A Charities Aid Foundation immár hetedik éve adta ki a World Giving Indexet, egyféle jótékonysági mutatót, ami átfogó globális képet ad az adakozókedvről, nagylelkűségről és karitatív viselkedésről.
A szokásokat 3 kérdésre adott válasz alapján vizsgálják 140 országban:
- Az elmúlt hónapban Ön nyújtott pénzbeli támogatást valamilyen közhasznú szervezetnek?
- Az elmúlt hónapban Ön támogatott önkéntes munkával valamilyen szervezetet?
- Az elmúlt hónapban nyújtott Ön segítséget olyan ismeretlen számára, akinek segítségre volt szüksége?
Az index ereje az egyszerűségében rejlik, mégis számos társadalmi, kulturális és gyakorlati kérdést felvet. A tanulmány legfőbb szerepe, hogy kiindulási pontot adjon a párbeszédhez, a vitához és a még alaposabb kutatásokhoz, valamint segít megérteni, hogy kik vagyunk és hogyan viselkedünk.
John Law, a szervezet vezérigazgatója úgy fogalmazott, mivel a világ állandóan változik, remélik, hogy kutatásuk vitát provokál arról, hogyan építhetnek összetartóbb nemzetet az emberek és kormányok világszerte.
Miben segíthetek?
Bármilyen meglepő, Irakban a legkedvesebbek az emberek az idegenekkel. A polgárháború sújtotta országban a megkérdezettek 81 százaléka válaszolt úgy, hogy segített idegeneknek, ami két százalékpontos javulás 2015-höz képest. Hasonlóan jó mutatókkal bír a második helyen álló Líbia is.
A háborúskodásnak ugyanakkor nem velejárója a segítőkészség, ez inkább a közösségek öröksége. Kenya például 2011 óta először kerül ki a top 10-ből, a 2015 áprilisában történt, 147 halálos áldozatot követelő terrortámadás olyannyira megrendítette a lakosságot, hogy már inkább nem állnak szóba másokkal.
Az élmezőnyben ott van még Kuvait, Szomália, az Egyesült Arab Emírségek, Malawi, Botswana, Sierra Leone, az Amerikai Egyesült Államok és Szaúd-Arábia.
Mint korábban említettük, a felmérésben 140 ország vett részt. Ebben a rangsorban mi a 128. helyet foglaljuk el, a megkérdezettek mindössze 34 százaléka segített általa korábban nem ismert személyeken a vizsgált időszakban. Az európai átlag 44 százalék.
A környező országok sem szerepeltek jobban, Horvátország, Szerbia és Szlovákia is mögöttük van, ami pedig még érdekes, hogy Kína a sereghajtó 24 százalékos aránnyal.
Anyagi támogatás
A legadakozóbb ország jelenleg Mianmar, ahol tízből kilenc ember utalt át pénzt valamilyen karitatív szervezet számlájára az elmúlt hónapban. A dobogóra Indonézia (75 százalék) és Ausztrália (73 százalék) fért még fel.
A legjobb tízbe innentől szinte csak európai országok kerültek be: Málta, Új-Zéland, Izland, az Egyesült Királyság, Norvégia, Hollandia és Írország.
Ami a konkrét számokat illeti, a legtöbben – az ország népességéből fakadóan – Indiában adtak pénzt a rászorulóknak, 203 millióan. Az Egyesült Államokban 165 millióan, Indonéziában 139 millióan. Jogos a kérdés, hol van Kína? A negyedikek, 66 millió adományozóval.
Egészen a 113. helyig kellett letekerni ugyanis a listán, hogy megtaláljuk hazánk nevét, amely mellett szolid 16 százalék állt, ami jóval alulmarad az európai 36 százalékos átlagnál.
Ez azért is szomorú, mert előttünk van több szegényebb afrikai ország, mint Kenya (36 százalék) vagy Etiópia (27 százalék), de a Matthew hurrikán miatt épp segítségre szoruló Haiti (47 százalék) és Szíria (26 százalék) is.
A tök utolsó egyébként Marokkó, ahol százból négy ember jótékonykodik ilyen formában.
Önkéntesség
Magasan az élen Türkmenisztán, ahol a lakosok 60 százaléka vett részt önkéntes munkában az elmúlt hónapban. Mögöttük Mianmar, Indonézia, Sri Lanka, Egyesült Államok, Új-Zéland, Fülöp-szigetek, Kenya, Honduras és – egyetlen európaiként a top 10-ben – Írország a sorrend.
A legnagyobb visszaeső Libéria, a tavalyi 46 százalékról 34 százalékra csökkent az önkéntesek aránya, ami valószínűleg az Ebola-járványnak tudható be.
Szégyent vallottunk az európai átlaghoz képest is, ami 19 százalék.
All in one
A teljes összevetésben Mianmart hozta ki legjótékonyabb országként a felmérés, a második az Egyesült Államok, a harmadik Ausztrália lett.
Mi az eddig leírtak alapján sem számíthattunk sok jóra, az igen válaszok százalékos arányának átlagából kialakult indexszámmal sikerült a 134. helyet bezsebelni, hangsúlyozva még egyszer, hogy 140 országot vizsgáltak.
Miért zárkózunk el?
Kiss Anikó, a Szociális Csomagküldő Mozgalom alapítója, polgárjogi aktivista a 24.hu megkeresésére arról számolt be, hogy a magyarok körében nincs meg a megfelelő bizalom a karitatív egyesületek irányában.
Fenntartható dolgot létrehozni, ahol mindenki biztos lehet abban, hogy a segítség célba ér. Tagjaink egy fillért nem vennének el az adományokból, semmit nem herdálunk el.
Példaként említette, hogyha egy családnak bérletre van szüksége a gyerek iskoláztatásához, akkor nagyon rövid időn belül valaki biztosan felajánlja a szükséges összeget.
Mindig akad ember, reagál a kérésre, mert a kezdeményezésünk megszólította. Tapasztalataim szerint csoportunk tagjai szinte kivétel nélkül segítenek máshol is.
Az önkéntességről szólva úgy fogalmazott, mivel nagy lelkierőt igényel a munkájuk, sokan nem mennek el velük a cigánytelepekre, inkább tárgyi adományokkal segítenek a rászorulókon és figyelemmel kísérik a munkacsoportot a Facebookon.
A tartós, extra szegénységben, elkülönítő kirekesztettségben élő, főleg vidéki romák sokrétű támogatására létrejött csoport jellemzően az 50-60 éves körüli korosztályra épít. Ezzel kapcsolatban arról kérdeztük Kiss Anikót, a fiatalok milyen hajlandóságot mutatnak a jótékonyságra.
Őket a szüleiken keresztül próbáljuk meg bevonni, és hatalmas segítséget jelentenek mondjuk a furgon felpakolásánál. Rájuk másfajta aktivizmus jellemző.
