Gazdaság koronavírus

Csődben lévő vállalat is bekerült a kormány által kijelölt stratégiai cégek közé

A kormány 140 stratégiailag fontos vállalatot listázott ki a hét elején, amelyeknél a honvédség különleges törzse bekapcsolódott az irányításba, hogy a járványhelyzet idején is megőrizzék a cég működőképességét.

A létfontosságú kategóriába sorolt vállalatok közé bekerült olyan is, amely már hónapok óta csődeljárás alatt áll.

Az eldobható orvosi eszközöket gyártó debreceni Dispomedicor Zrt. 2016 óta pénzügyi mélyrepülésben volt, de tavaly már olyan komoly fizetési nehézségekkel küzdött, hogy a tulajdonosok októberben csődeljárást kezdeményeztek maguk ellen.

Az Opten cégadatbázisa szerint a Dispomedicor 180 napon túli köztartozásai már 2018-ban meghaladták a 100 millió forintot, de leginkább a fejlesztési beruházásokat finanszírozó bankokkal gyűlt meg a menedzsment baja. Nagy Antal, a csődvédelembe menekült cég elnök-vezérigazgatója novemberben a Délhírnek azt mondta, hogy a legnagyobb hiteleket nyújtó pénzintézettel nem sikerült megegyezniük. Annak ellenére, hogy a cég vagyona jelzálog alá került, a végén már alapanyagok vásárlására sem volt pénzük. Érzékenyen érintette a cég forgalmát az is, hogy a magyar egészségügyi beszerzéseken a minőségkülönbség ellenére rendszeresen az olcsó kínai termékeket preferálják.

Nagy azt állította, hogy a pénzügyi nehézségek jelentős részben a magyar egészségügyben általánosan uralkodó fizetési fegyelmezetlenségre vezethetőek vissza.

A leszállított fecskendőkért és a tűkért a kórházak rendszeresen 90-180 nap után fizettek, miközben az alapanyagokra nem kaptak fizetési halasztást.

A cég vesztesége 2018-ban meghaladta a teljes éves bevételt. A Dispomedicor 2018-as mérlege szerint 1,2 milliárd forint értékben tudott egyszer használatos termékeket eladni, de közben az 1,5 milliárdot is meghaladta a vesztesége. (A cég szerint a könyvekben szereplő óriási veszteség forrása számviteli eredetű, a hatalmas, korszerű és a megrendelések hiányában kihasználatlan géppark amortizációját a könyvekben fel kell tüntetni.)

A rendszerváltás előtt alapított cég története érdekesen alakult az elmúlt évtizedekben. A részvényesi körben megfordult a Mol, az OTP és az ÁPV Rt. is. Az első Orbán-kormány idején Selmeczi Gabriella, a Miniszterelnöki Hivatal akkori politikai államtitkára gyakorolta az állami tulajdonjogokat, de vele párhuzamosan a mostanában Bajkai István fideszes képviselő révén híressé vált SBGK Ügyvédi Iroda is részvényes lett, sőt az iroda kezében máig megmaradt egy kisebbségi rész a főtulajdonos, Nagy Antal mellett. A cégvezetésbe pedig nemrég bekerült Faller Jenő is , aki korábban külügyi tárca szakállamtitkára volt.

A Dispomedicor számára jól jöhet a honvédségi törzs megjelenése és stratégiai besorolás. A csődvédelem után a veszélyhelyzeti állapot újabb hónapokra megoldhatja a fizetési haladékra pályázó menedzsment problémáit.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik