FN

A hazai áruk, szolgáltatások és szellemi termékek külföldi bemutatkozását idén is támogatja az állam. Míg az ipari cégek a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Rt. (ITDH) közvetítésével, addig az élelmiszer-gazdasági vállalkozások a Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum (AMC) közvetítésével juthatnak anyagi segítséghez.
1998. 02. 11. 00:00
A Hypo-Bank Csoport sorrendben negyedik üzleti évét 1375 millió forintos adózás előtti eredménnyel zárta. A csapat tagjai: a bank brókercége, a Hypo-Securities Hungaria Rt.; a hitelintézet eszközalapú finanszírozásokkal foglalkozó társasága, a Hypo-Leasing Kft.; valamint a Hypo-Nyugdíjpénztár. Ez utóbbi ugyan önkéntes, de tavaly december eleje óta a magánnyugdíjpénztár is nyitva áll a tagság előtt. Mi több, [...]
1998. 02. 11. 00:00
A bérmunka csökkenésével a honi ruházati cégeknek új utakat kellett találniuk az exportképesség fenntartásához. A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Rt. (ITDH) - a Phare támogatásával - négy évvel ezelőtt kísérleti programot indított be, segítendő a magyar cégek önálló ruházati kollekciójának a kifejlesztését. A résztvevők március első három napján, a Budapesti Divatnapokon is bemutathatják kínálatukat.
1998. 02. 11. 00:00
Az ezredvégi problémából adódó kockázat biztosítására – éppen felbecsülhetetlen volta miatt – a biztosítók egyelőre nem vállalkoznak. A híradások szerint máig csupán a francia Axa Global Risks merészkedett ezen ingoványos területre. Hasonló terméket a Figyelő kérdésére válaszoló biztosítók közül is fontolgat egynéhány, bár jelenleg e cégek is inkább saját belső informatikai felkészülésükön dolgoznak. A Hungária [...]
1998. 02. 11. 00:00
A hazai főutak jórészt európai színvonalúak, a városi és vidéki "sztrádákon" közlekedők viszont inkább a szervizek megrendeléseit gyarapítják. Tízből hat autótulajdonos az utak hibái miatt kényszerül kinyitni pénztárcáját, hogy meghosszabbíthassa forgalmi engedélyét. Az általuk fizetendő összeg széles skálán mozog: egy futóműállítás kétezer körül van, egy drágább nyugati alkatrész ára azonban meghaladhatja a százezer forintot is.
1998. 02. 11. 00:00
A jó piaci munkához a személyes részvétel, az ismerkedés és a kapcsolattartás elengedhetetlen a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. számára. Nyugat-Európában a kiépített imázs megőrzése, míg Középés Kelet-Európában új piacok keresése, illetve a cég nevének és termékeinek megismertetése a cél.
1998. 02. 11. 00:00
Időpont A rendezvény neve és helyszíne Szervező cég Április 20-25. Ipari Vásár, Hannover Hungexpo Rt. Április 21-25. Tavaszi Vásár, Zágráb Promo Kft. Április 25-28. Nemzetközi Vásár, Tel-Aviv Sämling Kft. Április 28-május 1. Gépipari Beszállítói Kiállítás (Subcon), Birmingham Ipari Reklám Kft. Május 8-12. Középkelet-Európai Nemzetközi Vásár, Kolozsvár Promo Kft. Május 12-16. Fogyasztásicikk Vásár (Konsumexpo), Minszk Interpress [...]
1998. 02. 11. 00:00
A dolgozóknak járó pakettel együtt adta el az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a 16 milliárdos jegyzett tőkéjű Bakonyi Erőmű Rt. részvényeinek 65 százalékát. Mint megtudtuk, a tavaly december 23-án aláírt szerződésben az Euroinvest és a Transelektro konzorciuma 34 százalékos árfolyamon jutott a csomaghoz. Így viszont a vagyonkezelőnél nem maradt tulajdon a Bakonyiból, képtelen [...]
1998. 02. 11. 00:00
A könyvvizsgálói kamaráról szóló törvény megalkotásával az Országgyűlés elismerte a könyvvizsgálók jogát arra, hogy szakmai önkormányzatot hozzanak létre. A szervezet tagjai – választott tisztségviselőik útján, a törvény adta keretek között – önállóan intézhetik szakmai ügyeiket, illetve meghatározhatják és képviselhetik szakmai, etikai, gazdasági érdekeiket. Az intézmény elődje egy kis apparátussal dolgozó könyvvizsgálói egyesület volt, amely csak [...]
1998. 02. 11. 00:00
A gazdasági környezet megváltozásával alaposan átalakult a hazai és a nemzetközi vásárok, kiállítások képe az elmúlt hét esztendőben: a szakosodás vált jellemzővé, s előtérbe kerültek a regionális rendezvények. Az új helyzethez a korábbi egyeduralkodó sztár, a Hungexpo is alkalmazkodott.
1998. 02. 11. 00:00
Sikerrel zárult a felszámolás alatt álló balassagyarmati Ipolyhús Kft. eladására kiírt harmadik pályázat. A két szakmai befektető közül a martonvásári Mur-Hús Kft. által vezetett konzorcium nyert. Az Ipolyhús vagyonát a balassagyarmati vágóhíd és egy belvárosi szakáruház testesíti meg. A 40 milliós törzstőkéjű Mur-Hús Kft. tavalyi árbevétele mintegy 1,5 milliárd forint volt. A balassagyarmati feldolgozóban régóta [...]
1998. 02. 11. 00:00
A 10 millió forintos jegyzett tőkéjű Bonitas-Audit Kft. tavalyi nettó árbevétele meghaladta a 75 millió forintot, s ennek 90 százaléka könyvvizsgálatból származott. Mint Borbás Máté ügyvezető igazgatótól megtudtuk, referencialistájukon szerepel többek között a Nitrokémia Rt., a Hungexpo Rt. és a Tokaj Kereskedőház Rt auditálása, de felkérték őket a Co-Nexus Rt. pénzügyi helyzetének értékelésére is. A kft. könyvvizsgálati kártérítési limitje - a m
1998. 02. 11. 00:00
A Metrum Könyvszakértő Kft.-t nyolc éve alapította társaival Galambos Péter, mint főtulajdonos és ügyvezető igazgató; akkor mindössze két ügyfélnek könyveltek. Tavalyi árbevételük már meghaladta a százmillió forintot.
1998. 02. 11. 00:00
Az ázsiai pénzügyi krízis kezdetén, 1997 végén a latin-amerikai gazdaságok három évtizede a legjobb eredményt érték el. Idén viszont a térség gazdasági sikere a Csendes-óceán túloldalán zajló eseményektől függ. A közgazdászok egészen mostanáig azt állították, hogy a Távol-Kelet Latin-Amerikára gyakorolt hatása elhanyagolható. Mára azonban ez az értékelés - legalábbis néhány ország esetében - túlzottan optimistának tűnik.
1998. 02. 11. 00:00
Időpont A rendezvény neve és helyszíne “A” KATEGÓRIÁJÚ HAZAI KIÁLLÍTÁSOK November 24-27. Foodapest “B” KATEGÓRIÁJÚ HAZAI VÁSÁROK Március 5-8. Agro Savaria, Szombathely Március 27-29. Aranyhomok Expo, Kecskemét Április 17-19. Szent György napi Agrárexpo, Pápa Augusztus 19-22. Farmer Expo, Debrecen Augusztus 25-30. Nemzetközi Vásár Agriában, Eger Szeptember 2-6. Alpok-Adria, Kaposvár Szeptember 8-13. Budapesti Nemzetközi Borfesztivál Szeptember [...]
1998. 02. 11. 00:00
Az elmúlt év végén tetemes tőkejuttatással megerősített Hypo-Bank Hungaria Rt. három éven belül szeretne bekerülni az elit vállalatfinanszírozó hitelintézetek közé. Ezen törekvés mindazonáltal nem zárja ki az univerzális banki arculat kialakítását sem; ennek érdekében idén további szolgáltatások bevezetését tervezik. Mindjárt az év első felében egy jelzálogbank elindítása várható.
1998. 02. 11. 00:00
A magyar gazdaság egy-egy szektorát bemutató elemzéssorozatunk legújabb darabja a könyvvizsgáló társaságokról készült: a gazdaság azon szektorának szereplőiről, amelyek csak akkor kerülnek reflektorfénybe, ha egy auditált társaság működésében előre nem látott rendellenesség tapasztalható. A könyvvizsgálók a tulajdonosok megbízása alapján a háttérben végzik munkájukat; feladatuk a társaság gazdálkodásának folyamatos nyomon követése, rendszeres ellenőrzése és végül az [...]
1998. 02. 11. 00:00
Minősített kiállításszervező címet kapott az ipari tárcától tavaly a Mac Line Kft. A szegedi társaság még ugyanebben az évben elnyerte két I. kategóriás külföldi rendezvény - a Bukaresti Ipari Vásár és a Szabadka Tavaszi Nemzetközi Vásár - kizárólagos szervezési jogát is.
1998. 02. 11. 00:00
Bank Meghatározó külföldi tulajdon Könyvvizsgáló 1. OTP Bank Vegyes Deloitte&Touche 2. Postabank Osztrák Deloitte&Touche 3. K&H Belga, ír Price Waterhouse 4. MKB Német KPMG 5. CIB Hungária Bank Olasz, japán KPMG 6. ABN Amro (Magyar) Bank Holland Ernst&Young 7. Budapest Bank amerikai KPMG 8. Magyar Fejlesztési Bank – Deloitte&Touche 9. Creditanstalt Osztrák KPMG 10. Raiffeisen [...]
1998. 02. 11. 00:00
Szép ígéreteket tartalmaz a kormány tavaly elfogadott 10 éves autópálya-fejlesztési koncepciója. Eszerint 2008-ig 473 kilométer autópálya és 112 kilométer négysávos autóút készül el, 51 kilométernyi autóutat pedig autópályává fejlesztenek. A program végén az M3-as, az M7-es és az M5-ös eléri az országhatárt. A terv biztató, de talán kissé megkésett. Az autópályáktól eddig távol lévő, s így nehezen megközelíthető megyeszékhelyek sorra kimaradtak a
1998. 02. 11. 00:00
Jóllehet, a külföldi versenyhatóságok jóváhagyása még hátravan, mégis szinte készpénznek vehető, hogy a hat nagy nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég közül kettő-kettő Magyarországon is egyesül. Bár az üzletág szempontjából az itteni jogi környezet már ma is unió-konformnak tekinthető, az integrációs folyamat mégis hozhat változásokat. A felső régiókban megfigyelhető koncentrációt az Európai Uniós (EU) csatlakozás után a kis cégek összeolvad
1998. 02. 11. 00:00
Szélsőséges jóslatok övezik szerte a világon, és főleg az Egyesült Államokban a millenniumi bomba “árát”. A brit BZW becslése 52 milliárd dollárról szól, a Software Productivity Research ugyanakkor 3600 milliárd dollárra voksol. A világot széltében-hosszában a Gartner Group becslése járta be, mely 300-600 milliárd dollárnyi teljes ráfordítást jósol. Ugyanakkor azt is, hogy az informatikai beruházásoknak [...]
1998. 02. 11. 00:00
Megjegyzés: Az első három oszlopban szereplő számok az egyes kérdésekre adott “nő, jó, javuló” válaszok, illetve az ugyanezen kérdésekre adott “csökken, rossz, romlik” válaszok százalékos arányának különbségét mutatják az 1965 vállalkozást tartalmazó mintán belül. * A legjobb és a legrosszabb értékelést adó csoportok, vagyis a legnagyobb és legkisebb értékek különbsége. Forrás: Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet A vizsgált [...]
1998. 02. 11. 00:00
Olvasói sztorik