Gazdaság

Az észtek után a britek is adómentességet ígérnek

Az észt parlament után a brit kormány is letette voksát a ’sharing economy’ (magyarul közösségi gazdaság) mellett.

A brit pénzügyminiszter március 16-i bejelentése nyomán 2017 áprilisától a kormány adókedvezménnyel illeti a ’sharing economy’-ből származó bevételeket. Ennek értelmében a kormány évi ezer fontig adómentessé teszi az ebből a tevékenységből származó jövedelemeket.

A brit kormány szerint a digitális korban a mikro-vállalkozásokban rejlik a jövő, ezért olyan adórendszert kell alkotni, amely segíti azokat, akik online szolgáltatásokat nyújtanak. A brit gyakorlat – amelynek Nagy-Britanniában legalább félmillió ember élvezheti majd az előnyeit – jó példaként szolgál más európai országok számára is.

A sharing economy egy olyan gazdasági és szociális rendszer, amely az árukhoz, a szolgáltatásokhoz, az adatokhoz és a tudáshoz közösségi hozzáférést tesz lehetővé, a felhasználók akkor juthatnak hozzá a forrásokhoz, amikor épp szükségük van rá, anélkül, hogy meg kéne vásárolniuk. A 2000-es évek elején jelent meg új üzleti struktúraként, amely a kimerülő energiaforrások és a folyton növekvő népesség problémájára keresett megoldást. Ma az egyik legfelkapottabb gazdasági trend. Gyakorlati példái az Airbnb (szálláshelymegosztás), az Uber (közösségi taxizás) és pl. a Loffice (irodabérlés).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik