Üzleti tippek

200 millióért bírságolt a PSZÁF idén

A pénzforgalmi szabályokat sértik meg a leggyakrabban a hazai tőkepiaci cégek. Az első hét hónapban csaknem 200 millió forint bírságot szabott ki a PSZÁF.


Az idén az első félévében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összesen 35,72 millió forint bírságot szabott ki a pénzügyi intézményekre, ezen belül a legnagyobb összeget, csaknem 15 millió forintot a biztosító társaságoknak kellett fizetniük – mondta az Binder István, a felügyelet szóvivője hétfőn az MTI-nek. Ha azonban figyelembe vesszük a júliusi adatokat is, akkor a bírság már mintegy 200 millió forint.
Az idén január és június között a különböző jogszabálysértések miatt a tőkepiaci szereplőkre 10,8 millió, a hitelintézetekre 6,1 millió, a pénztárakra pedig összesen 3,83 millió forint felügyeleti bírságot vetett ki a hatóság.

Az utóbbi évek legmagasabb összegét, 136,59 millió forintot 2003-ban kellett fizetniük a felügyelt intézményeknek: a tőkepiaci intézményeknek ekkor 70 millió forintot, a hitelintézeteknek 41,9 milliót, a biztosítóknak 22 milliót, a pénztáraknak pedig 3,57 millió forintot.

Tavaly valamivel kisebb összeget, 128,35 millió forint büntetést szabott ki a hatóság: ebből 36,2 millió forintot a tőkepiaci szereplők, 64,4 milliót a bankok, 22,3 milliót a biztosítók, míg 5,37 millió forintot a pénztárak fizettek.

Az idén az első félévben a legmagasabb, 5 millió forintos büntetést a Cashline Értékpapír Rt. fizette, miután 15 különböző jogszabálysértés miatt elmarasztalta a felügyelet.

A félév lezárását követően azonban már változott a helyzet, mivel júliusban 50-50 millió forintot rótt ki a PSZÁF a Pick Rt. két tulajdonosára, illetve 30-30 millió forintot az Aragóra és a Délhús Rt-re szabálytalan befolyásszerzés miatt.

A PSZÁF tapasztalatai szerint a tőkepiaci cégek leggyakrabban a pénzforgalmi korlátozásokat sértik meg, illetve nem megfelelően kezelik az ügyfelek pénzeszközeit. A biztosító társaságoknál a leggyakoribb probléma az elégtelen vagy félrevezető ügyfél-tájékoztatás, a pénzintézeti szektorban pedig a bankcsoporthoz nem tartozó pénzügyi vállalkozások esetében fordul elő jogszabálysértés a cégek elégtelen tőkehelyzete és a romló eszközállománya miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik