Üzleti tippek

Finanszírozás négy keréken

Amikor a cégnek már csak megbízható járművekre van szüksége a továbblépéshez, előnyösebb is lehet a flottalízing, mint a vásárlás.

A hazai finanszírozók – köztük az e piacon is meghatározó banki hátterű lízingcégek – megrendelés esetén gépjárműflották egyben történő lízingelésére is vállalkoznak, mégpedig az egyedi autóra, haszongépjárművekre vonatkozó igényekhez képest gyakorta kedvezőbb feltételekkel. Erre szükség is lehet, hiszen sok vállalat menedzsmentje itthon változatlanul mindenáron tulajdonolni akarja a járműparkot, mondván: „csak az a biztos, amit megvettünk”. A változás szelét jelzi, hogy áprilistól már olyan nagy (állami) cégek is lízingelt járműparkba ültetik munkatársaikat, mint például a Magyar Posta: a Porsche Lízinggel kötött megállapodás révén konkrétan közel 200 Skodába, Seatba, Audiba és mikrobuszokba.

Kis- és középvállalkozói (kkv) flotta kialakítására jellemzően 5-25 jármű esetében vállalkoznak a finanszírozók. A legkisebb cégek esetében persze nem ritka az a megoldás, hogy 3 járművet használnak a munkatársak, egyet-egyet pedig a tulajdonos és felesége. A CIB Lízing csoport a kkv-ügyfélkörnek már 3 gépjárműtől is flottalízinget kínál – mondja Técsi Attila operációs igazgató. Ha pedig a finanszírozási szerződéshez autópark-kezelés (Üzlet & Siker, 2004. okt.) is kapcsolódik, meglepő módon már egyetlen autóhoz is flottakondíciókat rendelnek – licitál rá Révész Tamás, a Budapest Autó csoport vezérigazgatója.

A pénzügyi lízing kondíciói sokban hasonlítanak a klasszikus bankhitelhez. Szerződéskötés előtt a lízingcégek nemcsak az ügyfélnek jelentkező cégeket, hanem a járművek és az ügylet típusát is minősítik, és ennek alapján szabják meg a lízingdíj terhét. Biztonsági garancia a konstrukcióhoz elvárt, a bruttó vételár alapján számított önrész. Ez flották esetében az egyedi járműfinanszírozásnál jellemző 20-30 százalékos mértékűnél alacsonyabb, de a Raiffeisen Lízing Rt. szerint akár 0 százalékos is lehet jó adottságú cég esetében. (A „jó adottság” általában megfelelő cégméretet és 2-3 évnyi pozitív üzleti eredményt takar.)

Minősítés, szerződés

Az adósminősítéshez a Budapest Autó például az ügyfél által kitöltendő hitelkérelmi űrlapon egyebek közt a vállalkozás tevékenységi körére, indulásának évére, előző esztendei árbevételére és adózás előtti eredményére kérdez rá. Ha ezekkel minden rendben van, a szerződéskötés már gyorsan megy. Az Erste S Lízing például általános szerződési feltételeiben azt ígéri: a kitöltött dokumentumok benyújtásától számított 3 napon belül szerződést köt. „Hangsúlyt fektetünk arra, hogy a minősítés ne jelentsen időkiesést, így egyes esetekben mindez akár 2 óra alatt is megtörténhet” – húzta alá a CIB-es Técsi Attila.

A lízingkonstrukció során általában változó kamatot számítanak – pénzügyi lízingnél kizárólag ilyet ajánl többek közt az Erste és a Budapest Autó –, s a kamatot a kölcsön devizanemétől függően a budapesti, euró alapú (frankfurti) vagy éppen a svájci bankközi kamatlábhoz (Bubor, Euribor, illetve CHF Libor) igazítják. Az Erste például minden év január és július 1-jén igazít kamatain, mégpedig – mint aprólékosan megfogalmazták – az aznap a Reuters hírügynökség által 11 órakor közzétett 6 havi bankközi kamatlábakat figyelembe véve.

Forintban vagy devizában?

A legnagyobb banki hátterű lízingcégek

1. CIB Lízing (CIB Lízing Rt, CIB Credit Rt.)
2. Merkantil Car Gépjármű Lízing Rt.
3. K&H Lízing (K&H Pannonlízing Rt., K&H Autófinanszírozó Rt.)
4. Erste Leasing Rt.
5. Raiffeisen Lízing Rt.
6. Budapest Autó (Budapest Autófinanszírozási Rt., Budapest Autópark-kezelő Rt.)
7. MKB Eurocredit Rt.

A kamat mellett a céges ügyfeleknek olykor néhány százaléknyi kezelési költséggel is számolniuk kell, ezt nem ritkán a jármű bruttó vételárának részeként tüntetik fel. Fontos szabály, hogy a banki fogyasztási kölcsönökhöz hasonlóan e konstrukcióknál is jelezni kell az ügyfelek számára a valamennyi költséget összefoglaló teljes hiteldíj mutatót (THM).

Ügyfeleink több mint 90 százaléka devizaalapú finanszírozási szerződést köt az alacsonyabb kamatok miatt, ezen belül is a svájci frank a legjellemzőbb – összegezte tapasztalataikat Lukács István, a Peugeot Hungária egyik márkakereskedője, a Peugeot Gablini kereskedelmi igazgatója. A lízing mellett a deviza rövid ideje a tartós bérletnél is hódít: az e területtel foglalkozó Budapest Autópark-kezelő Rt.-nél a szerződések 12 százaléka ilyen.

Az ok egyszerű: Révész Tamás szerint a forintkamatok az euró alapúhoz képest 80, a svájci frankéhoz képest 140 százalékkal drágábbak. A CIB-nél magasabb törlesztő részletű konstrukció esetén a havi teher akár 20 ezer forinttal is olcsóbb lehet. Ez még az árfolyam ingadozásának kockázatát figyelembe véve is megéri a cégnek – véli Técsi Attila, de elismeri: azért náluk is nagyobb a forintos lízingszerződők aránya. Az ő táborukat növelheti, amit minden lízinges vezető megerősített: a forintkamatok közelmúltbéli esése jócskán apasztotta az e pénznemben számított lízingkamatokat is.

Maguk keresik ügyfeleiket

A flottalízing 3 haszna:

1. Nagyobb értékű járműpark is beszerezhető úgy, hogy a teljes vételár helyett csak havi, negyedéves vagy egyéb gyakorisággal kell a részleteket fizetni. A munkába állított járművek segítségével e közben többlethaszon érhető el, ami menet közben kitermeli a lízingelt jármű árát.
2. Segítségével követhető a járművek műszaki-technikai változása, folyamatosan hozzá lehet jutni a legkorszerűbb járművekhez (akár egyik lízingügyletből átlépve a másikba), míg a tulajdonjog megszerzésével az értékesítés körülményesebb.
3.  A finanszírozók autópark-kezelő testvércégeik révén kényelmi szolgáltatások sorát nyújtják.
Forrás: bankweb.hu

A pénzügyi lízing vagy a tartós bérlet lehetőségei közül a legtöbb kkv – a CIB-nél például négyötödük – ma még az előbbit választja, annak is zárt formáját. Ennek oka elsősorban a tulajdonszerzés vágya (a futamidő végén), az egyszerűbb adminisztráció, illetve a tartós bérlet díjához kötődő 25 százalékos általános forgalmi adó (áfa) megspórolása érdekében. Ám a tartós bérlet a nagyvállalatok után fokozatos tért hódít a kisebb cégek között is.

A céges ügyfelek kedvezőbb megítélését segíti – s ez által számukra alacsonyabb lízingkamatokat is teremt – az, hogy a vállalati flottalízing a „béke szigetének” számít a problémákkal teli lakossági finanszírozáshoz képest. Ennek egyik oka, hogy a vállalati piacon elhanyagolható a munkájukért jelentős jutalékot felszámító brókerek, közvetítők aránya. A lízingcégek ugyanis általában saját maguk kutatják fel lehetséges ügyfeleiket a kkv-szektorból. A lakossági ágon gyakori 0 százalékos kezdeti (de végül magasabb, s ezért kockázatosabb) törlesztő részletű megoldások helyett itt az egyenletes kamat- és tőkefizetés dívik.

Operatív lízing (tartós bérlet):

Az ügyfél (lízingbevevő) ebben az esetben nem kíván a lízingtárgy tulajdonosává válni a futamidő végén sem, kizárólag bérelni, használni kívánja azt. Míg a pénzügyi lízing a hitelhez hasonlít, az operatív lízing bérleti konstrukció. A finanszírozó (bérbeadó) a lízingtárgy tulajdonosa, ő aktiválja könyveiben és gyorsított értékcsökkentési leírást alkalmazhat. A bérbevevő bérleti díjat fizet, melynek 25 százalékos áfa-tartalmával együtt költségként visszaigényelhet. A nettó bérleti díjak költségként elszámolhatók. A futamidő végén a lízingtárgyat a lízingbevevő elméletileg visszaadja a lízingbeadónak, aki azt másnak értékesítheti. Ám a gyakorlatban többnyire az addigi lízingbe vevő szeretné, ha a tulajdonába kerülne. Ezért a lízingbe adó általában az eredeti kereskedésnek értékesíti a lízingtárgyat, ezt követően pedig már utóbbi adja el a végleges tulajdonosnak. Utóbbi nem lehet a korábbi cég, mert akkor vissza kellene fizetni a leírt költséget, de lehet magánszemélyként a cégvezető. Tartós bérletet akkor célszerű választani, ha a vállalkozás költségként számolná el a díjakat, illetve – az eszközarányos mutató javítása érdekében – mérlegen kívül akarja szerepeltetni az eszközöket.
Forrás: lizing.lap.hu, regio.co.hu

Flottalízingnél is lehetőség van arra, hogy az ügyfél ne kössön casco biztosítást a finanszírozott járművekre, s így valamivel olcsóbbak legyenek fizetési terhei. E no casco-nak nevezett megoldásokat azonban nemcsak a nagy kockázat miatt (ha sérül a jármű vagy ellopják, nem fizet biztosító, viszont természetesen továbbra is le kell róni a havi lízingdíjat), hanem egyéb okokból is ritkán igénylik a céges ügyfelek. Jó tudni, hogy a finanszírozó a no casco-s megoldások mögé maga köt úgynevezett hitelportfólió-biztosítást, aminek terhét esetleg éppen a casco-t vállalni nem akaró ügyfél fizetheti meg.

A biztosítás megkötése mellett szól az is – érvelt Lukács István –, hogy az a már említett autópark-kezelés része, csakúgy, mint például szükség esetén a csereautó, a súlyadó befizetése vagy éppen a benzintankolás árának kártyával történő kiegyenlítése. Az autópark-kezelő cégek gyakorta biztosítási díjkedvezményeket érnek el partnerbiztosítójuknál, ennek ellenére az ügyfélnek joga van esetleg másik biztosítónál szerződést kötni a járművekre.

Nyúlik a futamidő

A kkv-szektor gyenge tőkehelyzetét, alacsonyabb havidíj iránti igényét jelzi, hogy a finanszírozási futamidő egyre nyúlik: a korábban jellemző 36 hónapos mellett egyre gyakoribb a 48, 60 hónapos is. A másik magyarázat szerint ennek az az oka, hogy az újabb járművek egyre megbízhatóbbak, élettartalmuk nő. A Peugeot Gablini tapasztalata mindenesetre az előbbi verziót erősíti: sok kisvállalat újabban a korábban megszokott periódust egy-két évvel kitolva cseréli le járműparkját.

A késedelmes vagy vissza nem fizetett flottakölcsönök aránya azonban minimális. Nem csoda, hogy a szféra vonzó az újonnan startoló lízingcégeknek is, amelyek közül a régiek szerint többen kifejezetten veszteséges üzleteket is hajlandók kötni a piacszerzés érdekében. A bizonytalan hátterűek mellett szerencsére vannak stabilnak számító új jövevények is: mások mellett az eddig főképp biztosításairól ismert ING-csoport is a napokban indította el lízingszolgáltatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik