FN

Még javában tart a számháború az önkormányzatok jövő évi támogatási összegéről a települési szövetségek, a Belügyminisztérium (BM) és a Pénzügyminisztérium (PM) között. Valószínűnek látszik, hogy az átengedett személyi jövedelemadó aránya az idei 38 százalékról 40 százalékra nő. Ezen belül 20-20 százalékra rúg a helyben maradó rész és a lakosságszámhoz kötött hányad, vagyis az idei esztendőhöz [...]
1997. 07. 16. 00:00
Az OTP Banknál a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot olyan stabil tulajdonosnak tartják, amelynek gazdálkodási helyzete nem indokolja, hogy megváljon befektetésétől. Más a helyzet az Egészségbiztosítási Önkormányzattal, ahol a hiányt állandóan finanszírozni kell. Így előfordulhat, hogy e testület – a törvény előírásait követve – a birtokában lévő vagyonrészek értékesítéséből próbálja majd meg előteremteni a pénzügyi lyukak betöméséhez szükséges [...]
1997. 07. 16. 00:00
Jelentős változásokat hozott a hazai sörpiacon az idei esztendő. A hét közül két-két gyár fuzionált egymással, és a vásárlók az eddigieknél lendületesebb termékfejlesztésnek lehettek tanúi. A legföljebb stagnáló értékesítésű ágazat szereplői a minőségi sörök eladásában keresnek profitot és vigaszt.
1997. 07. 16. 00:00
Meglehetősen nagy a káosz a fővárosi ingatlan-nyilvántartásban: a hivatal öt évvel ezelőtti tulajdonosváltozások bejegyzésével is adós. A vállalkozások szempontjából rendkívül hátrányos, jogbizonytalanságot okozó, zűrzavaros helyzetet tetézi, hogy a felügyeletet ellátó agrártárca illetékes főosztályvezetője, Fenyő György nyugdíjazását kérte. Eközben gőzerővel folytatódik az a technikai fejlesztés, amelynek révén az ígéretek szerint 1999-re rendet
1997. 07. 16. 00:00
MILLIÁRD DOLLÁR 1994. 1995. 1996. Fejlesztési segély közpénzekből 70,8 71,2 69,5 Állami fejlesztési segély 59,5 59,2 57,7 Kétoldalú 40,5 40,0 35,4 Többoldalú 19,0 19,2 22,3 Egyéb finanszírozások 11,3 12,0 11,8 Kétoldalú 7,7 7,9 7,9 Többoldalú 3,6 4,1 3,9 Exporthitelek 6,1 4,8 3,5 Magántőke-áramlás 133,5 156,4 234,0 Közvetlen beruházások 44,9 50,4 60,0 Nemzetközi bankhitelek 42,6 60,0 [...]
1997. 07. 16. 00:00
A legnagyobb ügyhátralékot görgető Fővárosi Cégbíróságnak a gazdasági társaságokról szóló új törvény hatályba lépéséig le kell dolgoznia mintegy 70 ezres ügyhátralékát. Ez meglehetősen nehéznek ígérkezik, hiszen például a múlt hónapban csupán néhány százzal több ügyet intéztek el, mint amennyi újonnan beérkezett. A bíróság új megbízott vezetője, Zumbok Ferenc azonban már ezt is eredményként könyvelte el, [...]
1997. 07. 16. 00:00
A gomba módra szaporodó viták egyik terepe a ciklusváltás. Politikai értelemben lezárult a jelenlegi kormánykoalíció harmadik esztendeje, s egyre közebb kerül az 1998-as választási év. Optimista koalíciós helyzetmegítélések és prognózisok szerint a választások után sem változik a politikai erőtér, s politikai ciklusváltásról elmélkedni eleve felesleges. Ellenzéki térfélen viszont egyébként szokatlan egyetértés alakult ki arról, hogy a társadalmil
1997. 07. 16. 00:00
Részvénytársasággá alakult az eddig költségvetési intézményként működő Magyar Távirati Iroda (MTI). A több mint 2,5 milliárd forintnyi tőkéjű cégről az állam nem vette le véglegesen a kezét, bár az új támogatási konstrukciók még nem ismeretesek, mint ahogyan a vagyon nagysága és az adósságállomány sorsa is bizonytalan.
1997. 07. 16. 00:00
A külföldi befektetésekkel kapcsolatos politika szempontjából a világ Japánt évek óta csaknem zárt trezorként látja. Az amerikai és az európai bírálók szerint a kormány akadályt gördít azon külföldi cégek elé, amelyek japán vállalatokban szeretnének érdekeltséget szerezni, avagy saját helyi vállalkozást akarnak alapítani. Tény, hogy a szigetországba 1995-ben csupán 3,1 milliárd dollárnyi külföldi befektetés érkezett, miközben például az Egyesült
1997. 07. 16. 00:00
LASSAN APAD AZ ÁR KÖZÉP-EURÓPÁBAN. A Csehországot, Lengyelországot és részben Szlovákiát sújtó, évszázados rekordokat és gátakat elmosó árvizek eddig több tucatnyi halálos áldozatot követeltek. Az okozott károk összege milliárdokra (Csehországban például egyes becslések szerint 100 milliárd koronára) rúg. Magyarország ezzel szemben viszonylag olcsón megúszta a nagy nyári áradást: az árterek, vízparti nyaralók és alsó rakpartok [...]
1997. 07. 16. 00:00
Főszállítói szerződést írt alá a European Gas Turbines (EGT) és a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatója. Ennek értelmében az MVM két szekunder tartalék erőművéhez a francia energetikai cég szállítaná és helyezné üzembe a gázturbinákat, generátorokat és transzformátorokat. A hirtelen áramhiány esetére építendő, 125-125 megawattos beépített teljesítményű blokkok üzembe helyezését az MVM jövő év szeptemberére ígéri, [...]
1997. 07. 09. 00:00
Egyre nagyobb vetélkedés folyik a ma még többnyire a környezetkárosító módon elhelyezett lakossági hulladék ártalmatlanításáért. A piac - részben immár külföldi - szereplői ugyanis tudják, hogy a kommunális szemétben óriási üzleti lehetőség rejlik. A nagy tőkeigény mellett azonban gátolja a korrekt verseny kibontakozását az is, hogy az önkormányzatok alapvetően akkor járnak jól anyagilag, ha nem az - európai normáknak nem megfelelő - olcsó megold
1997. 07. 09. 00:00
A tárgyalási, a ratifikációs és a kezdeti beilleszkedési folyamatban – tehát várhatóan körülbelül 2001-ig – az alábbi főbb tételek terhelhetik a csatlakozók költségvetését: – A tárgyaló csoportok, a kezdeti, majd végleges delegáltak személyi, felkészítési költségei – A nyelvi felkészítés intenzív folytatása – Az összeköttetési rendszerek illeszkedésének biztosítása, korszerűsítése és folyamatos karbantartása – A légvédelmi rendszerbe [...]
1997. 07. 09. 00:00
A rossz időjárás és a kisebb vetésterület miatt idén várhatóan ötödével kevesebb cukrot termelnek a feldolgozók. A répaár még bizonytalan és a kis gyárak közül aligha éli meg mindegyik a '98-as szezont.
1997. 07. 09. 00:00
Az Electrolux 12 ezer munkást bocsát el; az új főnök bejelentette a háztartásigép-gyár átszervezését. Emögött azonban egy általánosabb probléma húzódik meg. Az tudniillik, hogy az Európai Monetáris Unió (EMU) létrehozása - pontosabban a kormányok azon törekvése, hogy az ehhez előírt feltételeknek megfeleljenek - súlyos gondokat okozhat az egész iparág számára.
1997. 07. 09. 00:00
Helyszín A vásár neve Időpont Kiállításszervező cég Basel INELTEC Szeptember 2-5. Ipari Reklám Kft. Brno Őszi Gépipari Vásár Szeptember 22-27. Mahir Kft. Bukarest TIB Nemzetközi Vásár Október 14-19. Hungexpo Rt. Dornbirn Őszi Vásár Aug. 30-szept.7. Mahir Kft. Gornja Radgona Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Vásár Augusztus 23-31. Studio Nova Kft. Izmír Nemzetközi Vásár Aug. 26-szept. 3. [...]
1997. 07. 09. 00:00
A hazai műanyagpiacot az alapanyag-kereskedelemben az export, a késztermékek esetében pedig az import túlsúlya jellemzi. Az alapanyaggyártók ugyanis a gazdasági rendszerváltás idején könnyebben váltottak piacot és változtattak termékstruktúrájukon, mint a késztermékek előállítói. A feldolgozott műanyagtermékek importfüggősége jóval kisebb lehetne, ha a hazai kis- és középes vállalkozók - hasonló méretű külföldi társaikkal szemben - jobban bírnák
1997. 07. 09. 00:00
A fúziók, felvásárlások számszerű csökkenése ellenére rekordmennyiségű tőkét mozgattak meg az év első felében az ilyen jellegű tranzakciók világszerte. Mint az az IFR Securities Data napokban publikált adataiból kitűnik, ezen a téren is az Egyesült Államok a piacvezető.
1997. 07. 09. 00:00
Továbbra is az óvatosság határozza meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tevékenységét. Ez a kamatok indokoltnál nagyobb mértékű csökkenésének fékezésében és a csúszóleértékelés ütemének fokozatos, a gazdasági folyamatokkal alátámasztott mérséklésében is tetten érhető. Ma már az 1998 végére prognosztizált 12 százalékos inflációs mérték sem tekinthető túlzott elvárásnak.
1997. 07. 09. 00:00
Mégsem pályázik a Mezőbank megvételére a Citibank – jelentették be az elmúlt héten az amerikai illetőségű hitelintézet illetékesei. E hírben első ránézésre semmi meglepőt nem találni, mivel egészen a legutóbbi időkig igazából csak az egyaránt osztrák tulajdonban lévő Raiffeisen Unicbank és a GiroCredit érdeklődött a Mezőbank iránt. Csak a privatizációs pályázat július elsejei kiírása előtti [...]
1997. 07. 09. 00:00
NATO-CSATLAKOZÁS AZ ELSŐ KÖRBEN. Magyarország, Lengyelország és Csehország társaságában, 1999-ben csatlakozhat a NATO-hoz – határoztak a tagországok a szervezet keddi madridi csúcstalálkozóján. Bár Franciaország és Olaszország végig kitartott azon álláspontja mellett, hogy Romániát és Szlovéniát is már az első körben a katonai szövetség tagjává kellene tenni, a szavazáson végül az Egyesült Államok által előnyben részesített [...]
1997. 07. 09. 00:00
Olvasói sztorik