A kormánypárti politikus a levélben – amelyet Facebook-oldalán is közzétett – azt írta: az Országgyűlés döntésével igazságot szolgáltatnak a megkárosított deviza- és forinthiteleseknek, a Kúria ítélete alapján. Szavai szerint 1 millió 300 ezer magyar család érdeke, hogy a bankok elszámoltatása ne szenvedjen késedelmet.
Álszent érvelés
Rogán Antal szerint a bankok nyilvánvalóan mindent megtesznek annak érdekében, hogy az elszámoltatást lelassítsák vagy ellehetetlenítsék. Ennek legújabb eszközeként említette azt, hogy próbálnak nyomást gyakorolni az államfőre.
Úgy véli, a bankok nyilvánosságra hozott érvei nem állják meg a helyüket. Álszent érvelésnek nevezte, hogy az elszámoltatás nagy terhet ró a magyar bankrendszerre, ugyanis minden visszafizetendő forintot a magyar családok zsebéből vettek ki. Az Országgyűlés a döntésével csak azt kéri a bankok tulajdonosaitól, hogy annyit adjanak vissza a magyar családoknak, amennyit a Kúria jogegységi határozata szerint tisztességtelenül előírt túlfizetés formájában fizettettek ki az elmúlt években ügyfeleikkel – tette hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: az alaptörvény az állam és a parlament kötelességévé teszi az erőfölénnyel visszaélés elleni fellépést és a fogyasztói jogok védelmét. Magyarországon a bankok számtalan olyan forint- és deviza-hitelszerződést kötöttek, amelyek a fogyasztó számára nem átláthatóak, erőfölénnyel való visszaélést jelentenek és súlyosan sértik a hitelfelvevő fogyasztók jogait – fogalmazott, hozzátéve: ezért van szükség a bankok teljes körű elszámoltatására.
Hamarosan döntés várható
Rogán Antal alaptalannak minősítette a Magyar Bankszövetség alkotmányos kifogásait, megjegyezve: a kamat- és díjemelési moratórium kivételével ráadásul nem is erre a törvényre, hanem a már júliusban elfogadott jogszabályokra vonatkoznak. Álláspontja szerint a Bankszövetség szándéka nyilvánvaló: miután a bankok lassan az összes jogorvoslati lehetőséget kimerítik, most az elszámoltatás időrendjét próbálják késleltetni.
“Meggyőződésem szerint a bíróságok, beleértve az Alkotmánybíróságot is, az elszámoltatás elvi alapjairól rövidesen meghozzák jogerős döntéseiket” – írta a kormánypárti politikus, jelezve: a bíróságokon fog eldőlni, hogy az egyes bankoknak pontosan mennyi pénzt kell visszafizetniük. A magyar családok érdekei azt kívánják, hogy ezen döntések után a bankok elszámolása rögtön megtörténjen – fűzte hozzá, kiemelve: szükség van a jelenlegi törvényre, hogy a bankok ne hivatkozhassanak informatikai átállásra, technikai határidőkre, és “a többi, már unalomig ismert időhúzó kifogásra”.