Gazdaság

Tényleg jó ötlet, ha megmondjuk a vendégnek, mennyi borravalót adjon?

8 és 15 százalék közötti kötelező szervizdíj bevezetését sürgette a vendéglátásban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Céljuk elvileg az ágazatra jellemző alacsony keresetek növelése, és ezzel a munkaerő megtartása.

A számlán feltüntetett kötelező szervizdíj persze most is több étteremben van. Ezen felül is lehet jattolni, nem sértődik meg a felszolgáló. Egy vendéglátós lapunknak azt nyilatkozta, ez gyakran elő is fordul,

ha nem veszik észre, vagy ha „vagányok”,

de az is gyakori, hogy a vendég megszokásból felkerekít.

Sokan viszont azért húzzák a szájukat a kötelező szervízdíj miatt, mert akkor is adniuk kell az afféle jutalomnak szánt borravalót, ha nincsenek megelégedve a kiszolgálással. Egy felszolgáló a 24.hu-nak azt mesélte, előfordult már, hogy a vendég kérésére levették a számláról a kötelező jattot, miután az elégedetlen volt a kiszolgálással.

Fotó:Thinkstock

Kérdés, hogy a kötelező szervizdíj bevezetésével az alkalmazottak jól járnának-e. Egy lapunknak nyilatkozó vendéglátós szerint az igazi fehérítés akkor történne meg,

ha az árbevétel legalább 10 százalékát köteles lenne a munkaadó bérként kifizetni.

Ezért aztán az általunk megkérdezett vendéglátósok szerint a szállodák és éttermek szövetségének javaslatával szemben a legjobb megoldás még mindig az, amikor egy pincér megtarthatja a jattot. Szerintük azonban ez a rendszer teljesen eltűnhet, hiszen a tulajdonos is rá szeretné tenni a kezét borravaló jatt egy részére, valamint a konyhán és bárban dolgozók is szeretnének látni valami lepattanót a jattból. Ami érthető.

A jelenlegi helyzet valóban káoszos, ráférne a megreformálás. Előfordulhat, hogy egy menő budapesti helyen a felszolgáló csinál egy 80 ezer forintos asztalt, a vendég mindennel elégedett, de jattot nem vagy nagyon keveset ad. Ettől függetlenül a félszolgalónak a szokásjog alapján egy bizonyos százalékot le kell passzolnia a konyhának – vagyis mínuszba jön ki egy pár órás munkával.

Hamvas Zoltán a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének gasztronómiai társelnöke szerint fontos különbséget tenni a borravaló és a kötelező szervízdíj között. Előbbi egy igazságtalanabb és követhetetlenebb rendszer működtetésére ad lehetőséget.

Azt mondja, az általuk javasolt kötelező szervízdíj átláthatóbb, és nem csak a felszolgáló jár jól vele, hanem a szakács, a mosogató és mindenki más, aki az étteremben dolgozik.

Ráadásul mivel külön ütik fel, nem lehet elcsalni, főleg, hogy most már minden pénztárgép be van vezetve a NAV-hoz.

Hamvas Zoltán
Fotó:MTI/ Balogh Zoltán

Hamvas elmondta, 2009 óta sokan alkalmazzák ezt a rendszert, és azért a 8-15 százalékos díjat javasolják, mert ezt bírja el a gazdaság. Most viszont sokan inkább olyan munkahelyet választanak, ahol kézbe kapják a jattot.

Hozzátette, ha valahogy nem növelik a kereseteket, néhány éven belül elfogynak a vendéglátósok. Olyan elszívó ereje van a nyugati országoknak, amivel valahogy fel kell venni a versenyt. 

Hamvas szerint a szervizdíjból befolyó összeget a munkavállalók a hónap végén megkapnák bankszámlájukra, vagyis egy teljesen tiszta rendszert alakítanának ki. Nem gondolja, hogy ettől kevésbé lennének motiváltak a vendéglátósok, sőt.

Ennél tisztább rendszer nincs. Az nem igazságos, hogy van olyan étterem, amiben csak a pincér kap borravalót, miközben a szakács és a mosogató is keményen dolgozik.

– mondta.

De mi van akkor, ha a vendég nem elégedett a kiszolgálással? Hamvas szerint ebben is komoly reforma van szükség.

Fontos, hogy a tulajdonos tudja, ha valami nem stimmel az éttermében. Ha a vendég nem azt a kapja, amit elvár, akkor reklamálni kell. Ne a felszolgáló döntse el, mi legyen a kompenzáció, hanem az étterem vezetője.

Vidéken ezt macerás eladni

Az étteremtulajdonosoknak viszont úgy tűnik, nagyon nem tetszik a kötelező szervízdíj ötlete.

Szendrey Sándor, a siófoki Sándor étterem tulajdonosa a 24.hu-nak azt mondta, a borravaló összegét rá kell bízni a vendégre.

Ne tegyük kötelezővé, hagyjuk meg ezt a döntést a vendégnek.

Úgy látja, miután az összeg bekerülne a számlába a pincéreknek már nem jutna belőle, ez egy adózott bevétele lenne a helynek.

Tudom, hogy vannak olyan menő budapesti éttermek, ahol már bevezették, de vidéken ezt nagyon macerás eladni

– mondta. Szerinte azért is, mert ezt a több száz éves hagyományt például a Balaton partján nem lehet csak úgy eltörölni. Az ágazat kifehérítésére pedig nem ez az egyetlen megoldás.

Hasonló véleményen van a balatonfüredi Astoria étterem vezetője is, aki lapunknak azt nyilatkozta:

A vendéget nem biztos, hogy jó irányítani. Magamból indulok ki: ha elégedett vagyok, adok, ha nem, akkor nem.

Náluk a borravalót a felszolgálók kapják meg, akik egymás között elosztják az összeget. Szerinte ez a rendszer jól működik.

Fotó:Thinkstock

Kerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, kíváncsiak voltunk, mit szólnak a szakmai szervezet javaslatához, látnak-e esélyt ennek megvalósítására. Egyelőre nem kaptunk választ, de a Miniszterelnökséget vezető Lázár János korábbi reakciójából kiindulva úgy tűnik, a kormány sem ért egyet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének ötletével.

A miniszter nemrég azt mondta:

A kezdeményezést a turisztikai ügynökség mérlegeli, de nem biztos, hogy a kötelező szervizdíj, amelynek nincs hagyománya Magyarországon, minden vendéglátósnak jó lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik