány óta.

Emellett a válaszadó vállalkozások több mint fele (53%) tervez csalások kivédésére tervezett megoldást vásárolni, hogy megvédje üzleti tevékenységét a digitális kereskedelemre való áttérés alatt.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik