A dolgozóknak járó pakettel együtt adta el az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a 16 milliárdos jegyzett tőkéjű Bakonyi Erőmű Rt. részvényeinek 65 százalékát. Mint megtudtuk, a tavaly december 23-án aláírt szerződésben az Euroinvest és a Transelektro konzorciuma 34 százalékos árfolyamon jutott a csomaghoz. Így viszont a vagyonkezelőnél nem maradt tulajdon a Bakonyiból, képtelen tehát a munkavállalói 15 százalékos hányad kiadására, amit június közepéig kellene megtennie. Az ugyancsak december 23-án eladott, 14,8 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Pécsi Erőmű Rt. részvényeinek 61,13 százalékát információink szerint 2 millió dollárért vette meg a Croesus Kft. Ez megközelítőleg 5 százalék körüli árfolyamot jelent. Igaz, a vételárhoz kell számítani a vevő kötelezettségét: azt a 20 millió dolláros keretet, amit a 2000-ig megszűnő mélyművelésű bányák bezárására kell fordítani. Az rt. nyeresége viszont várhatóan fedezi majd ezt az összeget, hiszen információnk szerint a cég az idén 800 millió és 1 milliárd forint közötti, a későbbiekben pedig tovább javuló eredménnyel számol. Mint Csuri Tibortól, a helyi szakszervezet titkárától megtudtuk: ők is várják az ÁPV Rt. válaszát, hogy miként juthatnak a dolgozók a részvények nekik járó 15 százalékához.
- 11:06 Ügynökakták: történész segít értelmezni a 6-os kartonok adatait
- 11:05 Korda György ismét pókert közvetít, ezúttal Sváby Andrással
- 11:05 Politikai földrengés Amerikában, mit áraznak a piacok? – az ÁKK vezérigazgatóját kérdeztük
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
- 10:48 Néhány fontos funkció nem lesz elérhető rövid ideig az OTP-nél vasárnap
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 10:32 Életveszélyes belső szervi elzáródást okozhat ez a vízgyöngy
- 10:17 Történelmi eredmény: víz alatti vulkánt használtak áramtermelésre
- 10:04 Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője
- 09:53 Magyar Péter a Fidesz szemére vetette, hogy nekik soha nem jutott eszükbe bocsánatot kérni semmiért
- 09:48 Órákon át verte, majd fel akarta gyújtani a volt nejét nőnapkor, vádat emeltek ellene
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 09:01 Figyelmeztetést adott ki az FBI a hűtőberendezések elleni támadások miatt
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 06:03 Ezek a legjobb olcsó villanyautók
- 06:21 Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
