2025. június 11-éig országosan 757 nyomozás indult az MBH Bank károsultjainak ügyében. Ezt Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész válaszolta Arató Gergely kérdésére. Ezekben az ügyekben eddig 27 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A DK politikusa eredetileg az azóta az Alkotmánybíróság elnökévé választott Polt Pétert kérdezte arról, hogy ki szolgáltat igazságot az MBH Bank ügyfeleinek? Vizsgálja-e az ügyészég a bank vezetőinek esetleges felelősségét?
Az ellenzéki képviselő felidézte, hogy az MBH Bank ügyfeleit jelentős pénzügyi veszteség érte egy nagyszabású csalássorozat miatt. A károsultak között magánemberek, cégek és egyesületek is vannak, a kár mértéke pedig már az elején meghaladta a százmillió forintot, a tényleges összeg pedig ennél jóval magasabb lehet. Az MBH Bank kezdetben azt hangsúlyozta, hogy nem rendszerei sebezhetősége okozta a problémát, az ügyfelek adták meg adataikat adathalászoldalon. Ugyanakkor több károsult beszámolója szerint a bank csak akkor értesítette őket gyanús utalásokról, amikor már jelentős összegeket loptak el a számlájukról. Előfordult, hogy az ügyfél korábban nem is használt mobilbanki appot, vagy olyan IP-címről történt a belépés, amelyről korábban soha. Ezek a jelek a bank számára is gyanúsak lehettek volna.
Azóta a pénzintézet jelezte, hogy felülvizsgálja a korábban elutasított panaszokat. Arató szerint a csalássorozat annak a gyanúját is felvetheti, hogy lehetett a tetteseknek a bank belső rendszereit ismerő tettestársa is. Szerinte ezt erősíti, hogy a bank, miután kiderült a csalás, egy egész hétvégére leállította informatikai rendszerét. A pénzintézet egyébként azóta több ütemezett karbantartást is bejelentett.
Az MBH Bank Arató Gergely felvetését valótlanságnak nevezte. Azt írták: a korábban meghirdetett bankszünnapoknak, vagy az azóta meghirdetett tervezett karbantartásoknak nincs közük a csalásokhoz. Ezekre az informatikai rendszereik általános fejlesztése miatt van szükség. Hozzátették: a csalók nem a banki rendszereket támadták, az ügyfeleket vették célba, hogy megszerezzék az érzékeny személyes és banki adatokat. A pénzintézet folyamatosan fejleszti biztonsági és csalásmegelőzési rendszereit, az elmúlt hónapokban tapasztalt csalássorozatok miatt szigorításokat, új intézkedéseket is bevezettek.
A Momentum korábban jogi segítséget ígért azoknak, akiknek leemelték a pénzét a Mészáros Lőrinchez köthető MBH Bank számlájáról.