Üzleti tippek

Matolcsy kifényesítette a forintot

Nagyot erősödött a hazai deviza a nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatára, a kormányzati kommunikáció pedig a további kamatvágásnak kedvez – adott gyors diagnózist az XTB vezető elemzője.

A forint a hét elején egyszer megjárta a 300 közeli szintet is az euróval szemben, de három napja lassan, de biztosan erősödő pályára állt. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a kormányzati kommunikáció támogatta a hazai deviza erősödését. „Bár szerdán nem érkezett konkrét ígéret, de van esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére. Ezt erősíti, hogy láthatóan a kormány már nemcsak a GDP-arányosan 3 százalék alatti hiány mellett kötelezte el magát, hanem a gazdasági növekedés beindítása mellett is” – fejtette ki Soós Róbert, az XTB brókercég vezető elemzője. „Ehhez pedig még alacsonyabb alapkamatra van szükség, amelynek a megalapozásához hasznos a piacbarát kommunikáció” – tette hozzá a szakértő. Az elemzők év végére átlagosan 5 százalékra várják a magyar rátát.

Mégsem indul be a bankóprés?

Jót tett a forintnak az is, hogy a monetáris tanács szerint nincs szükség nem konvencionális eszközökre a jegybanki politikában (vagyis például arra, hogy az MNB magyar államkötvényeket vásároljon a másodpiacon). Az igazi húzóerőt azonban a csütörtöki kereskedésben az adta, hogy a nemzetgazdasági miniszter a korábbiakhoz képest jóval konzervatívabban nyilatkozott a The Wall Street Journalnak a szükséges jegybanki lépésekről. Matolcsy György szerint a Magyar Nemzeti Banknak rendkívül óvatosan kell lépnie a gazdaság élénkítése érdekében, tekintve az ország jelentős devizaadósságát és a pénzpiacok bizonytalan állapotát. A tárcavezető kijelentette: az MNB-ben semmiképpen sem szabad a bankóprés működtetésével finanszírozni az államháztartás deficitjét. (Ez tartották egyébként az egyik legnagyobb kockázatnak a befektetők.)

A nyilatkozat hatására a forint egészen a 292-es szint alá erősödött az euróval szemben. Még a 291,70-es erős támasz szintet is átlépte rövid időre, azóta azonban kicsit visszakorrigált, ahogy az várható is volt – összegezte csütörtökön Soós Róbert.

A vezető elemző szerint a kormány azt hangsúlyozza, hogy nagyon fontos az infláció féken tartása és a pénzügyi stabilitás. Ez pedig már csak azért is jó üzenet a piacoknak, mert hétfőn kezdődött az amerikai és a londoni kötvénybefektetői roadshow. Orbán Viktor szerdai nyilatkozata alapján egyelőre úgy látszik, hogy elköszönhetünk az IMF-hiteltől, és a kormány a pénzpiacokról devizakötvény-kibocsátással szeretné bevonni a szükséges, nagyjából 4,5 milliárd eurót. Így tehát nem árt, ha a kabinet minden fronton erősíti a piaci bizalmat.

Vesztesből régiós nyertes

A forint a fejleményeknek köszönhetően kiemelkedő teljesítményt nyújtott a régióban. A lengyel zlotyt például lehúzza a további várható kamatvágás, a cseh korona pedig oldalazik. Az XTB vezető elemzője szerint bizonyos pozíciók kiesése is segítette a forint erősödését. Azok, akik korábban a 305-310-es euró-forint árfolyamra fogadtak például 296-os stop loss-szal (veszteségminimalizálási limittel), azok a jelentős veszteség mellett mostanra tömegesen kiestek. Soós Róbert a továbbiakban óvatosságra int, szerinte most csak rövid távon érdemes a forint ellen spekulálni.

Az elemző arra számít, hogy a jegybankelnök-váltást 290 körüli euró árfolyammal várja majd a forint. A befektetőknek egyre kevésbé számít, hogy kié lesz a pozíció. Matolcsy Györgyöt is elfogadná a piac, most csak az a fontos, hogy tudják, mi várható – tette hozzá.

Folytatódik a kivárás a tengerentúlon

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a szerdai közlemény alapján elvesztette az év eleji bátorságát. Korábban arról is szó esett, hogy már látják a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási program végét. Most azonban ismét megerősítették, hogy addig folytatódik a program, amíg az amerikai munkaerőpiac nem talál magára. Ez számokban: amíg a jelenlegi 7,8 százalékos munkanélküliségi ráta 7 százalék alá nem süllyed (a Fed az MNB inflációkövető politikájával szemben a munkaerőpiaci trendeket figyeli). A nyilatkozat hangvételében szerepet játszhatott az is, hogy a negyedik negyedéves GDP-adat hosszú idő után megint visszaesést mutatott, bár csak szerény, 0,1 százalékos mértékben.

A Fed politikája tovább gyengíti a dollárt, míg az Európai Központi Bank az euró erősödésének kedvez. Az elemző szerint ezek alapján van még tér az emelkedésre az euró-dollár keresztárfolyamnál.

A dollárgyengülés rendszerint kedvez a nyersanyagoknak, így az aranynak is. Bár hozzá kell tenni, hogy a nemesfém árfolyamában az év eleje óta 3 százalékot gyengülő dollár eddig nem jelentkezett érdemben. A kereskedési szakértő a továbbiakban sem számít 1730 dollár fölötti aranyárfolyamra, amelynek főleg a látványosan javuló kockázatvállalási hajlandóság az oka. Ezt jól mutatja, hogy a hagyományosan menedéknek tekintett eszközök, mint a német és az amerikai állampapírok hozama is emelkedett. Az elemző úgy látja, hogy a befektetők szeretnének most már hozamot elérni a válság óta eltelt ötévnyi böjt után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik