Amikor az Európai Unió három legnagyobb hatalmának vezetői – Gerhard Schröder, Jacques Chirac és Tony Blair – leültek a múlt hét derekán a fehér asztal mellé, tudniuk kellett, hogy a felszolgált menü sokak gyomrát megfekszi majd. Pedig látszatra igen dicséretes dolgokról tárgyalt “kedves Gerhard és kedves Jacques kedves Tonyval”. (Ez most nem a krónikás tiszteletlensége. Feljegyezték: a három államférfiú demonstrálni akarta ezzel is, hogy vége az Irak miatti keserű vitáiknak. Európa ügyében közösek a szándékaik.)
Berlinben a hármak kiindulópontja az volt, hogy az EU nem teljesíti egy Lisszabonban négy évvel ezelőtt hozott sorsdöntő határozatát. Akkor “előírták”: 2010-ig véget kell vetni annak a helyzetnek, hogy az unió gazdasági értelemben elmarad az Egyesült Államoktól. Az idézőjel nem véletlen. Most Berlinben mintha továbbra is úgy vélték volna, hogy egy ilyen feladatot “elő lehet írni”. Ebben a szellemben közös levelet küldtek Brüsszelbe, azt igényelvén, hogy az EU hozzon létre egy új (állítólag alelnöki szintű) posztot. Ennek a birtokosa felügyelné a gazdasági reformok végrehajtását az unió valamennyi tagállamában.
GYANAKVÁS. Ez a döntés megerősítette egy sor EU-tagállam régi gyanakvását. Úgy látták, hogy az Irak utáni helyzetben feléledt egy régi koncepció, amely szerint a három legnagyobb hatalomnak különleges szerepet kell juttatni az unió ügyeinek irányításában. Ezt a “triumvirátus” szerepet jó ideig elhomályosította Párizs és Berlin közös fellépése, a “duumvirátus”. Az utóbbi években a gazdasági helyzet alakulása bebizonyította, hogy ez a kettős hajtóerő (európai mércével rendkívüli gazdasági potenciálja ellenére is) kevés a lisszabonihoz hasonló nagyvonalú elképzelések megvalósításához. Berlin és Párizs a jelek szerint belátta, hogy szükségük van Londonra. A belpolitikailag szorongatott helyzetben lévő Tony Blair pedig sietett kihasználni ezt a kezdeményezést. Már csak azért is, mert helyzeténél fogva Nagy-Britannia az egyetlen hatalom, amely esélyes közvetítő lehet Brüsszel és Washington között. Gerhard, Jacques és Tony így újra megtalálták egymást – és a triumvirátus gondolatát. (Blair: “Ez a három nemzet adja egész Európa népességének felét és gazdasági erejének több mint felét. Ha mi hárman meg tudunk egyezni abban, hogy miképpen lehet jobban működtetni gazdaságunkat, akkor ez hasznos lesz Európa egészének.”)
A visszhang jelezte, hogy egyelőre nem “egész Európa” fogadja el ezt az érvelést. Hat ország (Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Észtország, Hollandia és Portugália) közös feliratban vetette el a triumvirátus gondolatát, de a vonakodók köre ennél szélesebb. A BBC vasárnap esti híreiben egy svéd diplomatát idéz, aki szerint “Berlinben a nagy elefántok táncoltak egymással”. (Az ismert mondás szerint egy ilyen elefánttánc színhelyén nem nő fű többé.)
KÜLÖNLEGES FELADAT. Az új belépőkre – így Magyarországra is – különleges feladat vár. Tárgyilagosan kell szemlélniük az egész folyamatot, s amennyire lehetséges, megvédeni sajátos gazdasági és politikai érdekeiket. Ez nem lesz könnyű. A május után 25 tagú uniónak szüksége lenne szilárd stratégiai vezetésre. E nélkül nagy a kockázata annak, hogy az EU amorf, állandóan változó összetételű koalíciók bomlasztó hatású pozícióharcainak terepévé válhat. El kell ismerni, hogy ennyiben az unió három legerősebb országának együttműködése lehet az egyik megoldás. Másrészt a sokszor elparentált EU sikerének titka éppen az volt, hogy működése során lehetőséget adott a kisebb országoknak érdekeik nyílt képviseletére. Az egyensúlyt az biztosította, hogy az Európai Tanácsban, ahol az egyes kormányok képviseltették magukat, a nagy államoknak több szavazat jutott. Másrészt pedig az Európai Bizottság a közös (sok esetben páneurópai) nézetek képviselője és védelmezője volt. Május után a kiterjesztés egyébként is megterheli majd ezt a szisztémát. Érthető hogy a Berlinben tanácskozó három hatalom képviselői úgy gondolták: keresztül tudják vágni a gordiuszi csomót azzal, hogy önmagukat az EU tényleges vezetőivé avatják. A hármak vezetése alatt álló Európai Tanács túlsúlya és az Európai Bizottság ezzel párhuzamos gyengülése viszont aláássa az eddigi, kiegyensúlyozott rendszernek a működését.
Így hát nyílt kérdés, hogy a triumvirátus új kísérlete elviseli-e a május után drámaian megerősödő terhelést. Berlin tehát legfeljebb azt bizonyította, hogy tartósak lesznek az új, megnövekedett unió “szülési fájdalmai”.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
