FN

Lengyel László azok közé a módfelett széles műveltségű és tájékozottságú, valamint élvezetes stílusú ritka szerzők közé tartozik, akik mindent tudnak választott témájukról. Sőt annál valamivel többet is. Erről tanúskodik legújabb Szorongás és remény című könyve, műfaját tekintve tudományos esszé, némi publicisztikával vegyítve. Erre a művére is jellemző, hogy bőségesen adagolt történelmi, irodalmi, politikai hivatkozásai, példái, [...]
2004. 09. 02. 08:00
A foglalkoztatotti szint stagnál, a munkanélküliségi ráta kismértékben nőtt, az állástalanok között magasabb a régóta munkát keresők száma.
2004. 09. 02. 08:00
Levédhető-e a dupla kattintás ötlete, vagy az elektronikus bevásárlásé Európában? És ha igen, vajon ez segíti vagy hátráltatja az európai szoftverfejlesztőket? Nagyjából ezekről a kérdésekről folyik a számítógéppel megvalósított találmányokhoz – szoftverekhez – kötődő uniós direktíva kidolgozását kísérő vita, amelyet a hazai informatikai szakma is élénken figyel. Bár a szoftverszabadalom fogalmát nehéz meghatározni, abban egyetértenek [...]
2004. 09. 02. 08:00
Kitűnő kommunikációs készség, éleslátás és céltudatosság jellemzi az egykori KISZ-funkcionáriusból sikeres milliárdos üzletemberré vált, majd a politikába a baloldal megújításának ígéretével visszatérő Gyurcsány Ferencet.
2004. 09. 02. 08:00
Bauxitból készítenek üveget amerikai vegyészek: az alumíniumgyártáshoz nélkülözhetetlen fémoxidból a drágakövekhez hasonló minőségű üveget sikerült előállítaniuk. Bár már régóta ismert, hogy a porszerű alumíniumoxid az úgynevezett ritka földfémekkel – ilyen például a niobium, vagy az ittrium – reakcióba lépve üveget képez, ám csak akkor, ha ezen anyagok több ezer fokosra melegített, vagy a föld felszínén [...]
2004. 09. 02. 08:00
Samsung SyncMaster 173P Kinek? Zsúfolt íróasztalnál dolgozóknak. Mennyiért? 165 ezer forint. + Nyomógómb nélküli beállítások, elforgatható képernyő. – Drága. Általában csupán néhány év kell ahhoz, hogy egy-egy, kiállításon bemutatott működésképtelen, ám már kézzelfogható, és a jövő útjait kijelölő műanyag ketyere egyes elemei használható készülékekben is megjelenjenek. Azt persze egyelőre nem lehet tudni, hogy a japán [...]
2004. 09. 02. 08:00
VÁGVÖLGYI RÓBERT, a Samsung Electronics Magyar Rt. Monitor üzletág független szakértője: „Munkám közben az előttem lévő Samsung gyártmányú Dalí fantázia nevű monitor dőlésszögét állítgatva elmerengtem a display-technológia jelen helyzetén. Forradalmat élünk meg, a katódsugárcsöves készülékek gyors kihalásának és egy új „faj”, a TFT/LCD monitorok térhódításának lehetünk tanúi. S miközben sokan még csak ismerkednek az új [...]
2004. 09. 02. 08:00
Új személygépkocsik Európai Unión belüli beszerzése esetén mindenkinek – legyen szó magánszemélyről vagy vállalkozásról – itthon kell megfizetni a 25 százalékos áfát.
2004. 09. 02. 00:00
2004 első félévében az európai légi forgalom 6,8 százalékkal, az Európán belüli 1,7 százalékkal bővült 2003 azonosidőszakához képest – derült ki az Az Európai Légitársaságok Szövetsége (Association of European Airlines, AEA) jelentéséből. Az észak-atlanti forgalom szintén 8,2 százalékos emelkedést regisztrált. A Távol-keleti járatok forgalma 42,5 százalékkal nőtt, ami figyelembe véve a 2003 júniusi visszaesést, 12,5 [...]
2004. 09. 02. 00:00
A 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépkocsik vasárnap és munkaszüneti napokon, a nyári 24 órás korlátozás helyett Szeptember 1-től november 3-ig reggel 8 és 22 óra között nem közlekedhetnek Magyarország közútjain. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) tájékoztatása szerint a nyári időszakban, június 15-től augusztus 31-ig szombat 8 órától vasárnap estig, vagy munkaszüneti napokon a megelőző [...]
2004. 09. 02. 00:00
Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter 2004. szeptember 2-án fogadta a SMART Hungary Beruházás-ösztönzési Program SMART – 2004-5 „Környezetvédelmi szempontú technológiaváltás” c. pályázat első nyerteseit, és átadta a támogatást igazoló dokumentumokat. A GKM által odaítélt 389,8 millió Ft támogatás révén mintegy 1,17 milliárd Ft értékű környezetvédelmi szempontú technológiaváltást hajtanak végre az elkövetkezendő években a nyertes [...]
2004. 09. 02. 00:00
Egy cég értéktárgyai között kiemelten fontos a márkaneve. Hogyan lehet azt építeni, erősíteni? Mit veszítünk, ha nem törődünk a márkánkkal? Miért vesződjünk a márkaépítéssel, ha e nélkül is vásárolnak tőlünk? – Wolf Gábor, marketingszakértőnk szerint a válasz igen egyszerű: a nagyobb profitért.
2004. 09. 02. 00:00
A ’90-es években alakult kisvállalkozások egy része mára több százmilliós, nem egyszer milliárdos forgalmat bonyolító komoly céggé vált. Tulajdonosaik ma is napi 10–12 órát dolgozva irányítják vállalkozásukat. Mikor kell, mikor érdemes a napi verkliből kiszállni, s inkább a stratégiai feladatokra koncentrálni?
2004. 09. 02. 00:00
A nagy nyári külföldi utazások után érdemes ősszel „hazai tájakra" evezni, mivel a kínálat bőséges: a wellness szolgáltatást és egészségmegőrzést kínáló 4 és 5 csillagos szállodáktól kezdve a garantáltan nomád evezőstúrán át sok egyéb várja a vendégeket.
2004. 09. 02. 00:00
Amikor a különböző gyártók többfunkciós berendezései között próbál a vállalkozó választani, ne az egyes gépek különálló képességeit vesse össze, hanem azt, hogy az egyes funkciók egymás keze alá dolgoznak-e, támogatják-e egymást – hangsúlyozta kérdésünkre Hidegkúti Gergely, a HP Magyarország termékmenedzsere.
2004. 09. 02. 00:00
Olvasói sztorik