FN

Mégsem emelkedik a céges telefonköltség májustól – legalábbis a költségként nem elszámolható rész növekedése miatt. Az Országgyűlés elvetette a javaslatot, amely a mai 30 százalékról 50-re emelte volna az előzetesen felszámított adóból nem levonható részt. Az MSZP-frakció azért nem szavazta meg a módosítást, mert támogatják a kormányzat szándékát, hogy a költségvetés stabilizálását nem a bevételek [...]
2004. 03. 02. 00:00
A négy visegrádi ország mezőgazdaságának és élelmiszeriparának helyzetéről tanácskozott az Európai Unióhoz (EU) történő csatlakozás kapcsán kedden délután a dél-morvaországi Brünnben a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák szakminiszter, illetve államtitkár.“Egyeztettük a felkészülés egyes lépéseit és véleményt cseréltünk a tapasztalatokról, illetve a konkrét problémákról” – mondta az MTI prágai tudósítójának Németh Imre földművelésügyi [...]
2004. 03. 02. 00:00
A Netsky két új variánsát és a Bagle öt új verzióját fedezték fel péntek óta – közölte az F-Secure. A víruskészítők keményen dolgoztak az utóbbi napokban, hiszen február 27-e óta a Netsky féregből kettő, a Bagle féregből pedig öt új verzió jelent meg. A Netsky víruscsalád viszonylag egyszerű Windows férgekből áll, melyek e-mailen keresztül terjednek. [...]
2004. 03. 02. 00:00
“Füred kártyát” vezetnek be március végén Balatonfüreden. A lapocska számos kedvezményt nyújt a városba látogató hazai és külhoni vendégek tízezreinek – tudta meg az MTI kedden Balatonfüreden Cserép Lászlótól, a helyi önkormányzat művelődési osztályvezetőjétől. Az idegenforgalomban érdekelt helybeli szolgáltatók különböző mértékű kedvezményeket adnak a Füred kártya tulajdonosainak, a legnagyobb, 30 százalékos kedvezményt a strand-belépők árából [...]
2004. 03. 02. 00:00
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 492 000 darab Mol részvényt kínál fel hétfőtől belföldi magánszemélyeknek és intézményi befektetőnek nem minősülő belföldi gazdálkodó szervezeteknek. A részvényigénylési időszak március 5-éig tart, de 3-án vagy 4-én is lezárható, ha minden felajánlott részvényre érvényes igénylés érkezik. A nyilvános részvényértékesítési ár részvényenként 6.500 forint. A nyilvános részvényértékesítési ár teljes [...]
2004. 03. 01. 00:00
A gazdasági tárca 956 millió forintos kerettel hirdetett pályázatot kis- és középvállalkozások részére korszerű menedzsmentrendszerek és technikák támogatására. Az elnyerhető összeg maximum 1,4 millió forint.A pályázat célja az EU szabványainak való megfelelés érdekében a minőségtudatos vállalatirányítás megvalósítása, minőségi menedzsment kialakítása, a minőségi és környezetközpontú szemlélet erősítése, valamint a vállakozások versenyképességének javítása. Ennek jegyében lehet pályázni [...]
2004. 03. 01. 00:00
Az osztrák munkaerőpiac nem nyílik meg a csatlakozók előtt májustól – jelentette ki a búcsúlátogatáson hazánkban tartózkodó Thomas Klestil. A leköszönő osztrák államfőnek Mádl Ferenc a külföldi állampolgárnak adható legmagasabb állami kitüntetést adományozta.Ausztria nem Magyarországgal szemben, hanem az Európai Unióhoz most csatlakozó valamennyi ország vonatkozásában döntött úgy, hogy egyelőre nem nyitja meg előttük munkaerőpiacát – [...]
2004. 02. 27. 00:00
Hosszú idő óta először javultak a magyar gazdasággal kapcsolatos piaci várakozások: jelentősen csökkent a folyó fizetési mérleg előre jelzett hiánya, kissé nőtt a várt ipari termelési adat és megszűntek a kamatemelési félelmek – írja a Napi Gazdaság a Reuters februári felmérése nyomán. A megkérdezett előrejelzők szerint azonban várhatóan nem teljesül az államháztartási hiány új célszáma, [...]
2004. 02. 27. 00:00
Az EU tagországok kis- és középvállalkozásainak nyújt segítséget az elektronikus üzleti alkalmazások bevezetésében az a weboldal, amelyet áprilisban indít el az eBSN, az Európai Bizottság Vállalkozási Főigazgatóságának e-business támogató hálózata. A projekt terveiről Reinhard Büscher igazgató nyilatkozott a Magyarország.hu-nak. A csatlakozó országok fő feladata elősegíteni, hogy minél több állampolgár és cég csatlakozzon az internetre, hogy [...]
2004. 02. 27. 00:00
Kiírta kinnlevőségeinek behajtására szóló második pályázatát az adóhatóság. Most több mint 11 milliárd forint értékű tartozás engedményezését lehet megvásárolni.Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) felszámolás alatt álló cégek tartozásának engedményezésére írta ki immár második pályázatát, összesen 11,3 milliárd forint értékben. Az engedményezés értéke minimum egy százalék. A követelés 5 milliárd forint adótartozásból, 1,5 milliárd [...]
2004. 02. 27. 00:00
A magyar cégek vezetői februárban az előző hónapnál kedvezőbbnek ítélte meg a gazdasági konjunktúra alakulását.A kis- és középvállalatok, valamint a száz legnagyobb magyarországi cég vezetői egyaránt optimistábban ítélték meg a gazdasági konjunktúra alakulását februárban, mint az előző hónapban – derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet felméréséből. Az összefoglaló szerint a kis- és középvállalatok [...]
2004. 02. 27. 00:00
Számos célelőirányzat keretét szűkíti, két támogatást megszüntet, két hivatalának saját bevételeit elvonja a gazdasági tárca, a Draskovics-program legnagyobb minisztériumi vesztese. A GKM alá tartozó autópályakezelő idén az elvonás miatt fog eladósodni. A kormány legutóbbi takarékossági intézkedései következtében szükséges megtakarítások miatt a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál (GKM) semmilyen program nem marad el, hanem egyszerűsödik a finanszírozás, [...]
2004. 02. 27. 00:00
Olyan bort ajánlunk ezúttal a kíváncsiak figyelmébe, amelyet a hétköznap nagyon elegáns, örömet szerző, egy szimpla estét fénybe borító boraként jellemezhetünk. Tokaji száraz szamorodni 1999, Oremus Tetszenek emlékezni biztos a régi száraz szamorodnikra, pláne, ha a szerző évjáratához tartozik a nyájas olvasó, mely évjárat immár korántsem nevezhető primőrnek, Esterházy borbarát szavaival szerző inkább “rubinvörös, (bizony [...]
2004. 02. 26. 08:00
Noha a magyar üzletemberek még mindig erőteljesen a német/svájci “irodai” divat hatása alatt állnak, a neves divatkreátor Zoób Kati szerint már érződik e trend lazulása. Az olasz/francia macsós vonulat erőteljesebb térhódítására azonban még jócskán várakozniuk kell a másik oldalon már ma is sokszor szexisen öltözködő üzletasszonyoknak. Zoób Kati.Vállalt nőiesség. Bizony, ma már elképzelhetetlen lenne, hogy [...]
2004. 02. 26. 08:00
Négyzetrácsos szerkezet. Lézerfénnyel faragva. Jó pár példa akad arra, amikor a könnyű, ám megfelelő szerkezettel rendelkező anyagok teherbírása meghaladja nagy tömegű, kompakt anyagokét. Az üreges, és belső hálózattal rendelkező csont például szilárdabb, mint az azt felépítő hidroxi-apatit tömör formája. A bécsi műszaki egyetem fizikusai most számítógépes modellekkel vizsgálják a különböző anyagok ideális tömeg–szilárdság arányát, és [...]
2004. 02. 26. 08:00
A folyamat, amely rányomja bélyegét öltözködési szokásainkra, illatszer-választásunkra, vagy éppen az idő rohanását lekörözni akaró autómániánkra, nem kerülhette el az óragyártó műhelyeket sem. “Nem véletlen, hogy manapság az óradivat újdonságai, például a színes gyémántokkal körített ékszerórák, éppenséggel a divat óriásainak háza tájáról kerülnek ki, miközben az óra- és ékszergyártók a kiegészítőik révén törekednek a divatmágusok [...]
2004. 02. 26. 08:00
Electrolux Trilobite   Kinek? Takarítani nem szerető tisztaságmániásoknak. Mennyiért? 399 ezer forint. Előnye: Az akkumulátor lemerülésekor megkeresi a töltőegységét és feltölti magát. Hátránya: A porszívó számára láthatatlan “csapdák” (lépcső) köré speciális mágneses csíkot kell tenni, ami a készüléket eltereli onnan. Az elmúlt években számos fikció született a háztartás kiszol-gálására, formatervezett külsejű, digitális trükkökkel telepakolt eszközökkel. A [...]
2004. 02. 26. 08:00
MARTIN JÓZSEF PÉTER, a Figyelő főszerkesztője Medgyessy Péter – szól a megértő magyarázat – azért dobta be az európai parlamenti választásokra szóló közös listás javaslatát, mert a magyar nép konszenzus iránti vágyát kívánta ezzel kielégíteni. Legyünk megértők! A magyar társadalomban kétségtelenül erős igény mutatkozik arra, hogy a közéleti viták nyugod-tabb hangnemben és konstruktívabb légkörben folyjanak, [...]
2004. 02. 26. 08:00
A wave dragon prototípusa.Hatalmas lehetőségek. Az óceánok kimeríthetetlen energiaforrásai: az árapály jelenség, vagy a szél által a felszínen keltett hullámok ereje az egész emberiség igényeit fedezhetnék. A Wave Dragon nevű dániai vállalkozás most bebizonyította, hogy a környezet-barát hullámerőművek nemcsak elméletben működőképesek – a tenger felszínén lebegő, demonstrációs céllal épített, harminc méter széles prototípusuk egy néhány [...]
2004. 02. 26. 08:00
Az egy év alatt előbb az értéktőzsdén, majd az árutőzsdén is irányítást szerző pénzügyi befektetők szája íze szerint egyesül a két piac. Nem mindenki örömére.
2004. 02. 26. 08:00
a költségvetésben. Általában is kongatja a vészharangot, rendre borúlátóbb előrejelzéseket adva közre, mint amit a kormány mond, vagy amit saját szakemberei korábban mondtak. Az infláció ez évre várható mértékét már egyenesen “mellártamási” magasságba, 7,4 százalékra teszi (a novemberben menesztett KSH-elnöknek e jóslat miatt kellett távoznia), a növekedés üteme pedig a jegybank szerint alig fogja meghaladni [...]
2004. 02. 26. 08:00
Olvasói sztorik