Gazdaság

A minimálbér szintjére emelné az otthongondozás támogatását az LMP

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI

A munka ünnepén kijelenthetjük, hogy ma is az állam a legrosszabb munkáltató, hiszen a szociális szférában dolgozók továbbra sem kapják meg a nekik járó megbecsülést

– közölte az LMP.

Mint írták:

hosszú évek óta próbáljuk a kormány tudatába beleégetni: az otthongondozás is munka! Akik napi 24 órában gondozzák valamely családtagjukat, igenis megérdemlik legalább a minimálbér összegével megegyező jövedelmet. Ezt 2004-ben még az ellenzékben lévő Fidesz is így gondolta, de 12 év kormányzás is kevés volt akkori ígéretük betartásához.

A párt szerint az otthongondozási díj emelése az államnak évente 45 milliárdos kiadást jelentene, mely költségvetési szinten elenyésző összegnek számít. Éppen ezért Értetlenül állnak a kormány „büntetőpolitikája” előtt.

Hozzáteszik, az LMP – Magyarország Zöld Pártja követeli, hogy a kormány fordítson több pénzt azok támogatására, akik nem gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat ápolják otthon. Munkájukra ugyanis szükség van mindaddig, amíg az idősgondozásban több mint két évet kell várni egy férőhelyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik