Gazdaság

Még mindig hónapokat kell várni a munkanélküli ellátásra

Korábban a témában:

Változatlanul nagyon körülményes és lassú lehet hozzájutni a legfeljebb három hónapra járó álláskeresési járadékhoz – erről számolt be két névtelenséget kérő álláskereső is az RTL Klub híradójának. Egyikük július elsején veszítette el a munkáját, már rá két napra felkeresett egy budapesti kormányhivatalt, és 10 nap múlva le is adott minden szükséges papírt. Aki átvette tőle a dokumentumokat, azt mondta neki, hiánytalan a paksaméta, és hogy türelemmel várjon. Azóta is vár, nyolcvan napja. Nem kapta meg a járadékát, és semmilyen értesítést nem küldött neki a kormányhivatal. Viszont a NAV igen – felszólították, hogy fizesse meg maga után a havi 7710 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot, mert nincs egészségbiztosítása.

Ahogy beszámoltunk róla, már korábban is lassan ment az ügyintézés:

Elvesztette a munkáját, két hónapot kellett várnia az álláskeresési járadékra
Lassan jutnak pénzhez azok, akik elveszítették az állásukat a járvány okozta válság miatt.

A kormányhivatal szerint az álláskeresési járadékról 8 napon belül hoznak döntést, de ha valakinek hiányosak az iratai, 60 napra nőhet az ügyintézési határidő. A járvány miatt nagy tömegben érkező kérelmek miatt viszont kivételes esetben előfordulhat, hogy az elbírálás meghaladja a 60 napot is.

Mint írtuk, a tavaszi időszakban kezdeményzett munkanélküli ellátásoknál sem volt ez példa nélküli:

Elveszítette munkáját, az államtól a 110. napon érkezett a segítség, amikor már újra volt állása
Tamás április közepén lett munkanélküli, augusztus 5-én jött meg az álláskeresési járadéka. Addig elhelyezkedett.

A híradónak nyilatkozó másik álláskereső majdnem három hónapot várt az első kifizetésre, ám a második nem érkezett meg neki. Kiderült, a második hónapban esedékes járadékot azért nem kapta meg, mert nem ment be személyesen a hivatalba. A kormányhivatal szerint a személyes megjelenés az ügyfél megismerése miatt fontos, illetve azért, mert így a hatóság állást is fel tud ajánlani. A férfi bement, ám hiába, mert mert nem volt bent az ügyintéző. Elmondása szerint május vége óta semmilyen állásajánlatot nem kapott.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.