Gazdaság

Szexisebben?

Noha a magyar üzletemberek még mindig erőteljesen a német/svájci “irodai” divat hatása alatt állnak, a neves divatkreátor Zoób Kati szerint már érződik e trend lazulása. Az olasz/francia macsós vonulat erőteljesebb térhódítására azonban még jócskán várakozniuk kell a másik oldalon már ma is sokszor szexisen öltözködő üzletasszonyoknak.


Szexisebben? 1

Zoób Kati.Vállalt nőiesség.

Bizony, ma már elképzelhetetlen lenne, hogy egyik Európa-díjas építészünk – miként 15 évvel ezelőtt tette – pulóverben menjen tárgyalni a megrendelőivel. A rendszerváltás óta ugyanis a hazai üzletemberek szorgalmasan kopírozgatják azokat az öltözködési szokásokat, amelyeket nyugati üzletfeleiknél látnak. “Talán ennek is köszönhető – vélekedik Zoób Kati -, hogy honi üzleti világunk öltözetei némiképp az uniformizálódás jegyeit hordozzák.” Mi több, a fiatal karrierépítők nemritkán öltözködésükkel “öregbítik” magukat az úgymond nagyokhoz, igyekezvén megteremteni a klasszikus, az üzleti világban régóta tevékenykedő menedzserek imázsát, ami azonban sokszor csak megmosolyogtató utánzatnak sikeredik. Igaz, az idősebb generáció sem marad el a speciális “fiatalító” effektek alkalmazása terén – gondoljunk csak a micimackós és egyéb bohóságokkal díszített nyakkendők időnként feléledő divatjára.

A megfelelő viselet kiválasztása természetesen nagyban függ attól is, hogy milyen üzleti körben mozog az illető. Ennélfogva a designer legfőbb feladata úgy képviselni egy uniformizálódást, hogy abban az individuum is megtalálja önmagát. A “beazonosíthatóság” egészen más dimenziója, amikor valaki teljes üzleti ruhatárát tervezteti meg szakemberrel. A szolid, vagy bátrabb, netán viccesebb karakterek azonban végső soron mégiscsak egyazon öltönyös-kosztümös “platformról” indulnak ki. Nem véletlen, hogy az ismert divatkreátor elkezdett felépíteni egy Business Look kollekciót, amelynek nem titkolt célja egy már meglévő formatervezői filozófia elemeinek átmentése az üzleti ruhatárba. Ennek eredményeképpen az üzletaszszonyok öltözeteiben nagyobb hangsúlyt kapott a nőiesség, azaz dominálnak a kacér és csábító vonalak, az érzelmes színek és minták. “Sok nő átesett a ló másik oldalára, és ostort csattogtató, kemény, férfias vezető lett – tartja Zoób Kati -, miközben lehet, hogy hatékonyabb lenne, ha vállalná a hagyományos női szerepet. Küzdeni kell a munkahelyi inzultusok ellen, de milyen világ lenne az, ahol nem kacsintanak rá egy nőre?”

A menedzserdivat mindazonáltal nem sokat változott az elmúlt negyven évben, a divatszakértő szerint még ma is uralkodik a németes fekete-sötétkék-szürke színvilág. Egyfajta mocorgást az ezredforduló óta lehet érzékelni e téren is: a nagy divatházak kreációi arra utalnak, hogy a férfi üzleti divat kicsit femininebb, míg a női kicsit maszkulinabb lett. A szélsőségek is teret kapnak, így fel-feltűnik a macsós vonulat a férfiaknál, és az erotikus rafinériák divatja a nőknél. Immáron azt lehet mondani, hogy a business ruhatár stílusai ugyanúgy félévente változnak, mint a szabóművészet, az haute couture világa. Ha pedig már itt tartunk: úgy tűnik, végleg befellegzett a sportos outdoor viseletnek, a kreátorok egyre inkább visszanyúlnak a hatvanas-hetvenes évek formavilágához, a Beatles-öltönyhöz, a Dolce Vita kiskosztümjeihez – s mindez nyilván átszűrődik az üzleti ruhatárba is. Amelynek kialakítása már ma is átgondolt tervezést igényel: Zoób Kati szerint, ha valaki egy jól használható, variálható, akár egy ötnapos külföldi utat is kiszolgáló üzleti ruhatárat szeretne összeállítani – függetlenül attól, hogy férfi vagy nő az illető -, minimálisan 1,0-1,2 millió forintos kiadással számoljon.

Ami a jövőt illeti, csak remélni lehet, hogy előbb-utóbb vállalják hazai menedzsereink is a mediterrán vonalakat, ahol a férfiak a ragyogó kék ing mellé bátran választanak égetett cukor színű cipőt s a hölgyek ocelot kosztümben hódítanak majd egy-egy üzleti tárgyaláson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik