Milliókat költenek a hazai multinacionális cégek a partnereiknek szóló programokra, pedig olykor egy apró figyelmesség célravezetőbb lehet a pazar rendezvényeknél.
Határozott fiskális konszolidációra és következetes dezinflációs politikára van szükség ahhoz, hogy Magyarország 2008 januárjától valóban bevezethesse az eurót - állítja a jegybank szakértője.
Igazából csak utólag lehet "megjósolni" a konjunktúra beköszöntét. Számos közgazdász legalábbis ennek szellemében, meglehetősen óvatosan reagál az Amerikából, illetve Nyugat-Európából - elsősorban Németországból - érkező jelentésekre, amelyek szerint vége a recessziónak, világgazdasági fellendülés előtt állunk.
Minden designer számára alapvető kérdés, hogy miként viszonyuljon a rá hagyományozódó formakincshez, a bútortervezés tradícióihoz, a történeti stílusokhoz.
Hatodikos lányom egyebek mellett megtanulta, hogy a földigiliszta minden gyűrűjéből serték állnak ki; hogy Michelangelo Dávidja 5 méter 15 centiméter magas; s hogy a magyar nyelvben 9 zöngés-zöngétlen hangpár van.
Általában a magyarok alapvető rokonszenvvel viseltetnek a finnek iránt, mégis, az átlagember ismeretei nem terjednek túl a nyelvrokonság-Kalevala-szauna szentháromságon.
Több nyomós okunk is van rá, hogy az alábbi pinot noir-t a Figyelő kíváncsi olvasói elé tárjuk. Az első persze, hogy szép itallal van dolgunk, profi kézzel kiegyensúlyozott dolgozattal.
A világgazdaság második vonalában főként a kínai és az orosz cégek vonzották a befektetőket. A 200-as listán két magyar társaság, a Matáv és a Mol kapott helyet.
Alaposan átrajzolták az inflációs és kamatvárakozásokat a jövő évi költségvetés közzétett sarokszámai - írja rendkívüli elemzői felmérése alapján a Reuters.
Laki Péter néhány hónapja Ausztriában is céget alapított, miközben gipszstukkók készítésére szakosodott itthoni vállalata tavaly 1,6 milliárd forintos árbevételt ért el.
Korunk lacikonyhája a gyrosbódé. Lassan városképileg is elfogadottá válik a kínai parfümériák mellett forgó csirkehúsos nyárs, a Köjál már felírta a biológiai fegyverek listájára.
az orosz Baltyika sörgyár, amely a közelmúltban már az árpalé egyik "fellegvára", Anglia piacát is meghódította. Erről az iráni üzletről persze csupán az érdekességek között számolt be az amerikai CNN hírtelevízió.
A cenzúra politikai és társadalmi. A fogalom kiterjesztésével egyéb formáit is figyelembe kell vennünk: a vallásiakat (tabu, a tudás fája), a lélektanikat (felettes én).
Véget ért a kilencvenes évek "aranykora" az X generáció számára. A harmincas éveikben járó amerikaiak munkanélküliségi rátája meghaladja az 55 év felettiekét.