Gazdaság

A magyar adófizetők pénzéből állják a felesleges tanácsokat

Mintegy 8 milliárd forinttal stafírozzák ki a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-t (NEFPI) – így határozott az év utolsó napjaiban a kormány. Arról rendelkezett, hogy

2017-ben 4,6 milliárd forint tőkeemelés formájában, 2018-ban pedig újabb 3,3 milliárd forintot kapjon a társaság.

Ez az az állami cég, amelyiknek az Európai Bizottság nem akarta állni az összesen 5 milliárd forintos tanácsadói számláját

A NEFPI a Seszták Miklós vezette fejlesztési tárca fennhatósága alá tartozik, és a feladata az uniós támogatással megvalósuló szennyvíz, ivóvízminőség-javító, hulladékgazdálkodási, illetve a távhőszolgáltató szektort érintő beruházások menedzselése, beleértve a közbeszerzési eljárások levezénylését is. Olyan megaprojektek lebonyolításáról van szó, mint az összesen 420 milliárd forintos viziközműberuházásoké, a hozzá kapcsolódó tanácsadótenderrel egyetemben.

Képünk illusztráció:
Fotó: MTI/Kovács Sándor

A méretes, 5 milliárd forintos tanácsadóprojektet azonban kezdettől kifogásolta az Európai Bizottság. Azután pedig, hogy a brüsszeli auditorok úgy találták, a közbeszerzési tanácsadók hadának bevetése ellenére a kivitelezésre beadott 69 ajánlatból 62-őt ki kellett volna zárni, világossá tették: Brüsszel nem hajlandó uniós forrásból finanszírozni a tanácsadást. Mert drága, viszont nem szűr ki durva szabálytalanságokat sem. Ehhez már csak újabb adalék a magyar állásfoglalás, magától a Közbeszerzési Hatóság elnökétől, hogy az ilyen típusú közbeszerzéseknél (keretmegállapodás) a második szakaszban nem is szükséges tanácsadót alkalmazni. Szóval felesleges is.

A NEFPI-t megkérdeztük, ahogy az uniós auditorok javaslata után is megtettük, igaz-e, hogy lemondtak az uniós támogatásról és már hazai forrásból, magyarul az adófizetők pénzéből állják a tanácsadói díjakat, de nem reagált kérdéseinkre Módos István ügyvezető. Az említett kormányhatározat alapján azonban így áll a helyzet.

Az uniós forrás helyett hazai pénzt dobtak be a NEFPI finanszírozására.

A közvetlenül szilveszter előtt kelt kormányhatározat értelmében Seszták Miklósnak azonnal  biztosítania kellett a minisztérium büdzséjéből még 2017-ben 4,62 milliárd forint forrást a tőkeemeléshez. A tőkeinjekció célját nem részletezték, a pénzt a társaság tevékenysége és közreműködésével megvalósuló projektek finanszírozására kapja. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek pedig arról kell gondoskodnia, hogy a 2018-as költségvetésből 3,35 milliárd forintot kapjon a NEFPI. Ebből a társaság a közreműködésével megvalósuló projektekre 1,9 milliárd, távhőprojektek önerőigényére 878 millió, a projektek fenntartási költségeire 427 millió forintot szánnak, de több mint 100 millió jut működési költségekre is.

Ebbe belefér a viziközműépítéseket végző cégekhez hasonlóan négy évre bebetonozott tanácsadók kifizetése. Az öt nyertes formáció között olyan udvari beszállítók találhatók, mint az Antal Kadosa Adorján érdekeltségébe tartozó Provital Zrt. és az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt., a Lázár János vezette Miniszterelnökségnek rendszeresen bedolgozó Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda vagy az Ész-Ker Kft.

Kiemelt képünkön: Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén a Parlamentben 2017. november 7-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik