Gazdaság

A jegybank döntött: nem lesz megállás a forintnak

simor-andras(960x640)(2).jpg (simor andrás, )
simor-andras(960x640)(2).jpg (simor andrás, )

Ismét alapkamatot csökkentettek, várhatóan átugorja a 300 forintot az euró ára.

Ismét negyed százalékkal csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, s így az eddigi 5,75 százalék helyett 5,5 százalékos lesz az irányadó kamatláb. Az elemzők nagyjából erre számítottak: a Bloomberg által megkérdezett 28 elemzőből 27 ezt várta.

Olcsóbb a vállalatoknak

Az alacsonyabb kamatszint nyomán elvileg olcsóbbá válhatnak a hitelek, ami segítheti a vállalati hitelezés beindítását. A vállalati hitelpiac eldugulása jelenleg a gazdaság egyik legfontosabb problémája, igaz, ezt más tényezők is akadályozzák, például a bankok profitszintjének csökkenése miatt elolvadt kockázatvállalási hajlandóságuk és a külföldi beruházások alacsony szintje (emiatt a potenciális magyar partnerek is kevésbé tudnak befektetni).

Drágább a lakosságnak

Ugyanakkor a döntés nyomán várhatóan nagyot gyengül majd a forint. Az euró árfolyama már napok óta a 300 forintot kerülgeti, s június óta nem volt ilyen alacsony a forint napközbeni értéke. Ez a devizahitelek törlesztőrészletét is megemelheti.

Egész évben ez lesz

A mai döntés fényében az Equilor Befektetési Zrt. valószínűsíti, hogy idén tovább folytatódik a kamatcsökkentési ciklus, év végére 4,5-4,75 százalékos lesz az alapkamat. A monetáris lazítások terén csak akkor várnak szünetet, ha jelentős sokk éri a magyar piacot, ami 300 feletti forintárfolyammal és tartósan növekvő kötvénypiaci hozamokkal párosul.

Az Equilor szerint a forintpiacon a kamatdöntés ezzel együtt nem okoz látványos megingást, hiszen a piac erre a lépésre számított. Ráadásul a jelentősebb forintgyengülés mögött inkább az MNB-elnökváltás körüli feszültség áll, semmint a forint kamatelőnyének csökkenése. Utóbbi ugyanis még így is kellően nagy a fejlett piaci devizákhoz képest.

„Úgy gondoljuk, hogy most a 300-as lélektani szint megállíthatja a forintgyengülést, ám a következő egy-két hónapban nagy kilengések jöhetnek, ami akár jelentősen 300 fölé tolhatja az EUR/HUF árfolyamot. Ezt követően azonban stabilizálódhat a forint, év végére ismét 290 körüli szinteken mozoghat a hazai deviza euróval szembeni árfolyama” – véli Gabler Gergely szenior elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik